hírlevél 17-05-11 (lág báomer, héber, FUN RUN, stb)

hírlevél 17-05-11 (lág báomer, héber, FUN RUN, stb)

x

Radnóti Zoltán

Kedves Barátaink,
—– hagyománySzeretünk szeretni. Ám nem lehet, nem tudunk mindig, ugyanazon a hőfokon égni. Sem szeretni. Sem gyűlölni. Sem érzeni. Sem gyászolni.Felemelkedik és leereszkedik a lelkünk. Ég csillagai és a föld pora.
A zsidó év is ilyen furcsa ívben íródik. A tavaszi Niszán hónapja, a pészáh ünnepének hava: szabadság, öröm, csoda és megváltás. Ám ebbe a csodába a hagyomány beleékelt egy enyhe gyászidőszakot, ezzel emlékezve a zsidó történelem tragédiáira és legfőképp a Római birodalom ellen felkelő zsidó nép lelki vezetője, rabbi Akiva tanítványai között kitört “járvány”-ra, amibe a fiatalok többsége meghalt.A Talmud szerint volt egy nap, amikor megállt a járvány. A pészáhtól számított 33. nap, azaz lág báomer.Most vasárnap. Öröm és tábortűz. Dalok és esküvők. Érezzük a zsidó hagyomány természetes lüktetését. Tapasztalni kell.Számomra mást is mesél lág báomer:Mesél a zsidó lélek vágyairól. Ahogy keresi a kapcsolatot Istennel miközben nagyon is emberi, hiszen ez az isteni lélek itt él ebben a világban.
És ennek a kapcsolatnak vannak felfelé ívelő és persze romló periódusai is. Nem lehet minden nap büszke szabadságélmény. Ám a saját történelmünk és zsidóságunk iránt érzett alázatunk azt tanítja nekünk: hogy a zsidóságunk vállalása azt jelenti, hogy rossz szakaszaival együtt vállaljuk és éljük meg.Már a próféták kora óta hisszük, hogy a zsidó közösség, és ezáltal a Tóra értékrendje kiemelkedhet a hullámvölgyből és az egész világ számára érthetővé válik.És ebben megértően kell segítenünk Istennek, mert ez egy közös projekt: a tikun olám, a világ megjavítása.Ha sértődötten elvonulunk, és megharagszunk a saját zsidóságunkra, a hagyományaink által számunkra előírt szokásokra és törvényekre, akkor az nagy baj. Az érzelmek, a kötődés, az emberi és isteni viszonyok nem teremnek és nem tenyésznek szabadon. Nem dudva vagy gaz, hogy véletlenszerűen felbukkan egy kis hit, egy kis érzelem vagy egy kis kötődés.A saját emberi és isteni kapcsolatainkat bizony gondoznunk és ápolnunk kell. Nagyon nemes teher ez számunkra.Tanulással, imával, érdeklődéssel.Néha nagy tűzzel és néha kisebbel, ám az igény meg kell, hogy legyen. Mert szeressük magunkat a saját zsidóságunkban!
— sábát —
hetiszakasz: EMORsábát: 19:52 – 21:06
rajzfilm: 


19:00: délutáni ima, szombatfogadás majd kiddusdvár Tóra: Megyeri J. András
szombat reggel: 
8.30: ima tanulás
9.00: reggeli ima, majd kiddus
Dvár Tóra: Büchler András és Kőbányai János, akinek járcájtja van az édesapja után
és ne feledjük, a szombati kiddus után: zsidóság 1.0 és gyermek héber

—— Zsidóság 1.0
időpont: szombat: kb. 12.30téma: előző heti folytatása – homoszexualitáselőadó: Radnóti

—— héber
kezdő: csütörtök 18.30 (Irén)
gyermekhéber: szombaton, a kiddus után. kb. 12.30 (Sári)A héten megszületett a megállapodás a Hunyadi téri (Ohel Ávráhám) közösséggel, miszerint a héber oktatást közösen szervezzük.Kezdő héber óra: Bét Sálom
Haladó modern héber óra: Bét SálomBibliai héber óra: Hunyadi térA bibliai héber és a haladó modern héber oktatója: Sturovics AndiA kezdő hébert Vasa Irén viszi tovább.A héber órák díja: tagoknak 3000.-/ hónap / típus
ÉS MOST JÖN AZ EXTRA KÉRÉS:csináltam egy email címet, és aki szeretne hébert tanulni, kérem oda írjon! Még akkor is, ha a múlt héten nekem már írt!!!!, akkor is írjon még egyszer a következő címre:[email protected]és írja le benne, hogy mit szeretne. A haladó héber iránt érdeklődőket továbbra is várjuk, hogy az időpontot leegyeztessük!Ezt a levelet mindkét tanár megkapja.Andrea – remélem – két hét múlva már kezd!
——– Zsinagógai imádkozások a héten
hétfő: reggeli ima: 7.00
csütörtök: reggeli ima: 7.00

——- Zsinagógai tanulások a héten:
szombat 12.30 – zsidóság 1.0
vasárnap: szünet – a zsidóság alapjai
csütörtök 18.30 – kezdő héberpéntek 18.30 – bát micva tanulás

——- LÁG BÁOMER:—–
vasárnap délután: Szent István park!
Én ott leszek a MAZSIHISZ sátránál

——7 héber szó a hetiszakaszból:
בְּתוּלָה – betulá – szűz
זוֹנָה – zoná – prostituált
שֶׁמֶן – semen – olaj
אַלְמָנָה – álmáná – özvegy
אֵלֶּה – éle – ezek
יָד – jád – kéz (innen jön a magyar “jatt” szó is)
לֶחֶם – lehem – kenyér (innen jön bét lehem, azaz betlehem neve is – azaz a kenyér háza)

—— média– Ajánlom magam!