Washington a vadtelepülések felszámolását kéri

Az Egyesült Államok tel-avivi nagykövete csütörtökön a Ciszjordániában létrehozott vadtelepülések felszámolását kérte az izraeli kormánytól. „Izrael érdeke a törvények értelmében cselekedni, ezért jogosan várható el, hogy ezeket a településeket felszámolják” – mondta Dan Kurzer az izraeli katonai rádiónak.


Szilvan Salom izraeli külügyminiszter megerosítette: a kormány és a hadsereg foglalkozik a kérdéssel, de részletekbe nem bocsátkozott. A rádió kommentátora úgy értékelte, hogy a miniszter kitéro választ adott. Május elején Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter úgy döntött, hogy felfüggeszti egy tucatnyi vadtelepülés felszámolását, arra hivatkozva, hogy elobb tisztázni kell e kolóniák státusát, bár ígéretet tett az összes lebontására. Az izraeli-palesztin konfliktust rendezni hivatott „útiterv” már megvalósulásának elso szakaszában a Saron-kormány 2001. márciusi hivatalba lépése óta felépített összes ciszjordániai zsidó település azonnali felszámolását irányozza elo. A kolonizációt ellenzo Békét Most izraeli mozgalom szerint jelenleg 34 ilyen település létezik. Az elmúlt öt évben összesen 108 település épült, amelyek egy része „tanyaként” szerepel, másokat pedig már létezo kolóniák új kerületeiként könyveltek, és többségük utólag kapta meg a hatóságok engedélyét – állítja a békeszervezet. Jelenleg mintegy 220 ezer zsidó telepes él Ciszjordánia és a Gázai-övezet körülbelül 160 településén, nem számítva azt a 12 negyedet, amelyeket az 1967-ben elfoglalt és annektált Kelet-Jeruzsálemhez csatoltak, s ahol több mint 200 ezren laknak – utal rá az AFP.