Az Izrael gázai háborújának irányításáért felelős vezetők a hétvégén megfogadták, hogy folytatják a Hamász terrorcsoport megsemmisítését

A BreuerPress és a HetiTV hírei 2023.11.13.Magyarország ellenzi a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Legalább az átlagkereset szintjére kell emelni a szociális szektorban dolgozók bérét, ezzel is vonzóvá kell tenni a fiatalok számára a szakmát – mondta Hohn Krisztina.

Az Izrael gázai háborújának irányításáért felelős vezetők a hétvégén megfogadták, hogy folytatják a Hamász terrorcsoport megsemmisítését.

Ukrajna felvételét javasolta jelenlegi területeivel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe Anders Fogh Rasmussen, a NATO egykori főtitkára.

Belföldi hírek:

Magyarország ellenzi a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hollik István közölte, az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az unió kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával. A kérdésben a Fidesz-KDNP álláspontja világos: a háborúban álló Ukrajnával még a csatlakozási tárgyalások megkezdése sem elfogadható, ez biztonsági kockázat egész Európára nézve. „Ráadásul Ukrajna csatlakozása akkora pénzügyi terhet tenne az unió vállára, amit az egyébként is gyengélkedő európai gazdaság egyszerűen nem bírná” – fogalmazott. A kormánypártok álláspontja tehát az, hogy Magyarország továbbra is vegye ki a részét a humanitárius segítségnyújtásból, a csatlakozási tárgyalások megkezdését ellenzik – ismertette. Azt mondta, hogy a „dollárbaloldal” azonban más állásponton van. Gyurcsány Ferenc nemrég nemcsak azt mondta, hogy el kell kezdeni a tárgyalásokat Ukrajnával, hanem ennél is tovább ment: szerinte fel kell venni Ukrajnát az EU-ba. Hollik István szerint tehát pontosan azt képviseli itthon, amit Brüsszel elvár. Ez viszont egy komoly politikai vitát eredményez, amit a magyar emberek el tudnak dönteni a nemzeti konzultáció segítségével – jelezte.

Eddig már több mint háromszázezren regisztráltak a Gondosóra programra; aki november 16-ig regisztrál, annak az eszköz még karácsony előtt megérkezik – hangsúlyozta a miniszterelnök főtanácsadója a közösségi-oldalán közzétett videóban. Nyitrai Zsolt emlékeztetett, hogy a kormány – Európában egyedülálló módon – elindította a Gondosóra programot. Ennek lényege, hogy minden 65 év feletti nyugdíjas ingyenesen, egy regisztrációt követően megkaphatja a csuklóra helyezhető vagy nyakba akasztható digitális eszközt, amellyel baj esetén egyetlen gombnyomással segítséget kérhet. Nyitrai Zsolt a közösségi oldalán megosztotta a regisztrációra szolgáló internetes linket, illetve a telefonszámot is. A regisztráció a Gondosóra weboldalán: regisztracio.gondosora.hu, illetve a 06 1 445 00 80 telefonszámon érhető el.

Legalább az átlagkereset szintjére kell emelni a szociális szektorban dolgozók bérét, ezzel is vonzóvá kell tenni a fiatalok számára a szakmát – mondta az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője. Hohn Krisztina a szociális munka napján felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan minden évben november 12-én ünneplik a szociális munkásokat, az igazi elismerést számukra nemcsak az országszerte kiosztott kitüntetések, hanem a kormány részéről egy jelentős béremelés jelentené. Az ellenzéki párt politikusa kijelentette: ahhoz, hogy a jövőben is legyenek szociális dolgozók, és legyen, aki gondoskodik majd az idősekről és a családokról, mielőbbi jelentős béremelésre van szükség az ágazatban.

Külföldi hírek:

Az Izrael gázai háborújának irányításáért felelős vezetők a hétvégén megfogadták, hogy folytatják a Hamász terrorcsoport megsemmisítését célzó katonai offenzívát, visszautasítva a lassításra vagy leállításra irányuló nemzetközi nyomást, és ígéretet tettek arra, hogy „ha szükséges, határozottan kiállnak a világ ellen”. Benjamin Netanjahu miniszterelnök, Yoav Gallant védelmi miniszter és Benny Gantz miniszter közös sajtótájékoztatóján utasította el a háború polgári költségei miatt egyre erősödő nemzetközi bírálatokat, és sürgette a nyugati vezetőket, hogy álljanak a zsidó állam mögé, mivel győzelme az egész szabad világ számára is győzelmet jelentene. Netanjahu nem tetszését fejezte ki a francia elnöknek az egy nappal korábban tett, Izraelt ostorozó megjegyzései miatt.

Többeket megsebesített egy Libanonból Izraelbe átlőtt páncéltörő rakéta, miközben Izrael tovább folytatja a harcokat a Gázai övezet mellett az északi, libanoni határon és Ciszjordániában is a szélsőséges palesztin iszlamisták ellen – közölte az izraeli hadsereg. Egy ember életveszélyesen, öt másik civil pedig súlyosan megsebesült a Libanonból indított páncéltörő rakéta miatt. Munkáltatójuk szerint az áldozatok a helyi elektromos művek dolgozói voltak, akik a megrongálódott villanyvezetékeket javították a korábban már kiürített határvidéken. Az izraeli média közlése szerint a palesztinokat segítő, libanoni síita Hezbollah vállalta a felelősséget a lövedékért.

Felső-Galileában egy páncéltörő rakéta repeszeitől egy mintegy nyolcvanéves férfi közepes súlyosságú sebesüléseket szenvedett, őt kórházba szállították. Ezt követően az északra fekvő utakat biztonsági okokból lezárták a civil forgalom elől. A felső-galileai települések lakóit arra utasította a polgári védelem, hogy zárkózzanak be otthonaikba. Az izraeli hadsereg harci repülőgépei a hétvégén „számos terroristacélpontot” támadtak meg libanoni területen, és megsemmisítették a Hezbollah katonai infrastruktúrájának különböző részeit és állásait az előző napon Izrael ellen indított lövedékekre válaszul.

Az izraeli hadsereg azt is bejelentette, hogy a ciszjordániai razziákon „több tucat terroristát tartóztattak le”, köztük a Hamász sok fegyveresét. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat, a hadsereg és a határőrség alakulatai megöltek egy ciszjordániai terrortámadásokért felelős palesztint Kefar-Burkában, és őrizetbe vették osztagának három tagját. A beszámolók szerint a Náblusz melletti Burka faluban élő terrorista „pokolgéppel a kezében” próbált megszökni, ezért lőtték agyon. A hadsereg közlése szerint korábban 17 évet töltött börtönben Izraelben terroristatevékenység miatt. Azóta megsemmisítették az autójában és a házában talált robbanószerkezeteket, valamint két Carlo típusú lőfegyvert.

Egyiptom eközben újra megnyitotta a rafahi átkelőt, ahol kettős állampolgárságú palesztinok és sebesültek egy csoportja kimenekülhetett a Gázai övezetből. Nyolcvan kettős állampolgárságú palesztin mellett néhány sebesült palesztin már korábban átkelhetett egyiptomi gyógykezelésre. A hétvége kezdetén azonban leállították a forgalmat a rafahi átkelőnél a sebesült palesztinok Gázai övezetből történő kiszállításában adódott problémák miatt. Mostanra a határátkelő ismét üzemel.

Az iszlamista Hamász terrorszervezet fokozatosan elveszti az ellenőrzést a Gázai övezet északi része felett – jelentette a helyi média a katonai szóvivő közlése alapján. Az izraeli csapatok az övezet északi részén lévő Badr erődítményért folytatott hétvégi csatában mintegy százötven palesztin fegyverest öltek meg, köztük a terrorszervezet magasabb rangú vezetőit is. A menekülttábor közelében, lakóépületek mellett fekvő erődöt a légierő, a harckocsizó és a tüzérségi egységek közös támadásával vették be. A harcokban megtaláltak és megsemmisítettek egy lőszergyártó műhelyt, rakétakilövő-állomásokat és egy föld alatti alagúthálózatot.

A hétvégén közel tíz izraeli katona vesztette életét, öten közülük egy aláaknázott mecsetben az ott elhelyezett fegyverek hatástalanítása közben. Köztük volt a 38 éves tartalékos, a Fauda filmsorozat gyártásvezetője is. Felszámoltak egy az övezet északi részén, a Blue Beach nevű szállodában működő Hamász-osztagot. Az épületben mintegy harminc terrorista barikádozta el magát, és lőtt páncéltörő rakétákat az izraeli erőkre. A szállodai szobákat menedékként, valamint föld feletti és alatti támadások tervezésére használták. Az izraeli egységek rajtaütéseket hajtottak végre Gáza nyugati részén, ahol számos Hamász-egység tartózkodott. A harcokban megsemmisítettek több terroristát és infrastruktúrájukat, köztük rakétavetőket, fegyverraktárakat, megfigyelőállomásokat és alagutakat. A hadsereg kiterjesztette a harcokat Sati menekülttáborra is, Gáza város északi szélén. Az ottani csatákban több mint tíz palesztin fegyveres vesztette életét, de civilek százainak sikerült elmenekülniük a táborból.

A haditengerészet szétlőtte a Hamász haditengerészeti felszereléseinek raktárát az övezet északi részén. Palesztin sajtóértesülések szerint az egyik izraeli támadásban életét vesztette a Hamász Katarban élő politikai vezetőjének, Iszmáil Hanijének az unokája. Az izraeli erők megölték a Hamász századparancsnokát is, aki megakadályozta, hogy az észak-gázai Rantiszi kórház mellett menedéket kereső mintegy ezer gázai délre menekülhessen a biztonságos humanitárius zónába. Ő egy iskolában bujkált, ahol a parancsnoksága alatti fegyveresekkel együtt végeztek vele. A Hamász és az Iszlám Dzsihád egyesített erőit tizenöt és ötvenezer fő közöttire becsülik. Az izraeli hadsereg az október 7-i terrortámadást követő héten mintegy ezerötszáz palesztin fegyveres megölését jelentette be.

Olaf Scholz német kancellár Málagában hangsúlyozta: fontos, hogy Izrael mint biztonságos hely létezik a zsidó emberek számára. A kancellár az Európai Szocialisták Pártjának (PES) a dél-spanyolországi városban tartott éves kongresszusának szünetében kijelentette, „nagyon fontos tudni világszerte, hogy ez a hely létezik”. „Ezért kell egyértelművé tennünk szolidaritásunkat Izraellel. A Hamász rettenetes, barbár támadása izraeli civilek, gyermekek, idősek ellen, egy fesztiválon részt vevő fiatalok ellen, az ott filmre vett megaláztatások olyan dolgok, amiket nem soha nem fogunk elfogadni” – tette hozzá Olaf Scholz. A német kancellár egyben hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a konfliktus kiszélesedésének a megakadályozására, és lehetővé kell tenni a humanitárius segítség eljuttatását a palesztin területen élőkhöz. Fontosnak nevezte, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát az orosz agressziós háború elleni védekezésben.

Ukrajna felvételét javasolta jelenlegi területeivel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe Anders Fogh Rasmussen, a NATO egykori főtitkára egy interjúban. „Eljött az idő, hogy megtegyük a következő lépést, és meghívjuk Ukrajnát a NATO-ba” – mondta a 2009 és 2014 között a szervezet élén álló Rasmussen. „Új európai biztonsági architektúrára van szükségünk, amelyben Ukrajna a NATO középpontjában áll”. Hangsúlyozta, hogy a lépés nem jelentené az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus befagyasztását. Moszkvának szerinte „meg kell értenie, hogy Ukrajnát nem lehet eltántorítani a szövetséghez való csatlakozástól”. A részleges csatlakozás és a szövetségi partnerek ezzel járó segítségnyújtási kötelezettsége Rasmussen szerint „elrettentené Oroszországot attól, hogy a NATO-n belül támadja meg az ukrán területeket, és így lehetővé tenné, hogy az ukrán fegyveres erők a frontcsatákra koncentrálhassanak”.

Óriási környezeti károkat okoz a szegény, de erőforrásban gazdag Kongóban a gazdag iparosodott országok „zöld fordulata” – jelentette ki Marcel Utembi Tapa érsek, a kongói püspöki konferencia elnöke a vatikáni Fidesdienst hírszolgálatnak nyilatkozva. A Kongói Demokratikus Köztársaság rendkívül gazdag ritka ásványkincsekben, például koltánban és kobaltban, amelyek fontos szerepet töltenek be a mobiltelefonálás és az elektromobilitás kulcsfontosságú technológiáiban. Utembi kifejtette, hogy országa rendelkezik a világ kobaltlelőhelyeinek kétharmadával és más stratégiai ásványi anyagok még feltáratlan készleteivel. Az ásványkincsek kitermelése azonban gyakran illegális, és megkerüli a környezetvédelmi előírásokat – mutatott rá Utembi. „A multinacionális vállalatok és cinkosaik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legalacsonyabb költséggel aknázhassák ki a lelőhelyeket”.

Időjárás:

Ma mindenütt kisüthet a nap, azonban később befelhősödik az égbolt.

Este megvastagszik a felhőzet, és többfelé csapadék is kialakulhat.

A hőmérséklet jellemzően 8 – 12 fok köré emelkedik.