A BreuerPress és a HetiTV hírei 2026.01.01.
Jó hír a gyermekes családoknak, hogy január 1-jétől újabb nagy családi adócsökkentések lépnek életbe, vagyis újabb 50 százalékkal emelkedik a családi adókedvezmény és adómentességet kapnak a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter.
Izrael lakossága az ország megalakulása óta először nőtt egy százaléknál kisebb mértékben 2025-ben – közölte szerdán a Taub Központ nevű izraeli társadalompolitikai műhely.
A tajvani parti őrség szerdán közölte, hogy a hét elején Tajvan környékén gyakorlatozó kínai hadihajók, valamint a kínai parti őrség hajói visszavonulnak a sziget környékéről.
Világszerte a hagyományokhoz híven ismét vidám ünnepségeken, utcai rendezvényeken búcsúztatták az óesztendőt és köszöntötték az újat.
Világszerte a hagyományokhoz híven ismét vidám ünnepségeken, utcai rendezvényeken búcsúztatták az óesztendőt és köszöntötték az újat. A politikusok újévi köszöntőikben nem mulasztották el felidézni az utóbbi egy év megpróbáltatásait, az orosz-ukrán háború és a közel-keleti konfliktusok következményeit, valamint a gazdasági gondokat, elsősorban az energiaválságot. A Heti TV valamennyi munkatársa békés, boldog, sikerekben gazdag, polgári új esztendőt kíván nézőinknek.
Belföldi hírek:
A közbiztonság alapvető életérzés az adott országban élők és az oda látogatók számára, egyben előfeltétele a gazdasági stabilitásnak és növekedésnek – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György európai példákat említve felidézte: Párizsban koncertet töröltek, Berlinben, Kölnben és Milánóban is rendőri intézkedésekre volt szükség a közelmúltban. Ezek az esetek rávilágítanak a közbiztonság kérdésének súlyára – mondta. A főtanácsadó közölte: a magyar kormány 2010 óta kiemelt célként kezeli a közbiztonság megszilárdítását. Ennek eredményei több mutató alapján mérhetők, köztük van a bűncselekmények számának és súlyosságának alakulása, valamint a lakosság biztonságérzete. Hozzátette: Magyarországon a jelenlegi ünnepi időszakban is nagy számban tartózkodnak külföldi turisták, akik a biztonságos környezetet jelölik meg érkezésük egyik okaként leggyakrabban.
Jó hír a gyermekes családoknak, hogy január 1-jétől újabb nagy családi adócsökkentések lépnek életbe, vagyis újabb 50 százalékkal emelkedik a családi adókedvezmény és adómentességet kapnak a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter. Ez utóbbi egy átlagkereset esetében havonta 109 ezer forinttal több jövedelmet jelent, illetve teljes jövedelmük után adómentességet kapnak a 30 év alatti anyák is – közölte Hankó Balázs. Ezekkel a lépésekkel a kormány folytatja azt a családbarát adópolitikát, amelyet több mint 15 éve építenek – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy bevezették és folyamatosan bővítik a családi adórendszert. „Adómentessé tettük a négy vagy többgyermekes édesanyákat. Júliustól pedig 50 százalékkal emeltük a családi adókedvezményt. Adómentessé tettük a CSED-et, a GYED-et és az örökbefogadói díjat is. Októbertől pedig adómentességet adtunk a háromgyermekes édesanyáknak” – sorolta.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5030-an léptek be Magyarországra az előző nap – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság tegnap. A beléptetettek közül a rendőrség 50 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.
A tél beálltával ismét előtérbe kerültek a Balaton déli partján, az egyes kikötők térségében tapasztalható téli halpusztulások. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az egyedi esetek mögött nem elszigetelt, helyi problémák, hanem egy összetett, rendszerszintű jelenség áll, amely a klímaváltozás és az elmúlt évek intenzív partmenti beépítéseinek együttes következménye – olvasható a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet közösségi oldalán. A klímaváltozás következtében a Balaton telei egyre gyakrabban jégmentesek, miközben a tó továbbra is szélnek kitett, sekély víztest marad. Ennek következtében a nyílt vízen téli időszakban is erős hullámzás és folyamatos vízmozgás jellemző. A télen alig táplálkozó halak számára viszont a hullámzó víz leküzdése jelentős energia vesztést jelent, így a jégmentes időszakokban hullámzástól védett területeket keresnek. Ezzel párhuzamosan a déli parton kialakított, nagy kiterjedésű, mélyített és erősen védett kikötőmedencék a téli időszakban menedékként (vermelőhelyként) funkcionálnak a halak számára. A Balaton északi partján a mélyebb víz és a part menti meder morfológia lehetővé teszi az ún. „átfolyós” kikötők kialakítását. A déli part sekély vízviszonyai miatt azonban az ilyen megoldások gyors üledékfelhalmozódáshoz vezetnének, ezért ott jellemzően zárt, mélyített medencék jönnek létre, amelyek a halak szempontjából előhelyi csapdaként működnek.
Külföldi hírek:
Izrael lakossága az ország megalakulása óta először nőtt egy százaléknál kisebb mértékben 2025-ben – közölte szerdán a Taub Központ nevű izraeli társadalompolitikai műhely. A halálozások számának növekedése, a születési ráták tartós csökkenése és az országból távozók számának emelkedése nyomán változás történt az izraeli demográfia tendenciájában, először nőtt egy százaléknál kisebb mértékben a lakosság, és a következő évekre is a természetes szaporodás további csökkenése jósolható – állapították meg a kutatók. A népességnövekedés üteme lelassult, és az állam megalakulása óta a legalacsonyabb szintre esett az elemzés szerint. 1950 óta a népességnövekedés éves üteme Izraelben szinte mindig legalább 1,5 százalék volt – két év kivételével, amikor csak kevéssel volt alacsonyabb. Idén azonban a kutatók becslése szerint Izrael lakossága mindössze 0,9 százalékkal nőtt. A lassulás oka a halálozások számának emelkedése, a termékenység tartós csökkenése, valamint az, hogy az országból távozók száma jobban növekszik, mint az érkezőké. Az elvándorlási trend folytatódását egyelőre korai megjósolni, de a természetes szaporodás csökkenését tartósnak látják a kutatók.
Az Izraeli Védelmi Erők közzétette éves statisztikáit, amely kiterjedt katonai műveletekről tanúskodik Gázában, Libanonban, Júdea és Szamáriában, valamint Iránban és Jemenben. 307 000 tartalékost hívtak be az év során. Körülbelül 20 900 célpontot támadtak meg összesen 430 különböző művelet keretében. 130 000 tengeri üzemórát regisztráltak és 50 tengeri csapást hajtottak végre. A gázai övezetben közel 14 000 terroristát likvidáltak. Több mint 19 500 célpontot (fegyverraktárakat, parancsnoki központokat) semmisítettek meg. A Hamász tucatnyi magas rangú parancsnokát (dandár-, zászlóalj- és századszinten) likvidálták. Libanonban körülbelül 380 Hezbollah-operatívot öltek meg. Közel 1000 célpontra mértek csapást, miközben 1920 tűzszüneti jogsértést dokumentáltak a terrorcsoport részéről. Júdea és Szamáriában mintegy 230 terroristát öltek meg, 7400 gyanúsítottat tartóztattak le (ebből 1200 Hamász-tag). Több mint 1300 fegyvert és több millió sékelnyi terrorfinanszírozásra szánt pénzt koboztak el. 30 terrorista otthonát bontották le. 91 katona esett el háborús körülmények között, 821 pedig megsebesült. 1500 mobil óvóhelyet telepítettek, 200 nyilvános óvóhelyet újítottak fel. A Polgárvédelmi Parancsnokság több mint 1,5 millió hívást kezelt. Az adatok azt mutatják, hogy Izrael 2025-ben is fenntartotta a rendkívül magas intenzitású katonai jelenlétet, és a „közeli” ellenségek (Hamász, Hezbollah) mellett a hangsúlyt egyre inkább a „távoli” fenyegetésekre (Irán, hútik) helyezte át.
A KAN közszolgálati csatorna szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz közeli körök megkeresték Jichák Herzog államfőt, hogy puhatolózzanak egy esetleges vádalkuról, amely véget vetne a kormányfő évek óta húzódó korrupciós perének. Koalíciós körökben nem akarják megvárni a hivatalos kegyelmi döntést, inkább egy Herzog által vezetett közvetítői folyamatban bíznak. A riport szerint az izraeli elnök szoros kapcsolatban áll Donald Trump vejével, Jared Kushnerrel. Herzog elküldte a kegyelmi folyamat ábráját Trump környezetének angolra fordítva. Ezzel azt kívánta szemléltetni, hogy a folyamat jogilag rendkívül összetett és bürokratikus, nem csupán egyetlen elnöki tollvonás. „Még nincs az asztalunkon” – hangsúlyozta Herzog, utalva arra, hogy a hivatalos szakmai vélemények (igazságügyi minisztérium, ügyészség) még nem érkeztek meg hozzá. Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, Herzog biztosította őt arról, hogy a kegyelem „úton van”. Az izraeli elnöki hivatal ezt azonnal cáfolta. Netanjahu ügyvédei egy hónapja nyújtottak be teljes körű kegyelmi kérvényt, amelyben a miniszterelnök nem ismeri el bűnösségét.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök tervezett mar-a-lagói látogatását már hetekkel korábban, érezhetően az izraeli Miniszterelnöki Hivatal felől kezdeményezett fokozott médianyilvánosság övezte, míg az elnök még közvetlenül a vizit előtt is szűkszavúan úgy nyilatkozott, hogy Netanjahu szeretne ugyan találkozni vele Floridában, „de ezt még nem véglegesítettük. Valószínűleg eljön, hogy találkozzon velem.” Ezenkívül, a médiában megjelent híresztelésekkel kapcsolatban, miszerint Netanjahu öt naposra tervezett floridai látogatása során létrejöhet Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnökkel egy, a térség stabilitása érdekében valóban fontos találkozó, Trump korábban azt válaszolta – „Ő a barátom, és örömmel találkoznék vele is.” A várakozások ellenére az egyiptomi elnök végül nem jelezte részvételét egy esetleges hármas megbeszélésen Trumppal és Netanjahuval, ettől függetlenül a héber médiában nagy várakozásokkal tekintettek az idei évben immár hatodik magasrangú izraeli-amerikai tárgyalások elé.
Bangladesben szerdán több százezren vettek részt Haleda Zia volt kormányfő temetési imáján, miután háromnapos nemzeti gyász kezdődött halála után. Zia, aki a Bangladesi Nemzeti Párt (BNP) vezetője és az ország első női miniszterelnöke volt, kedden 80 éves korában halt meg egy dakkai kórházban. A Muhammad Junusz vezette ideiglenes kormány háromnapos gyászt hirdetett, és szerdát nemzeti munkaszüneti napnak nyilvánította, hogy megkönnyítse az állami temetést. A nemzeti zászlót félárbocra eresztették minden kormányzati, félkormányzati és autonóm intézménynél a tisztelet jeléül. A BNP a gyászidőszak részeként fekete zászlókat tűzött ki a nemzeti zászló mellé. A gyászolók reggel kezdtek gyülekezni a Manik Mia sugárúton található nemzeti parlament épületének déli terén. Délre a televíziós felvételek azt mutatták, hogy a 87 hektáros parlamenti komplexum egész területén a legtöbb nyílt zöldterület, pázsit és kert, valamint a közel 2 kilométer hosszú sugárút és a szomszédos területek legfontosabb pontjai tele voltak emberekkel.
A tajvani parti őrség szerdán közölte, hogy a hét elején Tajvan környékén gyakorlatozó kínai hadihajók, valamint a kínai parti őrség hajói visszavonulnak a sziget környékéről. „A hadihajók és a parti őrség hajói visszavonulnak, de néhányuk még mindig a 24 tengeri mérföldes (44,5 km) vonalon túl tartózkodik” – nyilatkozta egy hírügynökségnek Hszieh Csing-csin, a tajvani parti őrség helyettes főigazgatója, hozzátéve, hogy a manőverek valószínűleg befejeződtek. A tajvani parti őrség 11 hajóját a tengeren tartja, mert a kínai parti őrség hajói „még nem hagyták el teljesen a területet” – pontosította Hszieh. Kína rakétákat lőtt ki, és több tucat vadászgépet, hadihajót és a parti őrség hajóit mozgósította, amikor hétfőn és kedden körbezárta a szigetet olyan manőverek keretében, amelyek szimulálták a stratégiai jelentőségű tajvani kikötők blokádját, valamint tengeri célpontok támadását.
Időjárás:
Ma is sokfelé felhős időre lehet készülni. Este további felhősödés kezdődik lesz az égbolt. A hőmérséklet jellemzően -1 – 4 fok körül alakul.














