Újpesten az elmúlt fél év alatt gyakorlatilag semmi nem történt
Ozsváth Kálmán, a Fidesz újpesti önkormányzati képviselője értékelte az új városvezetés elmúlt hat hónapját, különös tekintettel a mostani vírus általi veszélyhelyzetre a Heti Tv Pirkadat című műsorában.
A politikus elmondta, jelenleg ellenzékben politizálnak a kerületben, korábban kilenc éven át a Fidesz adta a város felelős vezetéséhez a többséget, a pártjukból került ki őszig a polgármester. Ezek az évek arról voltak híresek, hogy egymást érték a fejlesztések Újpesten, mindezek ellenére úgy döntöttek a választók tavaly októberben, hogy inkább más vezesse a kerületet. A jelenlegi helyzetben mint városházi ellenzék azt tudják tenni, hogy elmondják a gondolataikat, javaslatokat fogalmazzanak meg. Ozsváth Kálmán megjegyezte, úgy látják, különös tekintettel a mostani veszélyhelyzetre, hogy a kerületben az elmúlt fél év alatt gyakorlatilag semmi nem történt. Hozzátette, az előző vezetés 9 milliárd plusszal adta át a kulcsot a jelenlegi polgármesternek, ám azt, hogy jelenleg hogyan áll ez az összeg, azt nem lehet tudni. Egy biztos, semmilyen fejlesztés nem történt azóta.
A kerületi Fidesz frakció több javaslattal is előállt, ám ezeket a képviselő szerint a mostani többség lesöpri az asztalról, a képviselő szerint leginkább azért, mert ezek fideszes javaslatként kerülnek be a testületbe. Példának okáért azt szerették volna elérni, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségek bérleti díját a mostani helyzetben engedjék el vagy legalább jelentősen csökkentsék, ezt a vezetés nem támogatta, helyette egy igen bonyolult adminisztratív eljárás során érhetnek a bérlők egy esetleges bérleti díj csökkenést. Ez az egész azt eredményezheti, hogy előbb-utóbb kiürülnek az újpesti üzlethelyiségek. Pedig – tette hozzá a politikus, az önkormányzatnak ez havonta több mint 60 millió forintos bevételt jelent. Mindezek mellett a mostani vezetés összesen csupán 50 millió forinttal hozott létre egy alapot a bérlők megsegítésére.
Az idősek ellátása kapcsán Ozsváth Kálmán megjegyezte, ellentétben más akár kormánypárti, akár ellenzéki vezetésű kerülettel, de Budapesttel is, Újpesten nem igazán érzik ennek a fontosságát. Hozzátette, a mostani városvezetés csak másfél hónapos késéssel kezdett el reagálni, pedig egyrészt ott van a már említett 9 milliárd plusz, amivel átadták Újpestet, de miután szinte minden szabadtári program leállt a veszélyhelyzet kihirdetése óta, az erre szánt összegek is rendelkezésre állnak. Persze segíti a mostani kerületvezetés az időseket, szerveznek nekik bevásárlásokat, ebben természetesen a Fidesz képviselői is közreműködnek.
A képviselő beszámolt arról, hogy a kerületi idősotthonokban szerencsére nem jelent meg a vírus.
Azt is megjegyezte Ozsváth Kálmán, hogy a helyi Fidesz által alapított Fiatalok Újpestért Egyesület nagyon sok jótékonysági akciót bonyolított le eddig is, sőt, ma is a helyi mentőállomásnak adnak át egy nagyobb csomagot, mosószerekkel, öblítővel és sok más hasznos dologgal.