Magyarország egy nagyszerű befektetési terep a nagyvállalatok számára
Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlamenti frakció szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járvány elleni védekezésről, arról, hogy Debrecen miként is tesz ebben az időszakban.
A koronavírus Debrecenben is jelen van – mondta el a politikus, hiszen ez is egy diákváros, és az első hullámmal ellentétben most a 30 év alattiak a leginkább érintettek. Hajdú-Bihar megyében is magas a fertőzöttek aránya, de szerencsére az emberek fegyelmezettek, az iskolában, az egyetemen a tanárok, a hallgatók is minden szabályt betartanak, igyekezve elkerülni a fertőzés nagyobb arányú terjedését.
A második hullámnál az látszik azért, hogy minden felelős erő egy irányba mutat, elsősorban abban a tekintetben, hogy a járványt komolyan kell venni, szinte csak jó példákat lehet látni. Halász János szerint a legújabb nemzeti konzultáció is segített ebben, amikor is az emberek elmondhatták véleményüket a járvány elleni védekezésről is, megjelölve azokat a cselekvési irányokat, amelyek felé megy a kormány. A közel 1.8 millió beérkezett válasz azt mutatja, az emberek az élet védelme mellett a gazdaság működőképességének megerősítését várják el, mellette pedig elfogadják a különböző egyéni védekezési formákat, mint például a maszkviselést. Persze nem fog mindenki egyből odafigyelni mindenre, de az biztos – tette hozzá a képviselő, pár napon belül ez a kérdés is megoldódik.
A gazdasági élettel kapcsolatban a politikus elmondta, a visszaesés jelentős, annak ellenére, hogy a hazai állapotok még mindig jobbak, mint a nyugat-európaiak. Egy biztos, nagyon oda kell figyelni mindenre, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs is folyamatosan dolgozik, a pénzügyminiszter tegnap jelentette be, hogy újabb gazdaságvédelmi programokat indít el a kormány. A jelenlegi számok azt mutatják, nem csak megállt a csökkenés, de növekedésnek indult a gazdaság egy kicsit. Ugyanakkor az is igaz, Magyarországon, ahogy másutt is, az idei év végén jóval nagyobb lesz a hiány a tervezettnél, de az is biztos, az eddig bevezetett programoknak, valamint azoknak, amiket most vezetnek be köszönhetően a gazdaságnak jövőre újra növekednie kell. Mindezek mellett az egészségügyi védekezés is zajlik, ahogy a családok védelme is elsőrendű feladat.
A beruházások kapcsán a képviselő azt mondta el, a BMW gyár tervezett debreceni gyára megépül, maximum pár hónapos csúszással. Már csak azért, mert ez mindenkinek érdeke, arról nem beszélve, Magyarország egy nagyszerű befektetési terep a nagyvállalatok számára.
A hazai mezőgazdaságban is vannak gondok a járvány kapcsán, például nem igazán találnak idénymunkásokat, de az sem jó, hogy a hazai zöldség- és gyümölcsárak megugrottak. Halász János szerint azzal, hogy a magyar gazdaság visszaáll a rendes működésére, akkor a mostani probléma jövőre nem fog mutatkozni. A hazai agrárium jövőre újra erőre kaphat, amiben a hazai és az uniós támogatások is szerepet játszanak.
A politikus kifejtette véleményét a Borsod megyei időközi választáson induló, az ellenzék támogatását élvező jobbikos politikusról, aki korábban vállalhatatlan kijelentéseket tett. Mint kifejtette, az ellenzéki jelölt olyan antiszemita kijelentéseket tett, amikre nincs bocsánat. Olyan emberről van szó, aki ilyen nézetek miatt nem kerülhet be az Országgyűlésbe, de azt is hozzátette, bízik a választók bölcsességében.
Visszatérve a gazdasági helyzetre és Debrecenre, Halász János elmondta, tavaly például 600 ezren repültek a debreceni reptérről, idén sajnos teljesen megállt az élet, igaz nyáron volt egy kis újraindulás. Az biztos, a jövőre komoly fejlesztések várhatók is. ám a mostani leállás a város turizmusát is negatívan érinti, persze az is igaz, a város vezetése támogatja az ágazatban dolgozókat.
A város megvette a DVSC labdarúgó csapatát, amelyik éppen most kezdett el a másodosztályban játszani, egyes vélemények szerint ez nem volt egy jó döntés. A politikus szerint azért látni kell azt is, van egy gyönyörű stadion, ami a város egészét is szolgálja. Amikor a csapat kiesett az NB 1-ből, akkor kiderült, tulajdonosváltásra van szükség, a város vezetése pedig elgondolkodott, hogyan mehet tovább az ügy. A városnak fontos volt ez az egész, arról nem beszélve, hogy volt sikleres példa, hiszen a debreceni női kézilabdacsapata is így működik. Ebbe a támogatásba a város nem fog tönkremenni.