Bo hetiszakasz 4. kommentár, 5781. Svát 7.

Napi Tóra, zoom

Darvas István

Bo hetiszakasz 4. kommentár, 5781. Svát 7.

 

Mózes halála után a hónap megszentelésének jogát az adott generáció legnagyobb jelentőségű vallási bíróságára (bét din hágádol, a korábbi időkben a Szanhedrin) ruházták át, azzal a feltétellel, hogy bírái szmihá-t (bölcsek általi felavatás) kapnak egy másik szmihá-val rendelkező bírák által alkotott vallási bíróságtól, akik töretlen láncban Mózes által lettek felavatva. Ilyen felavatás kizárólag Izrael földjén lehetséges. Ha bekövetkezik, hogy a zsidó nép nem tudja bét din által meghatározni a hónapokat, akkor a háláhá kijelenti: matematikai számolás által kell ezt megtenniük. Így annak ellenére, hogy a holdciklus természetes jelenség, a hold megújulása önmagában nem szentesíti a hónapot. A zsidó népnek kell megszenteli a hónapokat, és ezáltal teszik lehetővé az idő szentségének (és a szentség idejének), hogy felfedje önmagát. Ez a magyarázata annak, hogy a ros hodesi muszáf középső áldását miért az „áldott vagy Örökkévaló, aki megszenteled Izraelt és az újholdakat” (Bráhot 49a) szavakkal fejezik be. Talán ez az oka annak is, hogy az első micva, amelyet a Tóra a zsidó népnek parancsolt, az új hónap megszentelésének parancsa volt („ez a hónap nektek”, 12:2), mivel ez a micva Izrael egyedülálló szentségét mutatja be: az idő szentsége rajtu(n)k keresztül, általunk tárul fel. (Peniné Halaha, Zemanim 1:2:3-4)

 

Szép napot mindenkinek!

 

19.00: Mááriv

zoom.us/j/8992906955

Meeting ID: 899 290 6955