A kormány mellett az önkormányzatoknak is ki kell venni a részüket a védekezésben
Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlamenti frakció szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járvány elleni védekezésről, az önkormányzatok helyzetéről, valamint az Alaptörvény módosításáról.
A politikus beszámolt arról, hogy Debrecenben is mindenki maszkot visel, a városi tömegközlekedés sűrítését is sikerült megoldani, hiszen az a cél, hogy a tömeget csökkentsék, lassítva a járvány terjedését. Ami az ingyenes parkolást illeti, az való igaz, hogy nem egyszerű dolog, az emberek élnek a lehetőséggel, ami jó, mert ezzel is megpróbálják a tömegközlekedésre nehezedő nyomást csökkenteni. Persze az is igaz, hogy most jóval nehezebb parkolóhelyet találni, de az is igaz, az emberek a legutolsó nemzeti konzultációban kifejtették, az ingyenes parkolás egy jó és hatékony eszköz a maszkviselés és sok más mellett a járvány visszaszorítása érdekében. Most a legfontosabb, hogy minden intézkedést tartson be mindenki, mert így lehet a járvány ellen fellépni.
Az önkormányzati vezetők szerint a különböző elvonások nehéz helyzetbe hozták a településeket, arra a kérdésre, hogy a kormánynak van-e tartaléka arra, hogy a bajbajutott városoknak szükség esetén segítséget adjon a képviselő úgy felelt, a költségvetés nagyon stabil lábakon áll. Elsősorban azért, mert a járvány olyan helyzetben érte el Magyarországot, amikor felszálló ágban volt, egy erősödő gazdasággal. Persze az is igaz, hogy a járvány hatásai a magyar gazdaságot is elérték, ugyanakkor az is látható – jegyezte meg Halász János, a kormány nagyon jól nyúlt az ügyhöz már tavasszal is, de most is. Olyan alapokat hoztak létre, mint a munkahelyvédelmi alapot, ami sokaknak segít és mindenkinek a rendelkezésre áll. A védekezésre is megvan minden költség. Ami az önkormányzatokat illeti, mihelyst eljut oda az ország jövőre, akkor megnézi a kormány a települések helyzetét és ha kell, akkor természetesen segíteni fog. De addig is tudomásul kell enni, a védekezésből a kormány mellett az önkormányzatoknak is ki kell venni a részüket a védekezésben. A politikus szerint csak az ellenzéki vezetésű önkormányzatok panaszkodnak, míg a többiek teszik a dolgukat. Ezt kellene minden településnek tenni – tette hozzá.
Ennek kapcsán az ellenzék azon felvetésére, hogy a kormánynak is a járvány ellen kéne küzdenie, nem pedig a rendkívüli jogrend alatt választójogi törvényt és alkotmányt módosítania. Erre Halász János úgy reagált, például az Alaptörvény sok fontos dolgot tartalmaz, így a családok helyzetét is, a kormánypártok most ezt szeretnék tisztázni, a család szerepét megerősíteni. Már csak azért is, mert járvány alatt is a család a legfontosabb.