Napi Tóra, ima reggel és délután, Hegedűs-zoom

Napi Tóra, ima reggel és délután, Hegedűs-zoom

Darvas István

Vájérá hetiszakasz 4. kommentár, 5784. Márhesván 17.

“És megnyitotta Isten (Hágár) szemeit, és látott egy kutat vízzel, odament, megtöltötte a tömlőt vízzel és megitatta a fiút” (21:19). Maradunk Hágárnál és gyermekénél ma is. Az itt olvasható happy end közvetlen előzményeként az angyal azt mondta az asszonynak: “Kelj fel, emeld fel a fiút, fogd meg erősen kezeddel őt” (uo. 18.). Miért kellett felemelje a gyereket mielőtt megmutatta neki a kutat? Az egyszerű válasz szerint azért, mert korábban, végső elkeseredésében “odadobta a gyermeket a bokrok egyike alá. Ő pedig elment és leült szemközt egy íjlövésnyi távolságra, mert azt mondta: ne lássam a gyermek halálát…(uo. 15-16). Rav Avraham Nesher egy olyan forrást említ, amely szerint amikor Hágár a kiszáradt Jismáelt a földre tette, tudtán kívül egy kút fedelére rakta, így az rejtve maradt előle. Azért kellett felemelje, hogy meglássa a kutat, erről mondja a vers (uo. 19.): „megnyitotta Isten a szemeit”. A rabbi szerint ez az olvasat is emlékeztet arra, hogy a kétségbeesés elvakít, megfoszt attól, hogy meglássuk a létező lehetőségeket. Ahelyett, hogy nehéz időkben feladnánk, inkább kétségbeesés nélkül kell tovább keresnünk a „kutat”.  Ellenkező esetben mi magunk akadályozzuk meg, hogy megfelelő segítséghez jussunk.

 

Szép napot mindenkinek!

 

8.00: Saharit

16.00: Minha-mááriv

18.00-18.30: Tanulás zoomon

us02web.zoom.us/j/6579029560?pwd=T3FuRS96dkFaaXVPVWZPWnNpY1AvUT09

Meeting ID: 657 902 9560

Passcode: 917838