Büszkén megélni a magyarságot
Dr. Grezsa István kormánybiztos a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságán, ahol jelenleg a Kárpátalján élő magyarok ügyeivel foglalkozik. Az egykori orvossal a magyarok lelki egészségéről, az elvégzett feladatokról beszélgettünk, melyek bár sokat jelentenek, ám még nem elegek. Van még mit tenni a XXI. században – jelentette ki Grezsa István.
Vannak emberek, akik orvosként a rendelőkben küzdenek az emberek életéért, vannak olyanok is, akik íróasztaloknál vagy akár az éttermekben, vonatokon. Ön miért váltott az orvosi pályáról a közéletibe?
A hazafiasság az nagyon fontos számomra, a szó jó értelmében, nem pedig leszűkítve. Én ezt a neveltetésem kapcsán hoztam magammal, már a középiskolában. Olyan helyen nőttem fel, ahol természetes volt tudni arról, hogy mi magyarok, a világban szétszóratva élünk. A messzebb élők ügyei ugyanúgy hozzátartoznak a hétköznapokhoz, mint az anyaországban élők problémái. Nekem így az orvosi hivatásom mellett szenvedélyemmé vált az Erdélyben, a Délvidéken élő közösségeknél tett kirándulások, az ott élők segítése, ahogy csak lehet. Most kaptam lehetőséget arra, hogy a Földön élő magyarság ügyeit is támogassam. Én így cseréltem fel az egykor volt hivatásomat a hobbimra.
Ön a jelenlegi munkája mellett nem felejtette el egykori hivatását, így arra kérem állítson fel egy diagnózist az egykor volt történelmi Magyarország területén élő magyarok fizikai, lelki állapotáról.
Ez egy komoly téma, egy hosszabb beszélgetést is megérne. Ha egy-két mondatba kéne besűríteni, akkor a demográfiai helyzet, az elvándorlás, az elöregedés a Trianon óta megjelent tényszerű lelki traumák azok ma is hatnak. Ugyanakkor a borzalmas XX. század után mégiscsak egy esélyt kapott a magyarság arra, hogy újra megszervezze önmagát, ebben most szinte semmi sem korlátoz bennünket. A növekvő népességfogyás ellenére látok egy reményt arra, hogy egy nemzetté szervezzük a világ magyarságát.
És a lelkiállapotuk?
Az változó, nyilvánvaló, hogy a kapott lelki sebek, azok a mai napig is hatnak. Vannak ki nem beszélt fájdalmak, így azt kell mondanom, lelkileg rossz állapotban van a magyarság. Ugyanakkor, ha sikerül mindezeket felcserélni arra a reményre, amiről beszéltem, hogy valóban van egy nemzeti közösség a XXI: században, akkor a lelkiállapotot is meg lehet fordítani. A reménytelenségből lehet reményt is csiholni.
A lelkiállapotról szólva, mit jelent a határontúl élő magyaroknak a magyar parlament, mit jelent a Jóisten, hiszen mi magyarok nagyon összetett nép vagyunk, vannak köztünk katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, zsidók. Mi van most a határokon túl élők bizalmával, amit az ország vezetőibe fektettek, mi van a hitükkel?
Azt gondolom, ma felnéznek az anyaországra a határontúl élő magyarok, hiszen a sok vita ellenére nagyon sok törődésben volt részük az elmúlt hat esztendőben. A rendszerváltozás óta eltelt huszonhat év alkalmat tehet arra is, hogy megvonjuk ennek az időszaknak a negatív és pozitív mérlegét. Tény az is, hogy ma már Magyarországon is úgy tekintenek a határontúl élők részére, mint az ország integráns részére. Ez nem generációs kérdés, nem lényeges, hogy az adott magyar hol él.
Vannak, akiknek fontos, hogy a zsebükben legyen akár két útlevél is, ennek nyilvánvalóan vannak történelmi okai, elsősorban biztonságot adhat. A határontúl élő magyarok is érezhetik ezt a fajta biztonságot?
Voltak elmaradások, ám ezeket az elmúlt években igyekeztünk rohamléptékben pótolni. Megadtuk a lehetőséget arra, hogy ne csak a szívükben, hanem az okmányokban is magukkal hordozzák a magyarságukat. Egyre többe kerülnek olyan szerencsés helyzetbe, hogy az Ön által említett kettős identitás birtokában lehetnek. Ez egyetlen dologról szól, hogy minek tartják magukat. Fontos, hogy a világ bármely pontján vagyunk otthon, akkor is ha fizikailag nem is, de lelkiekben is az anyaországhoz tartozzunk. Az anyaországnak meg az a feladata, hogy teremtse meg azokat a feltételeket, aminek köszönhetően büszkén megélhetjük a magyarságunkat.
Ön a határontúl élő magyarság ügyeivel foglalkozik, mit tud, mennyire van ápolva a magyarság építészeti öröksége? Mit tesz a magyar kormány, hogy ezek a középületek, templomok olyan állapotba kerüljenek, hogy újra büszkén lehessen használni őket?
Sokat teszünk, de nem eleget. Úgy is mondhatnám, a tízmilliós anyaország nem tud mindent megtenni az egykor volt Magyar Királyság területén lévő építészeti örökségért, itt érdemes az utódállamok felelősségét is felvetni azokban a szörnyű pusztításokban, amelyek megtörténtek. Vannak jó példák, ahogy vannak ellenpéldák is, vannak nagyon komoly feladatink is. Egy élő példával szolgálhatok, most elsősorban a Kárpátalja ügyeibe tekinthetünk, sikerült nagyon szépen megújítani Beregszászon a Zrínyi utcai zsinagógát, de még a könyvek restaurálása előttünk van, de már egy kis múzeumot sikerült átadni. A város területén található rettenetes betonszarkofág alatt megtalálható Beregszász egykori zsidó városrésze. Ahogy haladnak a felújításokkal, úgy kerülnek elő újabb és újabb történelmi kincsek. Például a magyarországi, anyaországi akarat ezt a szarkofágot el kívánja tüntetni, most csak annyit tudunk tenni, hogy ezen a kolosszuson egy molinó feszül jelenleg, amelyen az egykor volt épület jelenik meg, a magyar, az ukrán és az uniós zászló mellett.
Mit tesz a magyar kormány azért, hogy honfitársaink is szabadon közlekedhessenek az unión belül?
Magyarország mindent megtesz azért, hogy az utódállamok is minél hamarabb tagjai legyenek az Európai Uniónak, s így egy nagyobb, az európai közösség részesei legyenek. Ukrajna és Szerbia magyar lakosai az érintettek. Tudni kell, hogy leginkább a Kárpátalja lakosai a leginkább veszélyeztettek. Már a határon való átkelés is nagyon sok nehézséget, akadályt jelent az ottani magyaroknak. Mi annyit tudunk tenni, hogy kettős állampolgárságot biztosítunk, az ottani 150 ezres magyar közösség kétharmada igényelte a magyar útlevelet, amivel szeretnénk megkönnyíteni a határátkelést. Azt remélem, hogy a magyar miniszterelnök legutóbbi gesztusa az unión belül, hogy szinte egyedüliként állt ki Ukrajna vízummentességéért, azt sikerre vezetve, azt mutatja, hogy egy kis ország is képes megtenni mindent, ami a hatékonyságot illeti.
Kis találós kérdés, Ön szerint melyik szervezet az, amelyik szervezeteket működtet világszerte Budapesten át, Jeruzsálemig, közben folyamatosan megemlékeznek a magyarság ünnepeiről?
Természetesen a zsidó közösségek azok, amelyekre kérdezett. Amikor a magyar nemzetről beszélünk, annak integráns részét képezi a zsidó közösség is, amelyik szintén szétszóratásban él a világon. Ez az alapvetés a mi nemzetpolitikánkban természetes. Ismét egy példa, van egy Körösi Csoma ösztöndíjunk, ami a világban élő felsőoktatásban résztvevő magyarul tanulóknak van kiírva, a pályázóknak felhívjuk a figyelmét arra, nézzenek körül ahol élnek, a magyar közösségen kívül van-e ott magyar zsidó közösség is. Biztatjuk őket, keressék ezeket a közösségeket, nézzék, hogy mennyire örömmel fogadják őket. Vannak egyébként ösztöndíjasok Izraelben is. Kárpátaljára visszatérve, a szörnyű múlt miatt szinte teljesen eltűntek a zsidók, ott maradtak a zsinagógák, a temetők, egy hatalmas iratanyag, ami feldolgozásra vár. Sok olyan feladatunk van, amit el kell végeznünk ahhoz, hogy ne csak a kötelezettségeinket teljesítsük, hanem egy teljes egésszé váljék a nemzet.
Ön szerint a világ hány egyetemén tanítanak magyar nyelvet?
Sokkal több helyen, mint azt gondolják, a magyarságnak emiatt is sokkal nagyobb hatása van a világra, mint gondolnánk, ez persze a felelősségünket is hatványozza, hiszen tudnunk kell, nekünk magyaroknak, már a földrajzi elhelyezkedésünk okán is bizonyos példát kell mutatnunk a történelmi Magyarország egykor volt nemzetiségei iránt, amelyek már többségi nemzetként követik az ottani magyarok sorsát, akár pozitívan, akár negatívan. Ezért is van nekünk sok feladatunk a világon itt a XXI. században, kívánva a határontúl élőknek reményt, kitartást és hitet.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
