A BreuerPress és a HetiTV szombat reggeli hírei
Az Új remény – egység Izraelért Gideon Szá’ár ex-likudos képviselő Pártja
Magyarország a szomszédos, egykor vele ellenséges államok legtöbbjével immár a szövetségesi viszony elmélyítésén dolgozik. Ukrajnában azonban központi, kormányzati szintre emelkedett a magyar közösségekkel szembeni fellépés – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén. Szijjártó Péter éves meghallgatásán azt mondta, az egykori Magyarországtól a trianoni békediktátummal elszakított területeket megkapó országok egy évszázaddal ezelőtt még abban voltak rdekeltek, hogy a magyar nemzet a lehető legteljesebb elszigeteltségben éljen. Hozzátette: száz évvel a trianoni döntés után világosan látszik, hogy nem az elszigetelés, hanem a szoros együttműködés vált mindenki érdekévé a Kárpát-medencében, és ebben a szoros együttműködésben a határon túlra került magyar nemzeti közösségek és a határon belül élő nemzeti közösségek fontos szerepet töltenek be. A magyar külpolitika alapja a kölcsönös tisztelet, és célja, hogy minden, Magyarországgal együttműködő, partnerségbe kerülő ország érdekelt legyen „a mi sikereinkben, ahogyan mi is érdekeltek vagyunk a velünk együttműködők sikerében” – jelentette ki a miniszter. Kiemelte: a tisztelet és egymás sikereiben való kölcsönös érdekeltség teszi sikeressé a Kárpát-medencét.
Az LMP felkéri a kormányt, hogy mihamarabb kezdjen érdemi vitát az Országgyűlésben az Európai Unió helyreállítási alapjából az országnak nyújtandó 5800 milliárd forint felhasználásáról. Schmuck Erzsébet társelnök elmondta: a felhasználási terveket jövő áprilisban kell benyújtani az uniónak. Társadalmi párbeszédet ugyan kezdeményezett a kormány a hazai GDP több mint tíz százalékát kitevő összegről – mondta Schmuck Erzsébet -, a terv elfogadása azonban szerinte az Országgyűlésre tartozik. Emlékeztetett: az ország 2400 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatáshoz jut, a fennmaradó részt pedig hitelként kapja.
Beleszámít a félév teljesítésébe az orvosegyetemi hallgatók részvétele a koronavírus-járvány elleni védekezésben, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az orvos- és egészségtudományi egyetemek fenntartójaként minden feltételt biztosít nekik a félév sikeres teljesítéséhez. A minisztérium emlékeztetett: az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatók tanulmányi kredittel elismert gyakorlati tevékenységükkel közreműködnek a pedagógusok és bölcsődei dolgozók, a kormányhivatalok munkatársainak országos szűrésében, a klinikákon, kórházakban végzett betegellátási tevékenységben, és segítik az Országos Mentőszolgálat koronavírus-szűrési munkáját is.
A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. december 17-én a hűtlen kezelés és vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint felbújtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárásban 2021. április 17-ig elrendelte Bige László gyanúsított bűnügyi felügyeletét. Ez idő alatt a gyanúsított lakóhelyét nem hagyhatja el, mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzik – írja a Nyíregyházi Törvényszék közleménye. Az ügyészi indítvány szerint a férfi többségi tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója egy növényvédelmi termékeket előállító cégnek. Az ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, arra hivatkozással, hogy kiemelkedően súlyos – 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – bűncselekmény miatt folyik eljárás vele szemben, így fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén a nyomozóhatóság elől elszökne vagy elrejtőzne. A bíróság ezt nem tartotta megalapozottnak, megállapította, hogy önmagában a bűncselekmény tárgyi súlyából ilyen következtetés nem vonható le, továbbá a több éve folyamatban lévő eljárásban a gyanúsított ez idáig mindig elérhető volt a nyomozó hatóság számára.
Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője, a frakció családügyi kabinetjének vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az idei évről, Magyarország és választókerülete jövőjéről.
A politikus szerint az idei év jelentős kihívásokkal volt teli, emiatt is idei karácsony is más lesz, mint a megszokott. A mostani járványhelyzetben a legideálisabb karácsonyi ajándék a szeretet kell legyen, meg az emberi élet. Idén az emberi életek mentése volt az elsődleges, mellette természetesen ugyanilyen fontos volt az emberek munkájának a megőrzése, a magyar gazdaság helyreállítása. Sokan nem gondolták azt tavaly szilveszterkor, hogy a 2020-as évet teljes mértékben áthatja a vírus elleni küzdelem, minden egyes embernek, minden egyes családnak. A magyar kormány legfontosabb dolga volt az év elején, hogy olyan törvényeket és jogszabályokat alkalmazzanak, amelyekkel mindkét kihívásnak eleget tegyenek. Magyarország más módszereket választott, mint más államok. Itthon a kormány azt akarta elérni, hogy a hazai vállalkozók megtartsák a munkaerőt, ne kelljen leépíteni. Mindezekhez jelentős forrásokat biztosítottak az állami költségvetésből, de ugyanilyen áldozatvállalást kértek az önkormányzatoktól, a pártoktól egyaránt.
Külföld:
Néhány perccel az után, hogy a néppárti frakció megbüntette, de nem zárta ki Deutsch Tamást, a politikus azt mondta Brüsszelben, hogy az Európai Néppártnak minél hamarabb dönteni kellene a Fidesz párttagságáról. A képviselő magyar újságíróknak az ülés után azt mondta, hogy a néppárti frakció elnöksége döntött úgy: nem teszik fel szavazásra a kizárásával kapcsolatos indítványt. Ugyanakkor több olyan frakciótag is volt, aki ragaszkodott volna ehhez . Hozzátette, a politikusok munkaköri kötelezettsége, hogy az ilyen következményeket maximális nyugalommal vegyék tudomásul. Deutsch szerint pozitív fejlemény, hogy a képviselőcsoport felszólította a pártot, minél hamarabb döntsön a Fidesz tagságáról a Néppárton belül.
Az Európai Bizottság a lezárta a Novavax amerikai gyógyszeripari vállalattal a koronavírus elleni lehetséges oltóanyaguk beszerzéséről folytatott megbeszéléseket, a tervezett szerződés lehetővé tenné az Európai Unió számára 100 millió adag, illetve további akár még 100 millió adag oltóanyag megvásárlását – közölte a testület. A Novavax vállalattal folytatott megbeszélések lezárásával bővült az Európai Unió számára jóvőben rendelkezésre álló oltóanyagok portfóliója, az Európai Bizottság ugyanis ez idáig az AstraZeneca, a Sanofi-GSK, a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica NV, a BioNtech-Pfizer, a CureVac és a Moderna vállalatokkal írt alá vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket.
A maszk viselésének fontosságára hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának szerdai közleménye, amely a maszkviselésre szólít fel a családi karácsonyi összejövetelek idejére is, továbbá a koronavírus-járvány harmadik hullámára figyelmeztet. „Az összejöveteleket – amennyiben erre mód van – kültéren tanácsos megtartani, a résztvevőknek pedig ajánlott a maszk viselése és a kölcsönös távolságtartás. Ha beltéren gyűlnek össze, csökkentsék a résztvevők számát, és gondoskodjanak megfelelő szellőztetésről” – áll a közleményben, figyelmeztetve egyúttal a beltéri összejövetelek nagyobb egészségügyi kockázatára. Jóllehet elismeri a maszkviselés és a távolságtartás kényelmetlenségét, a közlemény hangsúlyozza, hogy e lépések nagyon fontosak az egészségmegőrzés érdekében, különösen abban az esetben, ha több háztartás és eltérő korú emberek gyűlnek össze.
Reményét fejezte Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy az Egyesült Államok leendő államfőjével, Joe Bidennel sikerül majd rendezni a kétoldalú kapcsolatokban keletkezett problémáknak legalább egy részét. „Abból indulunk ki, hogy az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke, aki mind a bel-, mind a külpolitikában tapasztalt ember, megérti, hogy mi történik. Arra számítunk, hogy a problémák, vagy legalább egy részük megoldódik az új kormányzat alatt” – mondta Putyin. Az orosz vezető elmondta, hogy még nem döntötte el, hogy elindul-e 2024-ben esedékes elnökválasztáson. Az idén elfogadott alkotmánymódosításra utalva hozzátette, hogy „a néptől megvan erre az engedély”.
Török tisztségviselők és az Európai Unió törökországi küldöttségének diplomatái megállapodást írtak alá Ankarában a 2016-os EU-török migrációs paktumban rögzített, a törökországi migránsok helyben történő ellátására kifizetendő hatmilliárd euró utolsó részlete, 780 millió euró folyósításáról – jelentette csütörtökön a Dünya török gazdasági napilap. Brüsszel és Ankara 2016. március 18-án egyezett meg abban, hogy Törökország egyebek mellett feltartóztatja az unió területére igyekvő illegális bevándorlókat, cserébe az EU hatmilliárd euróval támogatja a törökországi migránsok ellátását. A pénzügyi segítséget civil szervezetek kapták és kapják konkrét projektekre. Az utolsó részlet a legkiszolgáltatottabbak életminőségének javítását célozza.
Gideon Szá’ár ex-likudos képviselő bejegyezte új pártját a pártok nyilvántartójánál. A párt az Új remény – egység Izraelért nevet kérte. Szá’ár szerint az új párt egy széleskörű nemzeti és társadalmi mozgalom lesz, melyet az alapoktól építenek fel. „Az egység és a remény útjára lépve, amelyre Izraelnek annyira szüksége van. Együtt szebb jövőt hozunk Izraelnek.” A párt céljai, amit a regisztrációs kérelemben megfogalmaztak, többek között: Tevékenység a zsidó nép természetes és történelmi jogainak megvalósítására Izrael földjén. – Izrael identitásának kiépítése a zsidó nép államaként, amelynek kormánya demokratikus, védi az értékeit mint a zsidó nép nemzetállama, fenntartva az emberi jogokat és az egyenlő jogok gyakorlását az egyének számára.
Gazdaság:
Birtokba vehették az autósok az M85-ös gyorsforgalmi út Sopron-kelet és Csorna-nyugat közötti szakaszát szerda 11 óra után. A 153,2 milliárd forint költségvetési forrásból megvalósult beruházással 45 percre csökken a menetidő Sopron és Győr között. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a megfelelő közlekedési infrastruktúra elengedhetetlen a jól működő, eredményes gazdasághoz. A most elkészült több mint 51 kilométeres útszakasz a térségben élő családok biztonságos közlekedését és a helyi vállalatok sikerét szolgálja. Gyopáros Alpár, a Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Kapuvár és Csorna térségének fideszes országgyűlési képviselője az út népesség megtartó erejét emelte ki.
Időjárás:
Szombaton is kitart az anticiklon, mely jelentős légköri változásoktól, frontoktól, széltől mentes, borongós, szürke időjárást okoz helyenként tartós ködfoltokkal és szitálással.
Jelentős mennyiségű csapadék nem hullik. A hőmérséklet függvényében, a hajnali órákban, foltokban ónos szitálás, hószállingózás is lehet. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
A hőmérséklet többnyire néhány fokkal fagypont fölött alakul napközben, de hajnalban , lehet gyenge fagy is. Az országon belül továbbra is északkeleten lesz alacsonyabb, délkeleten magasabb a hőmérséklet.
A hőmérséklet jellemző átlaga szombat reggel +1 – +5, szombat délután + 3- +5 ok körül alakul.