A költségvetésnek iránytűnek kell lennie
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a költségvetésről, az ország helyzetéről.
Az elnök felidézte legutóbbi parlamenti megszólalását, ahol beszámolt arról, a költségvetés jól áll, nem egyszerű, de sikerülhet a tervezet mentén haladni ebben az évben. Természetesen vannak befolyásoló tényezők, elsősorban az orosz-ukrán háború és annak gazdasági hatásai, de ide sorolható az EU-val történő vita is. Nem egyszerű a költségvetés tervezése sem, hiszen ma nem lehet tudni, mi lesz pár hónap múlva, ezt számos ország átélte az elmúlt időszakban, nem csak a magyarok.
Kovács Árpád parlamenti megszólalásában kiemelte azt is, hogy a költségvetésnek iránytűnek kell lennie, valamint azt is megemlítette, fontos a bizalom kérdése is. Mint megjegyezte, mindezeket az országgyűlésben akkor mind a kormánypárti, mind az ellenzéki politikusoknak mondta. Ez utóbbiak kapcsán azt mondta el, egy olyan országban, ahol masszív parlamenti többség van, ott az ellenzéknek vannak választási lehetőségei, például az, amit itthon lehet látni, amikor egyfajta parlamenti gerillaharcot folytatnak. A KT elnöke megjegyezte azt is, neki nem tiszte ennek a megítélése, csupán csak megismételte a költségvetés iránytűi szerepének fontosságát.
Az EU-val folytatott viták kapcsán Kovács Árpád több látszólagos ellentmondásra is felhívta a figyelmet. Egyrészt arról beszélt, hogy az uniós források egy jelentékeny részét, de mégsem az egészet függesztette fel az EU, azaz Magyarország már több projekthez is lehívhat támogatásokat. A kormány azon források kapcsán, amikhez még nem fér hozzá, azt teszi, ami a dolga. Azaz a projekteket saját forrásból előfinanszírozza. Ezekhez természetesen pénz kell, ezeket más forrásból kell megszerezni; állampapírok kibocsátásával, piaci hitelek felvételével. Ezek költséget jelentenek, már azért is, mert mindeközben a hitelminősítő intézetek rosszabb kategóriába sorolták be Magyarországot, ami a piaci alapú hitelek kamatain is meglátszik. Ám mindezek ellenére hozzá lehet jutni ezekhez a hitelekhez, Magyarország a nemzetközi hitelpiacon is egy jó partner. Arról nem beszélve, hogy bár az uniós források összege jelentős, de az ország GDP-jéhez viszonyítva elenyésző összeget jelentenek.
A költségvetési tartalékokkal kapcsolatos felvetésre Kovács Árpád kiemelte, többféle alapról van szó, a havaria-helyzetek megoldására szolgálótól kezdve a rezsibiztonságot segítőig, ezek mindegyike rendben van. Azt is fontos kiemelni, mondta el a KT elnöke, hogy a magyar gazdaság regionális és európai szinten is jól áll, fejlődik, ami úgyszintén segíti az ország fejlődését. Mindezek mellett továbbra is fontos, hogy jó befektetői környezet alakuljon ki itthon, ahogy az eddig is megvolt.