A BreuerPress és a HetiTV hírei 2019.11.28. reggelén
A kormány elfogadta Csepel és Ferencváros javaslatait az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban és kötelezte minisztereit e javaslatok maradéktalan végrehajtására – tájékoztatott a Miniszterelnökség. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány áttekintette a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatoknak a budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére és az érintett csepeli és ferencvárosi városrészek fejlesztésére, az új szabadidő- és sportparkra és a kapcsolódó közlekedési fejlesztésekre vonatkozó, képviselő-testületi határozatokba foglalt javaslatait – áll a közleményben. A kabinet elfogadta Fürjes Balázs kormánybiztosnak a korábbi, Diákváros – Déli Városkapu és atlétikai központ fejlesztések tárgyában hozott határozatok végrehajtásáról szóló beszámolóját – tette hozzá a Miniszterelnökség. A kormány megállapította, hogy a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatok valamennyi javaslata egybeesik a korábbi döntésekben megfogalmazott kormányzati szándékokkal, így a testület az önkormányzati javaslatokat elfogadta és támogatólag megerősítette. A határozatban a kormány végül kötelezte minisztereit, hogy maradéktalanul hajtsák végre a csepeli és a ferencvárosi önkormányzatok javaslatait – tette hozzá a közlemény.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy fizesse ki a kórházak 64 milliárd forintos adósságát. A DK egészségügyi szakpolitikusa úgy fogalmazott: minden év végén előáll az a helyzet, amikor a kórházak képtelenek kiegyenlíteni az adósságaikat, ezért a nekik dolgozó beszállítók a kormányzat beavatkozására várnak. Komáromi Zoltán ezért arra szólította fel a kabinetet, hogy ne lebegtesse ennek az összegnek a kifizetését, mert azzal veszélyezteti az emberek egészségügyi ellátását. A politikus arra is kérte a kormányt, hogy hirdessen egészségügyi válsághelyzetet. Komáromi Zoltánt kérdezték arról, hogy pártja milyen változásokat tartana szükségesnek a területen. Szükségesnek nevezte az intézmények költségvetési támogatásának növelését, és felhívta a figyelmet arra, hogy a kórházak büdzséjének 70-75 százalékát a bérek viszik el, így nagyon kevés pénz marad a dologi költségekre.
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár elmondta: a programmal az érettségivel már rendelkező, a felsőoktatásba jelentkezni kívánó diákoknak szeretnének segíteni, akik a köznevelés rendszeréből már kiléptek. Kifejtette: 2020-ban változnak a felvételi követelmények, és az emelt szintű érettségi kiemelt szerepet játszik a jövőben, egy tárgyból kötelező lesz letenni. A kormány célja az volt 2014-ben, amikor a felvételi szabályokat módosította, hogy a fiatalok minél felkészültebben kerüljenek be az egyetemekre – hangsúlyozta.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a napokban megjelent antiszemita plakátokról, az általa tett feljelentésről, de szóba került a legutóbbi testületi ülés, ahol többek között a bulinegyeddel kapcsolatos döntések is születtek.
A múlt héten, az utcákon megjelent antiszemita plakátok kapcsán Niedermüller Péter is megszólalt, sőt, feljelentést is tett az ügyben. Mint megjegyezte, válasz még nem született. A feljelentésről elmondta, a kormány évekkel ezelőtt zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal kapcsolatban, de közben nemrégiben került napvilágra egy nemzetközi felmérés, amely szerint jelenleg Európán belül Magyarországon az egyik legnagyobb az antiszemitizmus, a kutatás szerint 42 százalék. Ennek fényében azért is tette meg a feljelentést a politikus, mert mint hozzátette, ha nem lesz semmilyen eredménye sem a nyomozásnak, akkor is jelezni kell, ezt a jelenséget semmilyen körülmények között sem tűrik el, ez mindenkinek a morális felelőssége. A felmérés azt jelenti – tette hozzá a polgármester, hogy a magyar lakosság 42 százaléka oszt bizonyos mértékű antiszemita nézeteket, hiszen olyan válaszokat adtak, hogy a zsidók túlságosan nagy súllyal vesznek részt a közéletben.
Erzsébetváros több eszközzel is küzd a kirekesztő nézetek ellen, például a mai napon, csütörtökön egy megemlékezést tartanak a Klauzál téren a pesti gettó felállításának 75. évfordulójára , de ezen túlmenően más rendezvényekkel is megemlékeznek a magyar történelem szomorú időszakáról.
A politikus a Péterffy Sándor utcai Kórház előtt tartott egy sajtótájékoztatót, aminek a kapcsán azt emelte ki, mindenki tudja, hogy milyen állapotban van az intézmény, aki csak egyszer fordult meg ott. Kívülről, belülről vannak problémák, amiknek az enyhítésére az új városvezetés azonnal kiutalt 15 millió forintot, de mellette arról is egyeztetett a kórház vezetőivel, hogy a jövőben tudjanak korszerűbb eszközöket is vásárolni.
Külföld:
Megszavazta az Európai Parlament (EP) az új összetételű, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot, amelyben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős. A strasbourgi plenáris ülésen 707 képviselő adta le a voksát. A jóváhagyás mellett 461-en, ellene 157-en szavaztak, 89-en pedig tartózkodtak. A szabályok alapján a leadott szavazatok egyszerű többségére volt szükség. A Jean-Claude Juncker vezette biztosi testületet 423:209 arányban hagyták jóvá öt évvel ezelőtt. Elődje, José Manuel Barroso esetében ez 488:137, illetve 478:84, Romano Prodi esetében 510:51 pedig volt.
A skót miniszterelnök szerint, aki a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Pártra (SNP) szavaz a decemberi brit parlamenti választáson, arra is szavaz, hogy Skócia „megmeneküljön” Nagy-Britannia tervezett európai uniós kilépésétől (Brexittől) és maga dönthessen sorsáról. Nicola Sturgeon, az SNP vezetője, aki a függetlenségre törekvő skót kormánypárt választási programját ismertette szerdán Glasgowban, kijelentette: az SNP-re adott szavazatokkal lehet a legerőteljesebben megüzenni Boris Johnson brit miniszterelnöknek, hogy London nem vétózhatja meg a skót nép döntési jogát saját jövőjéről. Az SNP 52 oldalas választási programja 21-szer tesz említést a skóciai függetlenségi népszavazás szándékáról, és leszögezi: nem a londoni, hanem a skóciai parlament hatáskörébe kell utalni annak eldöntését, hogy mikor legyen az újabb referendum Skócia függetlenné válásáról.
A NATO-nak mint védelmi szövetségnek a megtartása nagyon fontos Németország számára – jelentette ki Angela Merkel német kancellár a berlini parlament alsóházában elmondott beszédében. „A NATO megtartása ma legalább annyira érdekünk, mint a hidegháború idején volt, ha nem jobban. Mert (…) Európa nem képes egyedül megvédeni magát” – mondta a kancellár. Ígéretet tett arra, hogy Németország „a 2030-as évek elejére” teljesíti NATO-tagként tett vállalását, miszerint védelmi kiadásait megemeli a hazai össztermék (GDP) két százalékára. Hangsúlyozta, hogy hazájának a jelenleginél nagyobb felelősséget kell vállalnia a szövetségben.
Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ miniszteri konferencián Sevillában. „Az űripar az egyik legfontosabb iparág lesz a jövőben. Magyarország számárára ez újabb fejlődési, kitörési lehetőség, fókuszában a második magyar űrhajós kiképzése és a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldése szerepel, amelyet 2024-re reálisan megvalósíthatónak látunk az orosz Roszkoszmosz együttműködésben” – fogalmazott a magyar tárcavezető. Hangsúlyozta: Magyarország új külgazdasági és külpolitikai törekvései között szerepel, hogy újra kivegye részét a világűr békés célú felhasználásából.
A Knesszet elnöke, Juli Edelstein (Likud) találkozóra hívta a Likud és a Kék-Fehér tárgyalócsoportját az egy éven belüli harmadik választások kihirdetésének megakadályozására tett utolsó erőfeszítések részeként. „Izrael kormányzati vészhelyzetben van, amely gazdasági és társadalmi összeomláshoz vezethet,” mondta Edelstein a sajtótájékoztatón. „Ez az igazság pillanata az izraeli politikában. Ez a választás pillanata a vezetői képességek bemutatása és a gyávaság között. Ezért felkértem a két legnagyobb párt vezetőit, hogy utasítsák a tárgyalócsapataikat, hogy találkozzanak velem és megakadályozzák az újabb választásokat. Örömmel jelenthetem be, hogy a két vezető pozitívan fogadta a felhívást… és ma este elkezdődik a józanság helyreállítása Izrael számára.” A Kék-Fehér Twitteren megerősítette a hírt, mondván, a párt nevében Dr. Yoram Turbowitz és Shalom Shlomo készen áll a találkozóra, és nyitottak minden olyan párbeszédre, amely elősegítheti a közös alapokra épülő Kék-Fehér vezette széles egységkormány létrehozását a Likuddal. A Likud szintén üdvözölte a kezdeményezést.
Gazdaság:
Havi 142 millió, évi több mint 1,7 milliárd forintot ajánlott a BKV Zrt.-nek a JCDecaux Hungary Kft. a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek hasznosításáért, ám az eredményhirdetés előtt lefújták a majd négy éven át zajló közbeszerzési eljárást a Fővárosi Közgyűlés új határozata miatt – írta a Világgazdaság. A lap a birtokába került, a tender lezárásáról készített BKV-dokumentum alapján azt írta, a cég ajánlata – amelyben a koncessziós díj háromszorosa volt a 2018-ban e tevékenységből befolyó összegnek – érvényes volt, sőt kifejezetten magas pontszámot kapott a bírálat során, a BKV azonban a győztes kihirdetése helyett megtagadta a szerződéskötést. Erre azt követően került sor, hogy a Fővárosi Közgyűlés elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester határozati javaslatát, amely megtiltja, hogy a fővárosi cégek egy évnél hosszabb időre írjanak alá megállapodást a tulajdonukban, használatukban, vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására. A BKV pedig a tenderkiírás szerint négy plusz opcionálisan további négy évre tervezte a reklámhelyek értékesítését – írta a Világgazdaság.
Időjárás:
Csütörtökön túlnyomórészt borongós idő lesz a jellemző. Változó intenzitással, megszakításokkal, bárhol az országban eleredhet az eső. A több eső északon valószínű. Napközben csak kevés helyen, rövid időszakokra vékonyodhat el kissé a felhőzet, míg éjjel átmenetileg fel is szakadozhat a felhőtakaró. Éjszaka is lesznek elszórtan kisebb esők, nagyobb eséllyel a Tiszántúlon.
A jellemző hőmérséklet átlaga csütörtök reggel 5 – 8, csütörtök délután északon 8, délen 14,
fok körül alakul.






















