Dr. Szlávik János: Most más a tét, ez a helyzet másról szól 

Most más a tét, ez a helyzet másról szól 

Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet infektológus főorvosa beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a koronavírus-járvány harmadik hullámáról, arról, hogy mit lehet tenni.

 

A járványadatok kapcsán megjegyezte a főorvos, továbbra is nagyon kell vigyázni, az emberek pedig jobb, ha tartanak a helyzettől. Az új brit mutáns már egész családokat tarol le az adatok szerint. Eddig „csupán” annyi történt, hogy egy családnak az egyik tagja fertőződött meg, ma ez nem így van, mindenki megfertőződik. Azt is látni kell, mindez a munkahelyekre is vonatkozik, ha valaki csupán enyhe tünetekkel megy be dolgozni, akkor a vele egy szobában dolgozók mindegyike megbetegszik, ezt okozza a brit mutáns. Hozzátette, most nagyon kell figyelni, persze ez nehéz, főleg már a vírus megjelenése után egy évvel. Emlékeztetett arra, hogy tavasszal, amikor komolyabb szigorítások voltak, akkor üresek voltak az utcák, majd ezt követte egy kicsi nyári lazítás, majd ősszel újra beindult. Ősszel, amikor meg mindenki azt hitte,a második hullámnak a leszállóága jött el,akkor támadta le az országot a harmadik. Most nagyon nehéz ezek után azt mondani az embereknek, hogy tessék még jobban vigyázni, hiszen közben jön a tavasz is, összességében elmondható, nagyon nehéz 2-3 hét előtt állunk.

Szlávik János kijelentette, nagyon nem szerencsés most arról beszélgetnie bárkinek, hogy mikor jön majd a nyitás, hiszen ráadásul a mostani rendelkezések következtében nemrég zárt be az ország. Persze kell az embereknek reményt adni, hogy majd néhány hét múlva jobb lesz, de a szakember hozzátette, most ezzel várni kellene egy ideig, amikor a járvány felszálló ágban van, nem arról kell beszélni, hogy mi fog történni, amikor leszállóágban van, most pont a felszálló ág megakadályozása legyen a cél.

Ehhez egyrészt szükség van arra, hogy az emberek vigyázzanak magukra, egymásra, valamint az, hogy felveszik a védőoltásokat, ám ez utóbbiból nincs elég. Ma már látható, a fiatal korosztályból is sokan szeretnének hozzájutni az oltáshoz,ám miután még nem jut hozzá, ettől frusztrált lesz. Ám ilyenkor is arra kell gondolni, először az időseket kell beoltani, teljes mértékben védeni. Nagyon helyes, hogy jelenleg az idősek oltása folyik, időben sor kerül majd a fiatalabbakra is. Persze az is igaz, hogy egyre több fiatal is megfertőződik, kerülnek be a kórházba, lélegeztetőgépre, ami ijesztő, csak tegnap halt meg két harmincéves ember. Mindezek nagyon komoly pszichés hatással is vannak az emberekre, a bezártsággal, a magánnyal, a járvánnyal.

Arra a felvetésre,hogy nem nagy baj-e az, hogy az emberek csak az egyik, csak a másik oltást szeretnék megkapni, a főorvos úgy felelt,ez egyrészt borzasztó, de nem egy magyar sajátosság. Példaként hozta fel Szerbiát, ahol lehet válogatni az oltások között, az emberek nem akarják az Astra Zeneca oltást felvenni, különböző hírek miatt, helyette inkább kivárnak. A szakember értetlenkedésének adott hangot, különösen a halálozási adatok tekintetében, hogy vannak, akik az oltás helyett a kivárásra játszanak, mert nem lehet kiszámolni, ki fertőződik meg. Hozzátette, igaz az is, hogy ha valaki nagyon vigyáz magára, akkor nagy valószínűséggel nem kapja el a betegséget, de az is igaz, találkozott olyannal, aki nagyon vigyázott magára, de mégis megbetegedett. Az egészségügyi szakemberek folyamatosan arról beszélnek, hogy legyenek az emberek beoltva, ne várjanak ki, de az is látható, hiába hangsúlyozzák ezt szinte minden egyes nap, vannak olyanok,akik kivárnak inkább.  Ők nem veszik észre, hogy más a tét, ez a helyzet másról szól.

A koronavírus betegségben szenvedőknek már van gyógyszere, amit a háziorvos is felírhat már. Ezzel kapcsolatban Szlávik János felhívta a figyelmet, egy olyan új vírusról van szó, amire az emberiség egy évvel ezelőtt kezdett el gyógyszert keresni, ám azt is tudni kell, az oltást meg lehetett egy év alatt csinálni, a gyógyszert nem, annak minimum két év kell. Hiszen a védőoltásnak nincsenek hosszú távú mellékhatásai, a gyógyszernek lehet. Így az elég hamar kiderült, nem lesz új gyógyszer, ezért a meglévők közül kellett keresgélni alkalmasat, ez lett a favipiravir nevű japán influenza ellenes készítmény, ami a Távol-keleten bevált. Ezt ma már Magyarország is gyártja, a főorvos szerint minden lehetséges fegyverrel harcolni kell a vírus ellen. Ez a gyógyszer a betegség elején alkalmazva akár csökkentheti is a betegség lefolyását.

A jövőt illetően Szlávik János megjegyezte, bár a tavalyi év végén azt mondta, talán idén nyáron jó lesz, de most inkább úgy véli, nem hiszi ezt, azt lehet tudni, hogy májusban a harmadik hullám leszállóágában leszünk, de azt nem lehet tudni, ez meddig fog tartani. Hozzátette, korábban már egyszer azt mondta, nem venne nyárra repülőjegyet, ezt most is így tartja.