MÚZEUMI VILÁGNAP 2003

A magyarországi kulturális tárca meggyőződése, hogy akár a jelen, akár a közeljövő múzeuma csak akkor lehet sikeres, ha a társadalom minden rétege és korcsoportja felé nyitottá és befogadóvá válik és értékeit minden lehetséges eszközzel közkinccsé kívánja tenni.


A 2003. évi Múzeumi Világnap üzenete a múzeumok nyitottságát és közösségformáló erejét hangsúlyozza. A Múzeumi Világnap kapcsán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, a hazai múzeumokkal foglalkozó munkatársai beszámoltak az elmúlt évi eredményekről és tájékoztatást adtak az ez évi terveikről. A muzeális intézmények 2002-ben ünnepelték a magyar múzeumügy fennállásának 200 éves évfordulóját, melyhez kapcsolódóan országszerte színvonalas kiállításokra került sor, és komoly szakmai kiadványok jelentek meg. Így többek között: a múzeumok egységes ünnepi megjelenését a Múzsák kertje című kiállítás jelentette, mely a hozzá kapcsolódó kiadvánnyal áttekintő képet adott a magyar múzeumügy múltjáról és jelenéről. A rendezvénysorozatban kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtott a Magyar Nemzeti Múzeum, ahol a számos bicentenáriumi esemény mellett sor került a Kelet és Nyugat határán című, mintegy 400 ezer évet átölelő, új állandó régészeti kiállítás megnyitására. 2002-ben 200. évfordulóját ünnepeltük Kossuth Lajos születésének. A Kossuth–év alkalmából több közgyűjtemény megemlékezett a neves államférfiról. A magyar múzeumügy 200 éves évfordulóját az országos múzeumok mellett több vidéki múzeum is jelentős kiállítással ünnepelte. Ami a jelent és még inkább a jövőt illeti, a kulturális tárca munkatársai elmondták, hogy a Minisztérium szakmapolitikai feladatrendszerének legfontosabb célja, hogy minden eszközzel elősegítse az esélyegyenlőséget, a kulturális örökség nyilvánosság számára történő széleskörű és egyenlő hozzáférhetővé tételét és a tudás alapú társadalom megvalósítását az élethosszig tartó tanulás elvének alkalmazásával. Az Európa terv értelmében 2004. május 1-től valamennyi állami és önkormányzati fenntartású múzeum állandó kiállításának ingyenes látogatását teszik majd lehetővé. A minisztériumban elmondták: örvendetesnek tartják, hogy a több éve tartó múzeumi rekonstrukció folytatódott országos múzeumainkban és intézményeink jelentős közönségkapcsolati terekkel, gyűjteményi raktárakkal, és restaurátorműhelyekkel bővültek, megfelelve immár az új évezred kihívásainak.