Kiküldött tudósítónk jelenti Varsóból:
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Auschwitz és Birkenau között az élet menetét.
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Auschwitz és Birkenau között az élet menetét.
Közel tízezer zsidó fiatal érkezett a világ minden tájáról, az emberi történelem talán legszégyenteljesebb helyszínére, ahol népünket megpróbálták teljesen elpusztítani. Ahogy Izrael volt országos askenáz főrabbija, Israel Meir Lau mondotta: ez az a hely, ahol népünk majdnem teljesen hamuvá vált, de mi ebből is feltápászkodtunk és létrehoztuk hazánkat, Izraelt. Majd így folyatatta: lehet, hogy vannak hazánknak barátai, ennek ellenére semmi keresnivalónk nincs Európában, hiszen egyetlen biztos hely van számunkra és az Izrael. Egy erős Izrael lehet csak biztosíték arra, hogy soha többé ne veszélyeztessék népünket, semmi ilyen és hasonló eseménnyel! A birkenaui megemlékezésen Izrael állam elnöke Mose Katczav is megjelent és beszédet mondott. A lengyel államelnök, Alekszander Kwasnyevszki hosszú beszédében megemlékezett a hárommillió mártírhalált halt lengyel zsidóról. Beszédét egy zsidó imával kezdte: Halld Izrael! (Smá Izrael) Majd így folytatta: Halld Lengyelország! Hatvan évvel ezelőtt a sötétség telepedett országunkra. Lezajlott a varsói gettó dráma. Fontos szerepet játszottak a zsidók a lengyel történelemben. Izrael népétől csak tanulni lehet, hiszen kemény munkával építették fel országukat, az újkori Izraelt. Bebizonyították a világnak az elmúlt évtizedek alatt, hogy a semmiből hogyan lehet két kezükkel egy országot, egy vezető technikai hatalmat felépíteni. A megemlékezésen a hatmillió áldozat emlékére hat emlékmécsest gyújtottak meg. Azonban a megemlékezés résztvevőinek áhítatát egy komoly technikai hiba zavarta meg. A rendezők megfeledkeztek a Hatikváról, az izraeli himnuszról, amit a résztvevő tízezres tömeg együtt énekelt el, kijavítva a rendezők hibáját. Lehet, hogy ebből a hibából tanult a rendezőség, amikor Varsó egyik főterén, a varsói gettólázadásra emlékezve a programot a Hatikvával kezdték. A díszlövéseket és a beszédeket követően koszorúkat helyeztek el az emlékmű lábánál. A megemlékezést a varsói Nemzeti Operaházban egy különleges koncert zárta. Ezen helyszínen is a lengyel és az izraeli államelnök, valamint az Európai Zsidó Föderáció elnöke tartott megemlékezést. Ezt követően Ernest Bloch Szimfónia zenekarra és szóló hangokra című művét adták elő. A megemlékezésre Izrael államelnökének különgépén a helyszínre érkeztek az izraeli hadsereg oktatási osztályának több tisztje, a Knesszet delegációja, és több izraeli közéleti személyiség. Az elnök külön-gépe csak az izraeli sztrájkolók külön engedélyével tudott visszatérni Izraelbe, hiszen mint ismeretes az eseményekkel egyidejűleg az izraeli szakszervezet általános sztrájkot hirdetett. Breuer Péter Varsó














