Robbanás történt Názáretben egy üzlethelyiségben, miután tűz ütött ki a helyszínen.

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2026.01.02.Az új évben uralkodjék közöttünk a megértés és a szeretet, találjunk rá mindannyian az összetartozás örömére – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök újévi üzenetében.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormány közösségi-oldalán közzétett újévi köszöntőjében azt mondta, idén meghatározó kérdésekben kell majd döntenünk.

Néhány perccel az újév előtt robbanás történt Názáretben egy üzlethelyiségben, miután tűz ütött ki a helyszínen.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyományos újévi televíziós beszédében az Ukrajnában harcoló orosz katonákat éltette, és hangsúlyozta, hisz bennük és a győzelemben.

Belföldi hírek:

Az új évben uralkodjék közöttünk a megértés és a szeretet, találjunk rá mindannyian az összetartozás örömére – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök újévi üzenetében. Az államfő Kapu Tibor kutatóűrhajóssal együtt köszöntötte az új évet. A köztársasági elnök erőt és bátorságot kívánt ahhoz, hogy megkeressük és meglássuk a jót egymásban, világosan lássuk személyes céljainkat azzal a szilárd tapasztalattal, hogy sokszor éppen a kudarcok segítenek bennünket azok elérésében. Ne feledjük az ősi hagyományok üzenetét: mi, emberek csakis együtt vagyunk képesek igazán nagy dolgokra, egymástól elválasztva a lét csak dadog” – mondta az államfő. A köztársasági elnök hozzátette: adjon az Isten jó egészséget mindnyájunknak, minden embertársunknak, világszerte minden magyarnak és a velünk egy hazában élő minden embernek! „Ahol nehézség támad, legyen őszinte odafordulás, és sokasodjanak a bátorító szavak!” – kérte az államfő. Sulyok Tamás a fiataloknak azt kívánta, hogy találják meg a boldogságukat, s tanulják meg, hogyan legyenek sikeresek, az idősebbek pedig találjanak rá az életünkben elrejtett fontos üzenetekre. „Fedezzük fel az utakat a természet minden szépségéhez, s óvjuk meg világunkat utódaink javára” – mutatott rá a köztársasági elnök, aki az új évre is világsikereket elérő díjazottakat kívánt a tudományos, a kulturális és a sportéletben, valamint a magyarság szabad és örömteli megélését a Kárpát-medencében és a világ távolabbi közösségeiben. Az államfő felhívta a figyelmet arra is, hogy január elseje a béke világnapja. „Hozza el 2026 a béke örömét egész Európának” – hangsúlyozta.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormány közösségi-oldalán közzétett újévi köszöntőjében azt mondta: olyan kérdésekben kell majd döntenünk, amelyek alapvetően határozzák meg az életünket, és elég egy rossz döntés, minden megváltozhat. „Béke vagy háború? A magyarok országa vagy bevándorlók országa? Biztonság vagy veszély? Adócsökkentések vagy adóemelések? Rezsicsökkentés vagy rezsiemelés? Béremelések vagy megszorítások? Nemzeti oldal vagy baloldal? Nemzeti kormány vagy brüsszeli bábkormány?” – sorolta. Kiemelte: elkerülhetetlen lesz, hogy újra válasszunk, melyik úton szeretnénk továbbmenni. A kormány nevében Vitályos Eszter arról biztosította a magyarokat, hogy a kormány az új évben is mindent megtesz azért, hogy Magyarországot megőrizzék békében és biztonságban a magyarok országának. Egy olyan országnak, ahol a gyerekes családok, a nyugdíjasok, a fiatalok és a vállalkozások is biztonságban érezhetik magukat. Ahol nem luxus bekapcsolni az otthonokban a gázt és a villanyt. Ahol megbecsüljük az édesanyákat és az időseket, és megvédjük a fiainkat, a lányainkat. Ahol a magyarok pénzét nem mások háborújára, hanem a magyar gazdaság erősítésére, adócsökkentésekre és béremelésekre fordítjuk – fogalmazott.

Külföldi hírek:

A Gáza Hadosztály északi dandárjának csapatai a terrorista infrastruktúra felszámolása során egy bevetésre kész rakétavetőt lokalizáltak az észak-gázai Beit Hanun térségben, a sárga vonal közelében, jelentették az Izraeli Védelmi Erők. A rakétavetőben öt rakéta volt, és készen állt az Izrael felé indításra. Egy biztonsági forrás megjegyezte, hogy a rakétavető valószínűleg régi, és a csapatok rövid időn belül megsemmisítik.

A Hamász egyik külhoni tisztviselője, Mohammad Nazzal éles választ adott Donald Trump kijelentésére, miszerint a terrorszervezet leszerelésére rövid határidő lesz. Ez az első közvetlen reakció a Hamász részéről az elnöki retorikára, amely jelzi, hogy a terrorszervezet – a gázai veszteségek ellenére – nem szándékozik engedni az amerikai nyomásnak. Nazzal szerint az amerikai kormánynál hiányosságok mutatkoznak a Hamász megszállás elleni ellenállási szervezetként való természetének megértésében. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy évtized tapasztalata alapján a fenyegetés nyelve „semmilyen eredményt nem tudott felmutatni” a Hamász esetében. „A Hamász súlyos árat fizetett alapítása óta és október 7-e óta is, de a szervezet továbbra is létezik, és képes hallatni a hangját” – fogalmazott a tisztviselő. Trump egy nemzetközi stabilitási erő bevetését vetítette előre a leszerelés kikényszerítésére. Nazzal azonban rámutatott a terv logisztikai és diplomáciai gyenge pontjára: Nazzal állítása szerint egyetlen ország sem jelezte még hivatalosan, hogy csatlakozna egy olyan nemzetközi erőhöz, amelynek kifejezett célja a Hamász leszerelése.

Néhány perccel éjfél előtt robbanás történt Názáretben egy üzlethelyiségben, miután tűz ütött ki a helyszínen. A robbanás, és a lángok okozta füst következtében 15 személy sérült, közöttük hárman súlyos, és egy férfi közepesen súlyos sérülésekkel került a környező kórházba kezelésre. A rendőrség szerint egyelőre nem tisztázott az eset háttere. A helyszínen a rendőrök megkezdték a robbanás körülményeinek kivizsgálását, miközben a tűzoltóság egységei megakadályozva a lángok továbbterjedését eloltották a tüzet. A Magen David Adom mentőszolgálat közölte, hogy egy körülbelül 25 éves fiatalembert súlyos, illetve további kilenc könnyű sérültet szállítottak a názáreti Angol Kórházba, a város Olasz Kórházába, valamint az afulai Emek Kórházba. A súlyosan megsérült fiatal eszméleténél volt, lökéshullám okozta sérüléseket, míg a közepesen sérült férfi másodfokú égési sérüléseket szenvedett testének mintegy 10%-án. A helyszínről egy további súlyos sérült szintén az Olasz Kórházba került ápolásra, de nem az izraeli mentőszolgálat útján.

A Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott petíció ellenére a izraeli kormány fű alatt mégis átutalt egy milliárd sékelt az ultraortodoxok bankszámlájára, ami újabb figyelmen kívül hagyása a Jichák Amit elnök vezette független igazságszolgáltatás döntéseinek. A testület helyt adva az ellenzék által benyújtott petícióban foglaltaknak, ideiglenes végzéssel befagyasztotta a koalíciós pénzek átutalását a nem felügyelt ultraortodox oktatási intézmények számára. Jael Vilner bíró végzése szerint a petíció ügyében bírói tanács tart meghallgatást legkésőbb 2026. január 8-ig. Addig a Pénzügyi Bizottságnak, az Oktatási Minisztériumnak, és a Pénzügyminisztériumnak be kell nyújtania válaszát, melynek tartalmaznia kell az érintett iskoláknak szánt források átutalásának jogszerű indoklását.

Több tucatnyian meghaltak a délnyugat-svájci Crans-Montana síparadicsom egyik bárjában szilveszter este keletkezett tűzben.Frédéric Gisler, Wallis kanton rendőrfőnöke azt közölte csaknem száz szilveszterező megsérült, többségükben súlyosan. A rendőrség az incidenst balesetként kezeli. Előzőleg a rendőrség szóvivője azt közölte, hogy ismeretlen eredetű robbanás történt a szórakozóhelyen, sokan meghaltak és megsebesültek.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy kivonják a Nemzeti Gárdát Chicagóból, Los Angelesből és Portlandből, de hozzátette a közösségi portálján: a szövetségi erők visszatérnek, ha „növekszik a bűnözési ráta”.”Kivonjuk a Nemzeti Gárdát Chicagóból, Los Angelesből, Portlandből, a tény ellenére, hogy az ezekben a városokban élő hazafiaknak köszönhetően csökkent nagyban a bűnözés, és csak emiatt” – írta Trump a Truth Socialen. Hozzátette: visszatérnek, talán más, erősebb formában, ha a bűnözés ismét fellángol. „Ez csak idő kérdése” – fogalmazott az elnök. Donald Trump több hónapja rendelte el a nemzeti gárdisták felvonultatását a demokrata párti vezetésű városokba, továbbá Memphisbe, hogy küzdjenek a bűnözés ellen és támogassák a bevándorlás elleni rendőrség munkáját.

A német rendőrség szerint Berlinben az újév este nem volt olyan kritikus problémás, mint az előző években, írta a dpa hírügynökség. A Die Welt nem ment el szó nélkül a jelentés mellett, felhívták a figyelmet, hogy szilveszter éjjelén Berlinben rendőröket és tűzoltókat támadtak meg tűzijátékokkal és rakétákkal, 21 rendőr sebesült meg.Brémában is megtámadták a rendőröket és a tűzoltókat. A rendőrség szerint öt rendőr szenvedett sérülést. Lipcsében a mentősöket támadták meg tűzijátékokkal és üvegekkel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyományos újévi televíziós beszédében az Ukrajnában harcoló orosz katonákat éltette, és azt hangsúlyozta, hogy hisz bennük és a győzelemben, amelyet a Nyugattal folytatott létfontosságú küzdelem részének nevezett. A fekete kabátot viselő Putyin – akinek erői lassan, de folyamatosan nyomulnak előre Ukrajnában – Oroszország sorsáról és népének egységéről beszélt. Úgy fogalmazott, hogy ez az egység garantálja a haza szuverenitását és biztonságát. Külön hősökként méltatta az Ukrajnában harcoló katonákat. Oroszország-szerte milliók vannak veletek ezen a szilveszteren. Rátok gondolnak, együtt éreznek veletek, reménykednek bennetek. Boldog új évet kívánok minden katonánknak és parancsnokunknak! Hiszünk bennetek és a győzelmünkben! – fogalmazott az elnök. A beszéd idején Oroszország videófelvételt tett közzé egy állítólagosan lelőtt drónról, azt állítva, hogy Ukrajna ezen a héten megkísérelt támadást intézni egy elnöki rezidencia ellen.

Időjárás:

Ma is főképp erősen felhős, borult időre készülhetünk. Este is marad a borult, csapadékos időjárás. A hőmérséklet jellemzően 1 – 7 fok körül alakul.