„Az Izraeli Védelmi Erők továbbra is fenntartja a fokozott készenlétét és proaktív intézkedésekkel lép fel a határ közelében, hogy megvédje az északi lakosokat és gyakorolja Izrael Állam szuverenitását”
– olvasható a hadsereg nyilatkozatában.
A hadsereg este Twitteren közölte, hogy a helyzetértékelés eredményeként elkezdi leépíteni megerősítésül kivezényelt csapatokat a libanoni határ mentén, és eltávolítják az úttorlaszokat a térségből.
A lépés azt jelzi, hogy az izraeli hadsereg úgy véli, csökkent a libanoni Hezbollah terrorszervezet támadásának esélye. A terrorszervezet bosszút ígért egyik harcosa megöléséért, aki egy Izraelnek tulajdonított légitámadás következtében vesztette életét Damaszkuszban.
„Az Izraeli Védelmi Erőkben zajló folyamatos helyzetértékelésnek megfelelően a katonai járművekre vonatkozó korlátozások egy részét feloldották, és számos úttorlaszt eltávolítottak az északi határ területén” – nyilatkozta a hadsereg.
Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) figyelmeztetett, hogy Izrael következő, Hezbollah elleni háborúját nehezebb lesz megvívni, tekintettel arra, hogy a terrorszervezet a fegyvereit polgári területeken tárolja.
„Láttuk a libanoni katasztrófát. Képzeld el, ha ezt megsokszorozták volna a Hezbollah elrejtett fegyverei, amelyek minden libanoni városban és faluban megtalálhatók”- mondta az ex-vezérkari főnök Gantz a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottságának.
A védelmi miniszter szerint ez a gyakorlat a Hezbollah részéről veszélyt jelent a libanoni állampolgárokra, és kihívást jelent az Izraeli Védelmi Erők számára, mely a terrorszervezetet a térség elsődleges katonai ellenségének tekintik.
„Noha a [Hezbollah vezetője Hasszán] Naszrallah a legnagyobb ellenségünk északon, ő a legnagyobb problémája Libanonnak Libanonban… Egy libanoni házban van vendégszoba és van rakétaszoba – ugyanabban a házban! Amikor ez a rakéta felrobban, a vendégszoba nem marad egyben, és a libanoni civil társadalom fizeti meg a súlyos árát. Biztonsági hálózatként olyan ellenségekkel harcolunk, amelyek polgári környezetben működnek és fegyvereket tartanak köztük. Ha nincs más választásunk, mint harcolni, annak súlyos következményei lesznek.”