Érdemes ezt az ünnepet megtartani!

Érdemes ezt az ünnepet megtartani!

Radnóti Zoltán főrabbi szukot ünnepéről beszélt.

Ez a hét azért is különleges, mert most nincs hetiszakasz, de ilyenkor mit olvasnak fel szombaton a Tórából?

Szukot ünnepén minden nap a sátorról szól, azt mondja a Tóra, sátorban kell lakni ezen idő alatt, most nincs hetiszakasz. Olyannyira nincs, hogy szukot utolsó napján, szimhát Tóra ünnepén fejezzük be a Tórát, ez az ünnep egyébként a Tóra örömünnepe. Majd utána kezdjük előröl, a Brésittel. Szóval ezen a héten nincs hetiszakasz, csak szukot van. Előttünk, mögöttünk, sőt a kezünkben is. Ez azt jelenti, hogy a négy növényt, amiből áll, rázzuk a világ négy irányába. Ezek a tárgyak arra emlékeztetnek minket, hogy az Örökkévaló mindig megvédte a zsidó népet a vándorlása során. Mindig volt hol aludniuk, azaz minket Isten óvó keze megvédett, de ez arra is szimbólumot jelent, hogy az ember igenis vegye magát körül zsidósággal, lépjen be a zsidóságba, mert az nem jön magától. Be kell lépni a zsidóságba saját választással, bízni kell abban, hogy ez a sátor nem zuhan ránk.

Vannak sátrak mindenhol, így Izraelben is, az Ön egyik kedvenc városában, B’nei Brakban is.

Valóban, tudni kell, az egy ortodox város, ahol az épületek tervezésekor a mérnökök figyeltek arra is, hogy a vallásukat gyakorolhassák a lakók, így az erkélyeket nem egymás alá építették, hogy mindenki felett legyen szabad égbolt, hogy mindenki tudjon az erkély fölé sátrat kitenni. Ez is választás, be kell lépni a zsidóságba, ezáltal pedig figyelni kell a törvényi előírásokra. Például a Bét Sálom zsinagógát az átépítés során úgy terveztettük meg az elnök úrral, Horváth Józseffel, hogy a lámparendszer automatikus lett, azaz szombaton a kapcsolók ki vannak iktatva, a lámpa mozgásra kapcsol be. A zsinagóga udvarán lévő lámpák automatikusan akkor kapcsolódnak be, amikor sötétedni kezd. Egyszerűen figyelni kell mindenre, ha ma valaki zsidóként akar élni, akkor olyan konyhát kell otthon megvalósítania, ami két részből áll, az egyik húsos, a másik meg tejes.

Szukot ünnepe a Félelmetes Napok után jön, ami egy örömünnep.

Ez így van, a Tóra is azt mondja, Örvendjetek az ünnepeiteknek! A szukot teliholdkor köszönt be, amikor a legvilágosabb van este, az ünnep micvája, hogy a sátor legyen nagyon szép, okozzon örömet. A rabbik azt mondják, ha valaki az újévkor nem tudott jól imádkozni, nem jött be a böjt jom kipurkor, de neki az Isten a könyvet, amibe beleíratik még egy picit nyitva hagyja szukot utolsó napjáig. Ezért is érdemes ezt az ünnepet megtartani, örülni, vigadni, tehát aki ezt az ünnepet megtartja, az biztosan beíratik az Élet Könyvébe.

Az ünnep másik szokása, hogy vendéget is hívnak a sátorba.

Valóban, az ünnep minden egyes napján vendéget kell hívni akár jelképesen is, hiszen meglátogat minket Ábrahám Jákob, Izsák, József, Mózes, Áron és Dávid.  Mindegyiküknek van egy jelzője, egy tulajdonsága és mi minden egyes nap azt a tulajdonságot emeljük ki.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2020. október 9-i Halljad Izrael! adásában elhangzó  beszélgetés szerkesztett változata.

Beszélgetö partner Breuer Péter