Dr. Bajkai István a magyar miniszterelnök az uniós csúcson sikert ért el 

A magyar miniszterelnök az uniós csúcson sikert ért el 

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Romániában bebörtönzött magyar fiatalok ügyéről, a tegnapi rendkívüli parlamenti ülésről, de erzsébetvárosi ügyek is említésre kerültek.

A politikus beszélt a két erdélyi magyar fiatal ügyéről, akiket a román bíróság ítélt el. A két börtönbüntetésre ítélt fiatalember kezdeményezte a feltételes szabadságra engedést, mindkettejük esetében a börtön is kezdeményezte ezt. Egyikük esetében ezt jóvá is hagyták, de ezt az ügyészség megfellebbezte, a másik fiatalnál pedig múlt héten döntöttek így. Ez azt jelenti, hogy a fellebbezések nyomán csak novemberben kerülhet új tárgyalásra. A képviselő szerint ezek a lépések is azt mutatják, Románia nem jogállam. Az Emberi Jogi Bíróság is foglalkozik az üggyel, de az is igaz, sajnos ez a testület sem a gyorsaságáról híres. Hozzátette, mindkét magyar fiatalember nagyon rossz börtönbe került ártatlanul, ezt a családjuk, a romániai magyar közösség is megszenvedi, hiszen terrorizmus vádjával lettek elítélve, ami egyáltalán nem igaz. Ők egyébként nem tettek mást – jegyezte meg Bajkai István, mint azt, hogy petárdákat vettek szilveszterre, ezt minősítette a román hatóság terrorizmus előkészítésének. Nagyon sokan szólaltak fel a fiatalemberek mellett több helyen, többek között az Európai Parlamentben. A román elnöktől kért fogadóórát egy román parlamenti képviselő, de páratlan módon nem került sor a találkozóra. A politikus szerint az is nagy baj, hogy a különböző nemzetközi emberi jogi szervezetek meg sem szólaltak a fiatalok ügyében, ami véleménye szerint azt is mutatja, hogy ezek a szervezetek csupán politizálni akarnak a valós emberi érdekek védelme helyett.

Arra a felvetésre, hogy a magyar kormány, az európai intézmények miért nem tudnak fellépni ebben az ügyben, a képviselő úgy felelt, a román politika azt mondja minden megkeresésre, van egy független bíróság náluk is, ami úgy találta a bizonyítékok alapján, hogy a fiatalok bűnösek. teszik ezt annak ellenére, hogy mindenki látja, amit mondanak az nem igaz. Persze a magyar külpolitika a maga módján mindent igyekezett megtenni, de természetesen nem lehet egy másik állam belügyeibe beavatkozni.

Bajkai István a hétvégén Erdélyben járt, hogy egy új ökölvívó akadémia alapításáról döntsenek, arra a kérdésre, hogy megtörténhet-e a fentiek alapján, hogy erre az intézményre is ráfessenek valamilyen összeesküvést, úgy felelt, itt alapvetően sporttevékenység folyik majd az erdélyi fiatalok számára. Az erdélyi ökölvívópalánták támogatására igen nehezen lehetne felhúzni bármilyen koncepciós ügyet. Pont azért tették le ennek az intézménynek az alapkövét most, hogy majd így támogassák a fiatalokat, a sportot. Az alapkövet Böjte Csaba atya áldotta meg, aki elmondta, nála nagyon sok árva gyerek sportol, köztük sokan jöhetnek majd ökölvívást tanulni. Ezeknek a gyerekeknek ez is biztosít egy kitörési lehetőséget, amiben a remények szerint nem lát bele Románia semmiféle összeesküvést.

Bajkai István beszélt még az Országgyűlés tegnapi rendkívüli üléséről, aminek az összehívását az ellenzék kezdeményezte, ám azon a többség nem jelent meg. Hozzátette, az ellenzéknek nincs mondanivalója, a céljuk egy harci terep létrehozása a Parlamentben, egyszerűen nem tudják elfogadni azt, hogy a magyar miniszterelnök az uniós csúcson sikert ért el, hiszen többletforrásokat sikerült az országnak biztosítani, pedig az ellenzék pont elvonásokat szorgalmazott.  Ahogy az is siker volt, hogy a forrásokhoz való hozzájutást nem lehet semmiféle politikai feltételhez kötni. Ezt a nagyszerű eredményt nem tudja elfogadni az ellenzék, a tegnapi rendkívüli ülésen sem tettek mást, mint szitkozódtak az ellenzéki politikusok.

Az erzsébetvárosi parkolási és közlekedési rend átalakítása kapcsán azt jegyezte meg a politikus, a kerületet irányító baloldal most kísérleti laboratóriumnak tekinti a városrészt, a döntések előtt nem volt semmiféle társadalmi konzultáció, a döntések nyomán például közel 130 parkolóhely szűnik meg. Egyre kevesebb parkolóhely lesz a kerületben, pedig pont ennek az ellenkezőjét mondták a kampányban.

Ugyanez a probléma van a főváros többi pontján is, hiszen több kerületben is emelkedtek a parkolási díjak, az ellenzéki politikusok szerint éppen a kormányzati elvonások miatt van, Bajkai István ennek kapcsán kijelentette, ebből egy szó sem igaz, arról nem beszélve, hogy a kerületeket jelentős többlettel vették át tavaly ősszel.