Folyamatban lévő beruházások álltak le

Folyamatban lévő beruházások álltak le

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a meg nem valósuló kerületi projektekről.

A képviselő beszélt a Kazinczy utca 55-57. szám környékén lévő játszótérről és épületről, a volt Wichmann kocsmáról. Ez az épület is része a kerület történelmének, a szép és borús időszakoknak egyaránt, ebben az épületben volt egykoron Schneider József híres kártyakészítő üzeme is. Azonban már a magántulajdonban lévő házat a mostani tulajdonos el kívánja bontani, a helyére pedig hostelt szeretne építeni. Kérdés az, hogy a település képének átalakítása miatt felléphet-e az önkormányzat, hogy ez az épület megmaradjon, Veres Zoltán szerint érdemes lenne a városvezetésnek erről egy párbeszédet kezdeményeznie. A politikus beszélt a mostani vezetés eddig be nem váltott elképzeléseiről, megjegyezve, 11 milliárdos többlettel adta át a Fidesz-KDNP a város kasszáját. Ezen túlmenően azt is látni kell, hogy folyamatban lévő beruházások álltak le a kerületben, ezek egyike például a Klauzál tér újratervezése, erre a kormány biztosított több százmillió forintot, ám a mostani önkormányzat még nem hívta le azt az összeget. Hozzátette, attól tart a kerületi Fidesz-KDNP frakció, hogy ha nem él időben ezzel a lehetőséggel a városvezetés, akkor ez egy idő után már nem fog rendelkezésre állni. Ugyanilyen problémás az a Dob utcai felújítás, amire megvolt az önkormányzati forrás, az építési engedély is, ám a kerület vezetése úgy döntött, nem kíván élni ezzel. Ugyanilyen problematikus a Belső-Erzsébetvárosban bevezetett forgalomátszervezés, valamint azt is példátlannak nevezte, hogy az előző vezetés által megvásárolt Miskolc-Tapolcán lévő gyereküdülő bútorokkal való ellátása sem fog megtörténni, noha erre is volt forrás a költségvetésben.