Magyarország érdekeit megvédtük, a partraszállás sikerült

A BreuerPress és a HetiTV legfrissebb hírei 2020.12.11.- reggelén 

Levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök hanuka alkalmából a magyar zsidó közösség tagjait, írásában a járványügyi helyzet ellenére meghitt ünneplést kívánt nekik. „A nyolc napon át égő gyertyák fényének ünnepe mindig is a reményt jelképezte a reménytelenségben, a csoda létjogosultságát a nehézségek idején. Egy ilyen embert próbáló időszakban pedig mindennél nagyobb szükségünk van arra, hogy bízzunk a hit és az összefogás mindent legyőző erejében” – fogalmazott a kormányfő.

 

 

 

 

 

Magyarország érdekeit megvédtük, a partraszállás sikerült – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában a miniszterelnök, utalva ezzel arra, hogy az európai uniós állam- és kormányfők megegyeztek az új költségvetésről a koronavírus-járvány okozta gazdasági károkat kiegyenlíteni hivatott helyreállítási alapról a csütörtöki brüsszeli tanácskozáson. A Brüsszelben tartózkodó kormányfő videójában elmondta: megvolt az utolsó kör a magyar delegáció termeiben. Összejöttek azok a miniszterelnökök, akik a végső döntést meghozták. „Lefutottuk az utolsó kört is” – fogalmazott, hozzátéve: megvan a megegyezés.

A Facebook-ra feltöltött videóban látható, ahogy Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Mark Rutte holland kormányfő és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke egyeztetnek.

 

www.facebook.com/orbanviktor/videos/208867040888022

 

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a járvány miatti szokásos online Kormányinfóján a Heti Tv több kérdésére is válaszolt.

Legelőször arra volt kíváncsi a Heti Tv, hogy lehet-e majd választani vakcinát?

Gulyás Gergely elmondta, az oltás ingyenes és önkéntes, és ha több vakcina van, akkor lehet azokból választani, a rendelkezésre álló vakcinák mindegyikével oltanak majd. Kovács Zoltán hozzátette, csak olyan vakcina lesz, amelyik megfelel a különböző igen szigorú vizsgálatoknak.

A családügyi miniszter azt mondta, hogy a kormány veszélyhelyzeti rendeletekkel segít, hogy senki ne essen el a családtámogatásoktól.

A Heti Tv szerette volna megtudni, mit jelent ez, mik ezek a külön rendeletek?

A politikus elmondta, Novák Katalin a közösségi oldalán tette közzé ezeket a szabályokat, mint elmondta, meghosszabbítják a határidőket, az életkori sávokat is kitolják a veszélyhelyzet lejárta utáni 30 napig.

A Heti Tv rákérdezett arra is, hogy mit gondol a kormány, mi történik a romániai választások után, javulhatnak-e a két ország kapcsolatai, bekerül-e az RMDSZ az új kormányba?

A legfontosabb, hogy az RMDSZ-nek és elnökének, Kelemen Hunornak gratulálni lehet, hiszen a román belpolitikai események, valamint a járványhelyzet dacára kiváló eredményt ért el. Sajnos, egy magyarellenes párt is bejutott a román parlamentbe, ami nagyon nem jó. Azt lehet látni, most egy jobbközép kormány megalakításához szükség van az RMDSZ-re, Magyarország a kormányalakító tárgyalásokhoz csak sok bölcsességet tud kívánni a romániai magyar pártnak, bízva abban, hogy ezeken sikerrel jár.

 

Kötelezően korlátozhatják a boltba lépők számát karácsony előtt – ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi kormányinfón. Erről már pénteken dönthet a kormány.  Az Országos Kereskedelmi Szövetség tájékoztatása szerint az üzletek amúgy is korlátozni akarják a boltba lépők számát, nehogy gyorsuljon a járvány. A csatornának a szövetség főtitkára Vámos György azt nyilatkozta, hogy ilyen intézkedés lehet a bevásárlókosarak és bevásárlókocsik csökkentése. Hozzátette, minden bolt arra fog törekedni, hogy féken tartsa a vásárlókat.

 

A családokért felelős tárca nélküli miniszter javaslatot tesz a kormányfőnek, hogy a karácsonyi időszakra tekintettel függesszék fel az idősek vásárlási sávját. Novák Katalin a Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be az Idősek Tanácsa tagjaival online módon tartott egyeztetéséről. Arról kérdezte őket, milyen tapasztalataik vannak az idősek védett vásárlási idősávjáról. A tanács tagjai arról számoltak be, egyrészt örültek neki, hogy tudtak élni ezzel a lehetőséggel, sokan ki tudták használni ezt a vásárlásra. Ugyanakkor azt látják, hogy az ünnepek közeledtével mind nagyobb a tumultus, ráadásul egyre többen vannak szabadságon, és nő a feszültség a különböző korosztályok között a védett idősáv miatt. Ezért az Idősek Tanácsa tagjai azt tanácsolják, hogy a karácsonyi időszakra tekintettel, legalább hétvégére, de akár teljes egészében függesszék fel a védett vásárlási idősáv használatát. Novák Katalin azt mondta: ezt a javaslatot továbbítja Orbán Viktor miniszterelnöknek.

 

 

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere a járványhelyzetről, annak politikai és szakmai megítéléséről is beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Szakmai szempontokat nézve úgy vélte, készültek már kutatások arról, hogy a magyar lakosság mennyire elfogadó egy kínai, orosz vakcinát tekintve, ezek kimutatták, nem annyira fogadnák el ezeket, persze az is igaz, még egyelőre semmilyen vakcina nincs itthon. Elhangzott az is – tette hozzá, hogy legelőször a veszélyeztetett területen dolgozók kapják meg az oltást. Ám a kérdés az, hogy ki az, aki ezeket a kérdéseket leginkább képes megválaszolni. Ez pedig nem más, mint a háziorvos. Ezért gondolja úgy a politikus, hogy a kormányzati regisztrációs oldal csak azt a célt szolgálja, hogy megmutassa, mennyien akarják beadatni maguknak az oltást, ám ők ezzel még nincsenek előrébb. Azt el lehet fogadni – mondat el a polgármester, ha ez a regisztrációs oldal azt a célt szolgálja, hogy az embereket megnyugtassa, lesz majd oltás.

 

  1:00-

 

Külföld:

 

Péntek este  véget ért  annak a napirendi pontnak a tárgyalása a brüsszeli EU-csúcson, amely a magyar és lengyel költségvetési vétó elhárítását célozta.  Ennek  eredményeként   változtatás nélkül elfogadták az állam- és kormányfők a német kompromisszumos javaslat teljes szövegét, amivel kiegészítik, pontosítják a jogállamiságinak mondott mechanizmust. Ezért cserébe pedig elállt a vétótól Magyarország és Lengyelország, így késedelem nélkül el tud indulni a 2021-2027-es költségvetés és a helyreállítási alap felállítása is halad az eredeti tervek útján.

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel is megerősítette, hogy megvan a 2021-2027-es uniós keretköltségvetésről  és a helyreállítási alapnak mondott konstrukcióról  szóló megállapodás az állam- és kormányfők között. Ez azt jelenti, hogy mind a magyar, mind a lengyel kormány elállt a vétófenyegetésétől azért, mert cserébe előzetesen elfogadta a többi 25 tagállam azt –  a német soros elnökség által kidolgozott  – kompromisszumot,  amely  jelentősen felpuhítja a jogállamiságról  szóló  rendeletet.

 

www.facebook.com/orbanviktor/videos/164519052097193

Oroszországban már több mint 150 ezer embert oltottak be Szputnyik V vakcinával – jelentette ki a Rossszija 24 hírtelevíziónak Alekszandr Gincburg, a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni első orosz oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója. „Ezt a készítményt a polgári forgalom keretében mára már több mint 150 ezren kapták meg. Ez nagyobb számú Covid-19 elleni vakcináltat jelent, mint amennyi bármelyik más országban van” – nyilatkozott az akadémikus. Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter kedden azt mondta, hogy az ország régióinak felébe már eljutott a Szputnyik V, és csütörtöktől a másik fele is megkapja az oltóanyagot a kiterjedt vakcináció elkezdéséhez. Tatyjana Golikova miniszerelnök-helyettes hivatala csütörtökön közölte: az oltási kampánynak a hétvégéig az ország összes régiójában meg kell kezdődnie.

 

 

Török drónokat mutatott be Azerbajdzsán a fővárosában, Bakuban az Örményország felett a hegyi-karabahi harcokban aratott győzelem tiszteletére tartott katonai parádén. Az azeri hadsereg által importált Bayraktar TB2 nevű harci drónok jelentős előnyhöz juttatták Azerbajdzsánt a hegyi-karabahi régióban. A televízió által közvetített ünnepségen beszédet mondott Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki testvérének nevezte Ilham Aliyev azeri államfőt.   „A mai nap a győzelem és büszkeség napja a török világ számára” – mondta Erdogan a ceremónián, amelyen török katonák is részt vettek. Törökország és Azerbajdzsán továbbra is támogatják egymást – tette hozzá. Erdogan gratulált Azerbajdzsánnak „katonai és diplomáciai sikeréhez”, amely „30 év után egyesítette Karabahot az anyaországgal”.

 

Izraelben a kormány jogi nehézségekre hivatkozva visszavonta a szerdától bejelentett éjszakai korlátozásokat, de engedélyezte a nem kiemelten fertőzött településeken található plázák megnyitását, és megérkezett az első oltóanyag-szállítmány. Szerdától ismét megnyílt 240 bevásárlóközpont, az összes piac és múzeum, amelyek a szeptember közepén bevezetett második országos karantén óta zárva voltak, annak ellenére, hogy folyamatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma. Az egészségügyi minisztérium azt kérte a koronavírus ügyeivel foglalkozó kabinet ülésén kedden, hogy napi kétezer új esetnél, illetve ha a kedden 1,24-en álló fertőzési mutató 1,35-re nő, ismét zárják be a nem létszükségleti cikkeket és gyógyszereket árusító kiskereskedelmi egységeket. A fertőzési mutató azt jelzi, hogy egy vírushordozó átlagosan hány új fertőzésért felelős, 1 fölött terjed, 1 alatt pedig visszavonulóban a járvány.

 

  1:45-

 

Gazdaság:

 

Pénteken  lehetett először kereskedni a Nasdaqon az Airbnb részvényeivel. A tőzsdei bevezetés olyan jól indult, hogy a cég papírjai 146 dolláron nyitottak, ami több mint duplája az előző napon  meghatározott 68 dolláros bevezetési árfolyamnak. A 68 dolláros árfolyammal 87 milliárd dolláros piaci kapitalizációt ért el a vállalat, a mostani ugrásnak köszönhetően ez az érték 140%-ot emelkedett. A cég annak ellenére ment idén tőzsdére, hogy megviselte a komplett turisztikai szektort a koronavírus.

 

 

Időjárás:

 

Pénteken változó vastagságú, vékonyodó, a Dunántúl és a középső országrész fölött többfelé felszakadozó felhőzet mellett várhatóan kisüt a nap. A déli megyékben várható a legtöbb napsütés. Északkeleten viszont egész nap borongós idő várható. Szabolcs térségében előfordulhat időszakos eső is.

Éjszaka az északi, északkeleti térség fölött is vékonyodik a felhőzet, délen gyengén, szakadozottan felhős égbolt valószínű. A derültebb tájakon párásság, köd képződhet.

A hőmérséklet jellemző átlaga  péntek reggel 0 – +5,  péntek délután +5 – +9, szombat reggel-1 – +4  fok körül alakul.