2028-as Maccabi Európa Játékok Budapesten ?!

Bóka János miniszter  nyilatkozata 2026.04.10

Külön felelősséget vállalunk azért, hogy hidakat, kapcsolatot építsünk az európai zsidó és nem zsidó közösségek között. Ez a szemlélet hatja át Magyarország kormányának antiszemitizmus elleni nemzeti stratégiáját, amit 2024-ben fogadtunk el. Ebben a szemléletben tettem én közzé 2026 januárjában cselekvési tervemet, mint Magyarország miniszterelnökének antiszemitizmus elleni megbízottja, akinek a feladatkörébe tartozik az európai zsidó élet előmozdítása is.

A magyar kormány támogatja azt, hogy a Maccabi VAC, az MTK közreműködésével a 2028-as Maccabi Európa Játékok megrendezésére pályázzon, és ennek a megrendezésnek a részleteit az európai ernyőszervezettel letárgyalja. A magyar kormány a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségen keresztül kész ezt lebonyolítani a Maccabi VAC és az MTK sportszakmai közreműködésével, illetve a MAZSIHISZ-szel együttműködve. A magyar kormány a játékok lebonyolításához szükséges költségvetési fedezetet 2026-tól kezdődően 2028-ig bezárólag biztosítja, és kész garantálni a rendezvény biztonságos, színvonalas és méltó lebonyolítását.

Magyarország kormánya kiemelt jelentőségűnek tekinti a magyarországi és európai zsidó közösségek védelmét, az európai zsidó kultúra és közös európai zsidó örökségünk megőrzését. 

Külön felelősséget vállalunk azért, hogy előmozdítsuk az európai zsidó életet. Külön felelősséget vállalunk azért, hogy hidakat, kapcsolatot építsünk az európai zsidó és nem zsidó közösségek között. Ez a szemlélet hatja át Magyarország kormányának antiszemitizmus elleni nemzeti stratégiáját, amit 2024-ben fogadtunk el. Ebben a szemléletben tettem én közzé 2026 januárjában cselekvési tervemet, mint Magyarország miniszterelnökének antiszemitizmus elleni megbízottja, akinek a feladatkörébe tartozik az európai zsidó élet előmozdítása is.

A cselekvési tervemnek az egyik pontja azt a célt tűzte ki, hogy a sport közösségképző erejével építsünk személyes kapcsolatokat és építsünk hidakat a közösségek között. A sport erre a hídépítésre, erre a kapcsolatteremtésre kifejezetten alkalmas, mert a sport értéket közvetít, a sport tiszteletre és együttműködésre épül, és a sport tiszteletre és együttműködésre nevel.

Magyarország örömmel ad otthont olyan sportrendezvényeknek, amelyek valódi közösségi térként szolgálnak és valódi közösségformáló erővel rendelkeznek. A 2019-es budapesti Maccabi Európa Játékok sikerét látva a magyar kormány nagy lelkesedéssel karolta fel a 2028-as Maccabi Európa Játékok megrendezésének ötletét, és azt, hogy erre a megrendezésre itt Budapesten kerülhessen sor.

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy az eredeti rendezőváros visszalépése is jelzi azt, hogy ma Európában, Magyarországgal ellentétben, a zsidó közösségek biztonsága nem magától értetődő. Az, hogy egy ilyen rendezvényt ma Európában meg lehet rendezni, az nem magától értetődő. Ez a rendezvény, ez a zsidó közösségek biztonsága és az európai zsidó örökségünk, az európai zsidó kultúra melletti kiállásként is értelmezhető, és kérem, hogy ezt így értsék mindannyian.

A magyar kormány támogatja azt, hogy a Maccabi VAC, az MTK közreműködésével a 2028-as Maccabi Európa Játékok megrendezésére pályázzon, és ennek a megrendezésnek a részleteit az európai ernyőszervezettel letárgyalja. A magyar kormány a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségen keresztül kész ezt lebonyolítani a Maccabi VAC és az MTK sportszakmai közreműködésével, illetve a MAZSIHISZ-szel együttműködve. A magyar kormány a játékok lebonyolításához szükséges költségvetési fedezetet 2026-tól kezdődően 2028-ig bezárólag biztosítja, és kész garantálni a rendezvény biztonságos, színvonalas és méltó lebonyolítását.

Az első lépéseken túl vagyunk. Az egyeztetések hamarosan lezajlanak. Én bízom benne, hogy az idén nyáron esedékes Maccabi Világjátékokon a bejelentés hivatalosan is megtörténhet, és Budapest, mint a Maccabi Európa Játékok helyszíne, arculati elemekkel együtt, mint rendező, már ott megjelenhet.

Sok sikert kívánok a szervezéshez, és nagy várakozással tekintek egy csodálatos esemény elébe. Köszönöm szépen.