Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő, rezsivédelmi biztos a Heti TV Pirkadat című műsorában

Az olajársapka katasztrófa

 

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő, rezsivédelmi biztos a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az energiahelyzetről, valamint a hazai ellenzékről is.

 

A politikus szerint az EU által most elfogadott olajársapka katasztrófa egész Európára nézve. Mindez úgy is igaz, tette hozzá, hogy a magyar miniszterelnök kemény harcának köszönhetően Magyarország kimaradt ebből, hiszen a csövön szállított kőolaj nem került be a szankciók közé. Ugyanakkor látni kell azt is, emelte ki, hogy a szankciós politika egyáltalán nem vált be. A mostani, ami a kőolajra vonatkozik, azt jelenti, hogy Európa maximalizálta az orosz olaj árát, ami, ha az oroszoknak nem felel meg, akkor egész egyszerűen nem fognak szállítani. Mindez két következménnyel is járhat. Egyrészt hihetetlen módon megugrik az olaj ára, másrészt pedig ellátási gondok is keletkezhetnek. Erre az egész szankciós őrületre döntött úgy a magyar kormány, hogy megalkotta a hét pontból álló tervét, amiben többek között olyanok szerepelnek, mint az alternatív energiaforrások beemelése, a nagyvállalatok támogatása, valamint a takarékosság is. Ez utóbbi kapcsán Németh Szilárd azt is elmondta, a magyar kormány a saját intézményeiben már 25 százalékkal csökkentette az energiafelhasználást, ami figyelemreméltó. Arra a felvetésre, hogy a hét végén úgy tűnt, mintha benzinellátási gondok lennének, a képviselő úgy felelt, egyrészt a magyar kőolaj finomítóban rendszeresen végeznek karbantartási munkákat, ahogy eddig is, ám most a jelenlegi helyzetben ezeknek a következménye megnövekedett. Másrészt viszont azt is látni kell, lesz elegendő üzemanyag a magyar kutakon. Amikor Ausztriában az ottani finomítóban volt leállás, akkor Magyarország kisegítette az osztrákokat, most a magyar kormány a külügyminisztérium segítségével azon dolgozik, hogy ezt a segítséget a szomszédunk viszonozza.

Németh Szilárd említést tett a megnövekedett inflációról, a megugró élelmiszer árakról, megjegyezve azt is, hogy mindez elsősorban az elhibázott szankciós politikának köszönhető. Hozzátette azt is, amennyiben megszűnnének a szankciók, akkor a közgazdászok szerint szinte azonnal a felére csökkenne az infláció. Többek között ezért is kell mindent megtenni az elhibázott brüsszeli szankciók ellen.

A politikus végül beszélt az ellenzékről, arról, hogy a pártok vezető politikusai is átülnek egyik pártból a másikba. Megjegyezte, elég furcsa ideológiai játék ez, majd ki fog derülni, hogy mindezt hogyan értékelik az ellenzéki szavazók. Ezek az átülések nem szólnak másról, mint pénzről és hatalomról, valamint arról, hogy az ellenzéken belül mindenki a DK-hoz, és annak elnökéhez próbál igazodni. Németh Szilárd szerint, ami az ideológiát illeti, vannak olyan helyzetek, amikor ezeket kevésbé kell figyelembe venni, ilyen ez a mostani válság is. Most összefogásra van szükség, de sajnos ez azért nem valósul meg, mert például az ellenzéki pártok európai képviselői az ország ellen lépnek fel. Ezzel pont az összefogás kárára cselekszenek.

 

 

 

Köszönöm a beszélgetést Breuer Péter