Peszáh harmadik félünnep, 5781. Niszán 19.

Napi Tóra, zoom Peszáh harmadik félünnep, 5781. Niszán 19.

Darvas István

Peszáh harmadik félünnep, 5781. Niszán 19.

 

A Széder-esték utolsó éneke, a „Chád gádjá” (egy kecskegida) szélsőséges érzelmeket vált ki a résztvevőkből, van, aki nagyon, mások viszont egyáltalán nem szeretik. Rav Chaver szerint a sokak által bugyutának gondolt szövegnek mélyebb jelentése van, mert a teljes zsidó történelem rövid kivonata. A gida a zsidó nép, amint írva van (Jehezkél 34:17): „te vagy a nyájam”. Más helyen (1Krónikák 17:21) a zsidó népet „egynek” nevezik: „Ki olyan, mint a te néped, Izrael, egy nemzet a földön”. A két „zuz-ért” vásárló apa az áldozati szolgálatra utal, amelyhez mindenki évi két zuz-zal, fél sekellel járult hozzá. A gidát megevő macska, József eladásáról szól, melyet követően testvérei levágtak egy kecskét, hogy – annak vérébe mártva József ruháját – elhitessék apjukkal, Jákobbal, hogy kedvenc fia halott. Nem mellékesen ez volt az Egyiptomba vezető út kezdete, vagy legalábbis meghatározó eseménye. „Aztán jött egy kutya” – Rav Chaver szerint ez a fogság időszakára vonatkozik, ami végső soron József eladásának következménye volt. „Aztán jött egy bot” – utalás Mózes botjára, amely az egyiptomi kivonulás lehetőségét segítő eszköz volt. „Akkor jött a tűz” – ez az aranyborjú bűne, amint írva van (Jób 31:12): „égő tűz, amely minden terményem gyökereit felemészti”. „Akkor jött a víz” – Mózes imáira utal, melyek érdemében megmenekült a nép. Amint írva van (Éhá 2:19): „Öntsd ki a szívedet, mint a vizet”. „Akkor jött az ökör” – a Jerobeám király által felállíttatott aranyborjakra vonatkozik (1Királyok 12:28), melyek semmissé tették a Mózes imája által szerzett engesztelést, és felébresztették az aranyborjú tüzét. „Aztán jött a metsző”, vagyis Rav Chaver értelmezése szerint a második Szentély időszakának elejétől tevékenykedő Nagy Gyülekezet embereiről (ánsé knesszet hágedolá) szól, akik sikeresen imádkoztak, hogy a „bálványimádás rossz ösztöne/hajlama „le legyen vágva”, vagyis eltűnjön a zsidó nép köréből. „Aztán jött a halál angyala”, vagyis a „szinát hinám”, az indokolatlan gyűlölködés, amely a második Szentély pusztulásához, egyben az azóta is tartó száműzetéshez vezetett. „Aztán jött Isten”, ami a reményeink szerint nem túl távoli időben bekövetkező teljes és végső megváltásra utal, amint írva van (Jesája 11:11): „Azon a napon az Örökkévaló ismét megmutatja kezét, hogy megszerezze népe maradékát”.

 

Moádim leszimhá!

 

19.00: mááriv

zoom.us/j/8992906955