Ez leginkább durva személyeskedés volt

Ez leginkább durva személyeskedés volt

ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég Intézet kutatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitájáról.

 

A kutató értékelte az amerikai elnökjelöltek vitáját, mint megjegyezte, nagyon érdekes alakultak a nézettségi adatok, azt lehetett gondolni, hogy 2020-ban, amikor rengeteg kommunikációs csatorna áll rendelkezésre, akkor egy televíziós vitánál nem lehet nézettségi rekordot dönteni. Ám az amerikai kábeltévés piacon ez a műsor volt a legnézettebb. Ami a vitát illeti, a szakértők szerint ez leginkább durva személyeskedés volt, Trump elnöktől már meg lehetett szokni, hogy szívesen aggat jelzőket vitapartnereire, ám most a demokrata kihívója is használt durva kifejezéseket. Összességében azt állapították meg szakértők, hogy ilyen eseményre nincs szüksége az amerikaiaknak, hol – mint megjegyezték, két idős ember esett egymásnak és egymást sárral dobálták. A mostani vitának nem lett eredménye – mondta Lomnici Zoltán, már azért sem, mert az öncélú politika nem tetszik az amerikai választóknak, és ezen az estén egyik jelöltről sem derült ki, mit tennének az amerikaiakért. Hozzátette azt is a kutató, hogy nagyon komoly hagyományai vannak az elnökjelölti televíziós vitáknak, az első ilyet még Nixon és kihívója John F. Kennedy között rendezték meg.

A kérdés az, hogy a Trump-Biden vitát ki nyerte meg. Erre a kérdésre nem egyszerű a válasz, mert a CNN nézői szerint a demokrata jelölt, addig a Fox nézői szerint pedig Trump volt a jobb. A kutató szerint például az izraeli sajtó egyértelműen Trump elnök győzelmét jelentette be. Ez azért is fontos, mert az amerikai-izraeli kapcsolatok még soha nem voltak olyan jók, mint most, a mostani békemegállapodás is azt mutatja, az eddigi elnökök kísérleteztek csak ezzel, de a mostani elnök, Trump meg is valósította. Lomnici Zoltán kifejtette, igaza van a kancelláriaminiszternek, Gulyás Gergelynek, aki megerősítette a miniszterelnök szavait, a magyar kormánynak, de a közép-európai régiónak is az lenne jó, ha Trump elnök maradna. Már csak azért is, mert az elnök doktrínája egyértelmű, jelentős figyelmet fordít a térségre, hiszen az első külföldi útjainak egyike is Lengyelország volt. Ezzel ellentétben, elődje, Obama idején Közép-Európa egyáltalán nem volt téma, ezért is mondják külpolitikai szakértők, a térségnek Trump elnöksége lenne a legjobb. persze kérdés, hogy példának okáért Németországnak melyik elnök lenne jobb, valószínűleg a német vezetés Bidenre tesz.

Lomnici Zoltán szerint kérdés az is, hogy Joe Biden mentálisan, fizikálisan alkalmas-e az elnöki feladatok ellátására, miközben Trump elnök kicsattan az egészségtől.