Csak kijött belőled a ripacsvér!
Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke, parlamenti frakcióvezetője, a Civilkönyv írója beszélt pályájáról, az atyai véleményről, arról, hogy mennyire hiányzik a humor a politikából, de szóba kerültek még mai politikusok, volt és jelenlegi miniszterelnökök, ahogy a magyar baloldal jövője is.
Hol született?
Debrecenben, azt ne kérdezze meg, hogy mikor, jó régen, szóval a történelmi véletlennek köszönhetően Debrecenben születtem, tudniillik, ha nincs a II. világháború, akkor a szüleim biztosan nem találkoznak ott 1946 végén. Édesanyám családja akkor már évtizedek óta élt Debrecenben, a családja egyébként Erdélyből jött át Trianon után. Édesapámnak meg semmi köze nem volt korábban a városhoz, ő akkor a színházhoz jött oda. Huszonévesen elvitték a Don-kanyarba, majd onnan a csapatát Ausztriába akarták elvinni, de ő úgy gondolta, elég volt neki a háborúból, így megszökött. Hallotta, hogy Debrecen már felszabadult, azt tudta, hogy ott van színház, emiatt elég kalandos úton jutott el a nyugati határból a városba, ahol végül megismerkedtek a szüleim.
És egyből a színház igazgatója lett?
Nem tudom, az biztos, hogy a színház akkorra kiürült, a színészek szétszéledtek, de ő úgy gondolta pár szintén fiatal társával, hogy a városban színháznak lennie kell. Miután színészek nem voltak, így az egyetemről toboroztak fiúkat, lányokat, mint az édesanyám, az első előadások amatőr színészekkel mentek le, így nem tudom, hogy kinevezett igazgató volt-e édesapám, de később sok színházat igazgatott a pályája során.
Az édesapja a pesti színiakadémiára járt?
Igen, de ezt a háború megakasztotta, annak végén visszatért egy időre. De az ő igazi akadémiája a háborús viszontagságokon túl a színház, a deszka volt, mert annyi helyen fordult meg az országban, hiszen majdnem az összes vidéki színházban megfordult.
Gyerekként mesélt Önnek a háborúról, a Don-kanyarról?
Persze, de igyekezett eltemetni a tragikus részleteket, ez persze sok családban előfordult, ahol a szülőket, nagyszülőket értek tragédiák, talán azért is, mert magukban is el akarták nyomni a rossz emlékeket. Apám is így volt ezzel, de akármilyen furcsa, akadtak vidám történetek, ő inkább ezeket mesélte el nekem. Egyszer valamilyen futárszolgálatot kellett ellátnia, ám városi fiúként lovagolni egyáltalán nem tudott, a társai így rákötözték a lóra, hogy a csomagot elvigye az egyik pontról a másikba. Szerencsére célba ért, ő egész életében célba érős ember volt.
A szökéséről is mesélt?
Igen, arról beszélt, hogy többen is fontolgatták a szökést, végül a társai nem vették a bátorságot, édesapám a már említett debreceni hír kapcsán fogta magát és elindult.
Végül Debrecenbe került, ahol megismerkedett az édesanyjával, így született meg Ön. Vannak testvérei?
Három lánya született, a testvérem és én az első házasságból, míg a féltestvérem pedig édesapám második házasságából.
Mi lett a három lányból?
Édesapám nagyon szerette volna, ha legalább az egyik gyereke kötődik a színházhoz, de mi ezt nagyon nem akartuk. Valószínűleg azért sem, mert ismertük a színházat a kulisszák mögül is, nem csak a látványos, hanem a verítékes részét is, én magam azóta is nagyra becsülöm a színházi világban dolgozókat. Legidősebb én voltam, először pedagógus lettem, majd könyvkiadó, végül politikus, az édestestvérem programtervező matematikus lett, a féltestvérem, meg aki tényleg mindkét oldalról színészi családból jött, hiszen Békés Rita volt az édesanyja, angoltanár lett.
Politikusként a Parlamentben szerepelni az nem olyan, mint a színpadon állni?
Kicsit azért igen, ez egy szép emlék nekem, de nekem a szüleim egyáltalán nem politizáltak, a pártállamban még párttagok sem voltak, pedig bizonyos posztokhoz ez nem ártott volna, tán apám volt az egyetlen pártonkívüli színigazgató. Nem volt ellenálló, egyszerűen csak nem akart belépni. A szüleim távol álltak a politikától, egy ideig aggódva is figyelték, hogy én egyre jobban belemászok. 1994-ben lettem parlamenti képviselő, a szüleim meg még akkor is morogtak, bár már rég elváltak, de mindketten egy véleményen voltak. Akkor még voltak parlamenti közvetítések, az egyik után apám felhívott és végre elégedettség volt a hangjában, azt mondta: Csak kijött belőled a ripacsvér!
Politikusi pályája előtt könyvkiadóként dolgozott, melyik kiadónál?
A Gondolat Kiadónak voltam a vezetője, 1989-95 között. Nagyon jó munkahely egy könyvkiadó, jó dolog könyvekkel foglalkozni, még akkor is, ha pénzt szerezni a kiadáshoz az nem egyszerű. 1995-ben azért hagytam abba, mert akkor már képviselő voltam és nem tudtam a kettőt jó szívvel ellátni. A Gondolat egy tudományos-ismeretterjesztő kiadó volt, szerencsére nagyon nívós kiadványaink voltak. Érdekes volt, de a pártállamban nagyon sok mindent engedtek a Gondolatnak megjelentetni, amit másutt nem lehetett, talán azért is, mert én magam is párttag voltam, megbízhatónak tartottak, az elődöm pedig, aki egy nagyszerű ember volt, egy jó káder is volt, ha ő valamire azt mondta, ezt engedjétek meg kiadni pár ezer példányban, akkor azt engedték. Igaz ez a példányszám akkoriban nagyon kevésnek minősült, ma már meg nagyon soknak. Mi adtuk ki a világ vallásai sorozatot, de a Braham féle Holokauszt kötetet is.
Volt kiadóvezetőként, politikusként eddig két könyvet jelentetett meg, az elsőt Herényi Károllyal közösen. Ez mekkora siker volt?
A könyv 2014-ben jelent meg, azt nem mondhatom, hogy tízezrek álltak érte sorba, de a politika, a közélet iránt érdeklődők számára érdekes volt, hiszen Herényi Károly, aki MDF-es képviselő volt, sokáig egymással szemben ültünk a Parlamentben. Úgy gondoltuk, hogy üljünk le egy asztalhoz, nézzük meg, mi is történt itt a rendszerváltás óta, azokat a dolgokat, amiket ő jobbról, én meg balról néztem. Nem kell ellenségként tekintenünk egymásra a más nézőpontok miatt, igaz az ő nézetei és az enyéim között ma már nincsen olyan nagy különbség.
Ha ma kéne leülnie egy fideszes politikussal, az ki lenne?
Szívesen leülnék Navracsics Tiborral, bár ő már uniós biztos, de akár Áder Jánossal is, azért őket említem, mert mindannyian frakcióvezetők voltunk és a kőkemény politikai viták ellenére tudtunk emberi hangon is beszélni egymással a parlamenti arénán kívül is.
Tehát egykor emberszabású kapcsolataik voltak?
Igen, annak ellenére, hogy rengeteg dologban nem értettünk egyet, de azt remélem, hogy ők sem vonják kétségbe a másikunk jóhiszeműségét, hazafiságát.
És a mostani miniszterelnökkel, Orbán Viktorral mi a helyzet?
Bár voltunk mindketten egyszerre pártelnökök is, de vele nem alakult ki beszélgetőviszony közöttünk. Ennek az is oka lehetett, hogy én magamat elsősorban parlamenti politikusnak tekintettem, még pártelnökként is, de Orbán Viktor már akkor sem a Parlamentet tekintette a politika színterének. Egyébként egy epizód erejéig még könyvkiadós koromból ismertem meg, volt akkoriban a Századvég Kiadó, amelyik a Fidesz volt az egyik tulajdonosa, egyszer meg a Századvég elhívott egy beszélgetésre, ahol ott volt Orbán Viktor is, akkor egy jót beszélgettem vele is. Ezen a beszélgetésen volt a nyakamban egy piros gyöngysor, ami szétszakadt, a gyöngyök elgurultak. Az összes ott lévő fiatalember, így Orbán Viktor is térdeltek körülöttem, hogy felszedjék azokat. Van másik történet is, amelyiknek talán nem örül annyira Orbán Viktor. A felesége, Lévai Anikó neve hangzásban hasonlít az enyémhez, többször is összecserélték már a nevünket. Még képviselő voltam, amikor kaptam egy levelet, a nevemre címezve, egy idős hölgy írta, az állt benne, hogy mennyire szeret engem, majd az következett, hogy mindennap imádkozik a férjemért. Ekkor már gyanús volt a dolog, a levél végén derült ki, hogy a hölgy valójában Lévai Anikónak írta a sorait. Én természetesen el is küldtem Lévai Anikónak, aki azt felelte nekem, hogy: Te tehetsz róla, mert olyan fideszes hangzású neved van, nyilvánvalóan a Lendvay utcára értette, hogy a Fidesz központja van.
Ma ismét egy könyv jelent meg, ezúttal egyedül a neve mellett, ez a Civilkönyv, de mit is jelent ez?
Ilyen magyar szó, így egyben nincsen, a cím arra a sajátos helyzetre utal, hogy én egy sajátos közéleti terpeszben állok. Egyik lábammal a politikában, mert ezt azért nem hagytam abba, most is dolgozom, igaz nem az előtérben, a másik lábam meg már egy picit a civil világban áll. A kiadó persze azért beleírta az előszóba, hogy ez a könyv nem részesült a Soros Alapítvány támogatásában.
A könyv borítóján az Ön portréja látható, mi ennek az oka?
A Civilkönyv borítójával kapcsolatban a kiadó dönthetett volna úgy is, hogy sok civilt rajzol oda, ahogy úgy is, hogy engem szerepeltet, ez utóbbi mellett döntöttünk, készült is egy remek fotó, gondoltam én, de nemrégiben kaptam egy levelet egy kedves pedagógus ismerősömtől, aki azt mondta a képet látva, hogy: Tudod Ildikó, én azt szeretem benned, hogy vállalod a korodat, a személyiségedet.
Ha már erről beszél, Önről közismert, hogy leginkább gyalog és tömegközlekedéssel jár.
Még képviselőként is leginkább a 2-es villamossal jártam, ami a legszebb pesti járat. Mellette az is igaz, hogy hasznos, ha az ember olyan közegben fordul meg, ahol a normális emberek, ilyenkor adódnak beszélgetési lehetőségek is.
Ezek mindig pozitívak?
Nem és ez a természetes. Azért egy mesterséges dolog lenne, ha az ember egy búra alatt csak a saját híveivel beszélgetne. Annyiban nevezném pozitívnak ezeket a beszélgetéseket, hogy egy más politikai véleményen levő ember sem szokott durván megszólalni, csak vitatkozni, de ez egy jó élmény. Persze vannak, akik a durva hangnemet erőltetik, erősen beszólnak a másiknak.
Ez nem a politika bűne, hogy a közbeszéd ennyire eldurvult?
Mindenképpen, vagy inkább jó részben felelős. Talán ha más lenne a légkör, akkor nem zsidóznának, nem hazaárulóznának. A politikai közbeszédet illetően mindkét oldalra ráférne egy kis csiszolás. Ha a polgár azt látja, az ország vezetői kocsmai hangulatban beszélnek egymással, akkor ne várjuk el tőle, hogy jobb legyen, így generációkat teszünk tönkre ezzel a közbeszéddel. Ez egy öngerjesztő kör, a politikus elkezd durván beszélni, erre az ő hívei is ezt várják, mondja meg jól az ellenfelének. Így a dolog csak romlik és romlik, egy idő után meg már a családokban is az asztalra csapunk, ami nagyon nem jó.
A könyvéből nem hiányzik a humor sem, Ön szerint hogyan lehetne ezt a stílust megtanít6ani a politikustársainak?
Fontos, hogy megemlítette a humort, mert azt veszem észre, ez kimaradt a parlamenti politikából, amit egykor Torgyán József és Kuncze Gábor jelenített meg. A humor az egy jó vegyszer, ami semlegesíti a mérget. Aki megnevettet engem, arra kevésbé tudok mérges lenni. Véleményem lehet róla, de ez nem gyilkos düh. Az igazi humornak része az önirónia, azaz én magam is tudom, mikor vagyok nevetséges. Tudom, hogy mikor voltam nevetséges, mikor mondtam hülyeségeket, a már ismert gázáras mondat is ide tartozik. Ebben megtanultam, egy politikusnak még a poén kedvéért sem szabad nem pontosan fogalmaznia.
Ha már gázár, akkor talán a könyvét érdemes lenne eljuttatnia Németh Szilárdnak, akiről én azt látom, a kamerákon kívül egy helyes ember. A többi politikus is ilyen?
Sajnos vannak olyanok, akikből a politikai szereplés a rosszabbat hozza elő, mert a politikai szerepet bajvívóként éli meg, így a durva arcát kell elővenni.
Visszatérve az életére, kirepült a családi házból, családja lett, megházasodott. Ma is férjhez menne?
Én inkább azt gondolnám, olyan embernek szülnék gyereket, aki az apai szerepeket teljesíti, függetlenül attól, hogy ez a valaki férj, élettárs. Az én férjem természetesen maximálisan teljesítette az apai szerepeket, a gyerekünk mindig is számíthatott rá apaként. Ebből kiderül, hogy egy fiam van, aki már két unokával ajándékozott meg, a nagyobbik 13 éves, mint a kortársai, ő is a számítógép előtt ül állandóan, a kisebbik pedig 9 éves, pont tegnap volt dobhangversenye.
A férje mit szólt az Ön politikai pályájához?
Ő sem örült nagyon a főállású képviselőségemnek, ahogy a szüleim sem. Ők már akkor pontosan tudták, ez a munka teljes életet követel. Annyiban voltam szerencsés, hogy amikor én képviselő lettem, 1994-ben, akkor a fiunk már érettségi előtt állt, egy 18 éves fiú már nem annyira követeli, hogy a mama mindig otthon legyen. Véleménye volt, de tolerálta azt, amit csinálok. Hozzátartozik, hogy csak az első kampányfilmemben szerepeltettem egy kicsit a családot, utána már hagytam őket békén. Ebben a filmben a készítő azt szerette volna, ha mint családanya, háziasszony is megmutatkozom. A terv szerint egy tepsi pogácsát kellett volna kiemelni a sütőből, a fiam megkóstol egyet és hümmögve jelzi, hogy jó. Persze amikor a tepsi után nyúltam, akkor megégettem a kezem, arról nem is beszélve, hogy nem a lakásomban lett felvéve a jelenet, meg a kampányfőnököm felesége előkészítette a pogácsát. Megégettem a kezem, a tepsit sikítva elejtettem, a fiam meg azt mondta: Tudtam, hogy ezt sem képes megcsinálni! Akkor döntöttem el, a család nem szerepel többet a kampányfilmjeimben.
Az unokák mit szólnak a nagymama szerepléseihez?
Mára megszokták, amikor kisebbek voltak és láttak a tévében, akkor mindig mondták, hogy gyere ki. Az is igaz, hogy az a fertőzés, amit a családban egy politikai szereplő jelent, az a gyerekekre is átterjed, ezekből a családi történetekből bekerült egy-kettő a Civilkönyvbe is. Az egyik ilyen történet arról szól, hogy a nagyobbik unokám 4 éves lehetett, Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, én meg frakcióvezető, ilyenkor esténként is beszéltünk telefonon. Egyszer én vigyáztam az unokámra, legóztunk, amikor csengett a telefon, a miniszterelnök volt az. Sokat beszéltünk, a gyerek meg azt gondolta, hogy nekem már rég vissza kellett volna mennem legózni és folyamatosan kiabálta, hogy hagyjam abba. Én megpróbáltam a nem létező tekintélytiszteletre hagyatkozni, mondtam neki, azzal a bácsival beszélek, aki az országot vezeti. Hogy a tekintélytisztelet mennyire nem jött be, a gyerek azt kiabálta a telefonba, hogy: Miért nem inkább autót vezetsz? Szerencsére a miniszterelnök a humoránál volt, mert megjegyezte, hogy lehetséges, ezt mások is így gondolják.
Gyurcsány Ferenc volt szocialista politikus, pártelnök, miniszterelnök. Amikor új pártot alapított, Ön miért nem ment vele?
Nagyon nem helyeseltem ezt a válást, én akkor is, ma is igen jó viszonyban vagyok vele, némi ellentmondás van abban, amit mondok, de én nem látom olyan tragikusnak azt a kormányzást, én részese is voltam. A pártszakadás idején kicsit haragudtam rá, mert akkor azt gondoltam, hogy nem tesz jót a vesztes helyzetben lévő baloldalnak egy ilyen történet. A válások, ha nem sikerülnek jól, akkor azok a közös gyerek kárára mennek, ebben az esetben ez a baloldali választóközönség volt.
A DK többi vezetőjével, tagjával is megmaradt a jó viszonya, akikkel egykor egy pártban volt?
Senkivel sem vesztem össze, vannak ugyan olyanok, akik az én politikai ízlésemtől agresszívabb véleményen vannak, persze ilyenek a saját pártomban is vannak, de visszatérve, ezek a vélemények nem teszik meg nem történtté azokat az éveket, amikor a nehéz időkben egy pártban politizáltunk. Ha már válás, én nem nagyon szeretem, amikor a válás után az elvált házastársak a másikat szidalmazzák.
Sok mindenről írt a könyvében, de kinek is ajánlja? Fogadják meg, hogy nem rúgunk utólag sem a másikba?
Hozzátartozik, nekem nem jutott eszembe a könyvírás, egyiknek sem tőlem származik az ötlete. A Civilkönyvvel kapcsolatban az Ab Ovo Kiadó keresett meg. Pataki Judit, a kiadó vezetője a Facebookon közzétett írásaimat nézegetve, olvasva felkeltette az érdeklődését. Ugye ez is egy politikai műfaj, mivel én leginkább közéleti kérdésekben nyilvánítottam véleményt. Megkeresett azzal, hogy ezeket az írásokat, meg a Népszavában megjelent cikkeimet egészítsem ki néhány új írással és ez jelenne meg egy kötetben. Egyfelől örültem a megkeresésnek, de aggódtam is, hogy lesz-e érdeklődés egy volt politikus, egy félig-meddig civil, egy botcsinálta szerző iránt.
Említette most is, hogy volt politikus. Mit csinálna ma másképpen, újra belevágna a közéletbe?
Mindenképpen, nagyon nem bántam meg ezeket az évtizedeket. Bármilyen furcsán hangzik, de nincsen érdekesebb dolog a politikánál, a politikus egy kicsit világfelelős. Azt sem bántam meg, hogy az MSZP-ben politizáltam, én világéletemben baloldali voltam. Tagja voltam, dolgoztam is a korábbi pártban, ezért úgy véltem, nekem becsületbeli ügy is megmutatni, én akkor is baloldali vagyok, amikor az nagyon nem népszerű. Voltak olyan dolgok, amiket megbántam, például a Gyurcsány-kormány idejéből, amikor – bár az alapelvekkel egyetértettem -, de úgy tűnt, mintha úgy kormányoznánk, mint a felvilágosult abszolutizmus idején, már ami a stílust illeti. Nem lehet a szakmában dolgozók ellenére tenni, még akkor is, ha történetesen igaza van az embernek.
A párttársai közül kivel tudott nagyon jól dolgozni?
Hiller Istvánnal például jó volt együtt dolgozni, de a legjobb azzal volt, aki sajnos már nincs köztünk, Kiss Péterrel. Az első könyvem címe, a Csendes ulti is tőle származik, mert ő mondta, hogy a politikában nem lehet csendes ultit játszani, ott a beavatás a lényeg.
Ha belenézhetne a jósgömbbe, akkor azt állítaná, hogy lesz még egyszer a pártja olyan nagy, mint egykor volt?
Remélem, hogy igen, de inkább azt mondanám, a baloldal nagyságában reménykedem, most éppen vannak viták a nagyobb baloldali pártok között, ott vannak a kisebbek is, de mondom, abban bízom, ez a viszony előbb-utóbb rendeződik. Azért, mert aminek jövője kell legyen, az a magyar baloldal. Abban bízom, hogy mindez 2018-ig megtörténik. Jó lenne, ha egy olyan politikai erő jönne létre 2018 után, ahol konzervatív demokraták is vannak, ezt nem tartom elképzelhetetlennek, de azt igen, hogy a jelenlegi kormánypártok és a jelenlegi ellenzék rövid távon koalíciót kössön.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
