Nyilas mozgalom Magyarországon 1932-1939

Paksy Zoltán könyvét Ungváry Krisztián mutatja be a Magyar Nemzeti Levéltárban

0.jpg

A magyar nemzetiszocialista, nyilas mozgalom történetének tárgyilagos feltárása 1945 után politikai okokból nem indulhatott meg. Ebből következően a fajvédő, náci, fasiszta, nyilas, nemzetiszocialista stb. fogalmakat és a hozzájuk kapcsolódó társadalmi folyamatokat Magyarországon nem a történettudomány definiálta és írta le tudományos eszköztárával, hanem a politikai ideológia, sőt a közbeszéd is döntő módon beleszólt. A történeti feltárás hiányosságaiból következett, hogy a Horthy-kor szélsőjobboldali pártjaival kapcsolatosan a szakirodalomban több tárgyi tévedés, illetve szemléleti torzulás tapasztalható, különösen az e kötet tárgyát képező korai nyilas mozgalmak esetében. Ez a helyzet napjainkig csak kismértékben változott, annak ellenére, hogy az utóbbi években több publikáció is foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, és tisztázott hamis beállításokat. Erre tesz kísérletet e könyv is, amely Paksy Zoltán tízéves kutatómunkájának eredménye. 

A könyvbemutatóra  szeretettel várjuk.

Időpont: 2014.03.19.
Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár (Budapest, I. ker. Bécsi kapu tér 2-4.)