„Egy család, amikor elveszti a megélhetését, az egy tragédia” – Palóc André a gyárbezárásokról és az állami segítség hiányáról
A Pirkadat szeptember 25-i adásában Breuer Péter Palóc André országgyűlési képviselővel beszélgetett a nyár óta bejelentett gyárbezárásokról, az érintett dolgozók helyzetéről, a kormány foglalkoztatáspolitikai felelősségéről és a magas üzemanyagárakról. A képviselő azt hangsúlyozta: egy vállalat bezárását nem lehet automatikusan a kormány számlájára írni, az állam felelőssége viszont szerinte ott kezdődik, amikor emberek százai veszítik el a munkájukat, és gyors segítségre lenne szükségük.
Több száz család kerülhet nehéz helyzetbe
Palóc számításai szerint a nyár óta öt-hat olyan gyárbezárás vagy bezárási bejelentés történt, amely mintegy 1700 munkahelyet érinthet. Ha a sárvári Flex esetleges elköltözéséről szóló hírek is beigazolódnának, további körülbelül kétezer állás kerülhetne veszélybe, ezt azonban a tulajdonos a beszélgetés időpontjáig nem erősítette meg.
Breuer Péter felvetésére, hogy ezeket a folyamatokat nem feltétlenül a kormány idézte elő, a képviselő is különválasztotta a vállalati döntést és az állami felelősséget. „Én nem azt állítom, hogy a kormány rúgta ki az embereket” – mondta. A problémát abban látja, hogy egy gyárbezárás után szerinte az államnak azonnal kapcsolatba kellene lépnie a vállalattal, az önkormányzattal és a dolgozókkal, felmérni, milyen segítségre van szükség, majd konkrét munkaerőpiaci programokat indítani.
Az elmúlt hetekben több érintett települést is felkeresett, és elmondása szerint olyan munkavállalókkal beszélt, akik már az állásuk elvesztésére készülnek. Bonyhádot említette példaként, ahol a helyi önkormányzat állásbörzével próbált segíteni. Éppen az ilyen kezdeményezéseket várná kormányzati szinten is, nagyobb erőforrásokkal.
„Foglalkoztatáspolitikának” éppen ilyenkor kellene működnie
Különösen problémásnak tartja, hogy hónapokkal az új kormány megalakulása után sincs kinevezett foglalkoztatási államtitkár. A gyárbezárások szerinte megmutatják, miért lenne szükség világos foglalkoztatáspolitikára: az államnak össze kellene kötnie az állásukat elvesztő embereket az új munkahelyekkel, figyelnie kellene a végkielégítésekre és más munkáltatói kötelezettségekre, valamint támogatnia kellene azokat a térségeket, ahol egyszerre sok család megélhetése kerül veszélybe.
A költségvetésben ehhez szerinte lenne mozgástér. A Fidesz a 2026-os büdzséhez több módosítást is benyújtott, köztük egy, a KKV-kat és a turisztikai ágazatot érintő mintegy 250 milliárd forintos intézkedési csomagot, amelyből nagyjából 170 milliárd jutna a kis- és középvállalkozásoknak. A pénzügyi fedezet egyik lehetséges forrásaként az 500 milliárdos haváriaalapot említette.
A gyárbezárások ügyét azért viszi újra és újra a parlament elé, mert számára a statisztikák mögött családok állnak. „Egy család, amikor elveszti a megélhetését, az egy tragédia” – fogalmazott. Ezzel szemben kevésnek tartja a politikai kommunikációt és a közösségi médiában megjelenő látványos tartalmakat: szerinte az érintettek azt várják a kormánytól, hogy személyesen és intézkedésekkel legyen jelen a válsághelyzetekben.
A magas üzemanyagárak is súlyosbítják a megélhetési gondokat
A munkahelyek után az üzemanyagárak kerültek szóba. Palóc arra emlékeztetett, hogy Magyar Péter korábban azonnali, 480 forintos üzemanyagárat követelt, miközben a beszélgetés idején az általa idézett árak szerint a benzin körülbelül 630, a dízel pedig 710 forintba került.
Ezt elsősorban politikai következetességi kérdésnek tartja. Amikor a kormány az ellenzéki javaslatokra azzal válaszol, hogy egy alacsonyabb hatósági ár üzemanyaghiányt okozhatna, Palóc szerint óhatatlanul felmerül a kérdés, miért követelte korábban ugyanezt a jelenlegi miniszterelnök. A parlamenti üzengetést azonban nem tekinti saját munkája lényegének. „Nekünk az emberekkel van dolgunk” – mondta, és azt hangsúlyozta, hogy a választóktól érkező problémákat próbálja bevinni az Országgyűlés elé.
A szakszervezetekkel együttműködve lehetne gyorsabban reagálni
Breuer Péter arra is rákérdezett, milyen védelmet kapnak azok, akik egyik napról a másikra elvesztik a munkahelyüket. Palóc tapasztalatai szerint a szakszervezetek több érintett üzemben jelen vannak, és a politikai különbségek ellenére lehet velük érdemben együttműködni. Olyan helyi példáról is beszélt, ahol az önkormányzat és a szakszervezet közösen igyekezett kisebb pénzügyi támogatást biztosítani az állásukat elvesztőknek.
Ezek az önkormányzati lehetőségek azonban korlátozottak. A nagyobb feladatot az államnak kellene vállalnia: ellenőrizni, hogy a munkáltató rendezte-e a végkielégítéseket és más járandóságokat, feltérképezni a környékbeli álláslehetőségeket, illetve segíteni az átképzésben és az elhelyezkedésben.
A győri autóipari munkahelyekről szóló híreknél azt is érzékeli, hogy a vállalatok hivatalos kommunikációja és a dolgozók várakozásai eltérhetnek. Ő elsősorban azok félelmét tartja fontos jelzésnek, akik arra készülnek, hogy rövidesen elveszíthetik az állásukat. Egy képviselő feladata szerinte éppen az, hogy ezeket a személyes tapasztalatokat is meghallja, és ne csak a vállalati közlemények szintjén foglalkozzon a problémával.
„Én azért tudok felelni, hogy én mit csinálok a parlamentben” – foglalta össze saját szerepét. A gyárbezárásoknál pedig azt tartja a legfontosabbnak, hogy az érintett emberek ne maradjanak egyedül akkor, amikor megszűnik a megélhetésüket biztosító munkahely.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
