A magyarországi zsidóság teljességét elismerik.

A BreuerPress és a HetiTV hirei 2019.11.19. Reggelén 

Átfogó megállapodást kötött a kormány az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH). A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija írta a Karmelita kolostorban. Semjén Zsolt kiemelte, a magyar állam két dolgot ismer el a szerződés megkötésével: a hagyományait őrző zsidóság történelmi tradícióit, illetve azt a jelenlegi és jövőbeni szolgálatot, amelyet az EMIH a magyarországi zsidó közösség reneszánszáért tesz. Elmondta: Magyarországon mind a három zsidó irányzatot – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz), a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközséget (MAOIH) és az EMIH-et – a legmagasabb fokon elismerik, de a megbecsülés „következő, anyagi és szimbolikus értelemben is legmagasabb” foka, amikor a kormány az adott felekezettel külön szerződést is köt. A Mazsihisszel még az első Orbán-kormány idején megállapodtak, és azt a szerződést aláírta a MAOIH akkori vezetője is, az EMIH-hel kötött megállapodással pedig a magyarországi zsidóság teljességét elismerik.

Magyarország és Észtország közösen lép fel azért, hogy a migrációs folyamatokat a nemzetközi közösség ne ösztönözni, hanem megállítani akarja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető észt kollégájával, Urmas Reinsaluval egyeztetett, majd on hangsúlyozta: Magyarország szoros szövetségese Észtország, és nemcsak azért, mert mindkét ország tagja a NATO-nak és az EU-nak, valamint a közös finnugor örökség is összeköti őket, hanem mert a világ és az EU jövője szempontjából fontos dilemmákban azonos álláspontot képviselnek.

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta: a legfrissebb kiírás eredményeként 278 település falu- és tanyagondnoki hálózatát támogatják új gépjárművek, kisbuszok beszerzésével. A lecserélt működőképes járműveket, összesen 71-et pedig a magyarországi települések felajánlották határon túli magyar közösségeknek, egyházaknak – fűzte hozzá. A kormánybiztos jelezte, a falugondnoki hálózatban eddig a 600 főnél kisebb települések kaptak állami támogatást, ez jövőre kiterjed a 800 fő alatti, 2022-től pedig az 1000 fő alatti településekre is, így összesen további 400 kistelepülést érint majd. A korábbi 2,5 milliárd forintos támogatást 4,2 milliárdra emelte a kormány.

 

Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a Paks 2 projekt finanszírozási szerződésének módosítása, mellyel egyidejűleg a beruházás befejezésének határideje is módosul – mondta a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán. Süli János felidézte, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatos európai bizottsági vizsgálat közel kétéves leállást okozott, és a magyar és uniós előírásoknak való megfelelés miatt szükség volt áttervezésekre is. Magyarország a végtörlesztés határidejét szeretné kitolni, ennek értelmében a magyar állam nem 2026-ban kezdené a 10 milliárd eurós hitel törlesztőrészletének és a kamatának a visszafizetését, hanem akkor, amikor a blokkokat üzembe helyezték – jelezte a tárca nélküli miniszter. Hozzátette, a módosítás a törlesztési határidőt érinti, a finanszírozási szerződés egyéb feltételeit nem.

 

A Mátrai Erőmű mihamarabbi bezárását sürgette Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese. Az ellenzéki képviselő azt hangsúlyozta: Magyarország egyik utolsó szénerőműve ez, amelynek leállításával „el kell végre indulni a 21. század irányába”, a megújuló energiaforrások felé nyitva a szén- és az atomenergia helyett. Csárdi Antal szerint a magyar kormány számára mindig sokadik szempont csak a környezetvédelem ügye, holott nem kellene olyan technológiák használatát engedni, amelyek egyértelműen veszélyesek az egészségre.

Ünnepi külsőségek között fogadták az El-Al izraeli légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner típusú, Jerusalem of Gold nevű repülőgépét a Liszt Ferenc repülőtéren,. A kivételes fogadtatás oka az, hogy az izraeli légitársaság 1989 óta megszakítás nélkül repül Budapest és Tel Aviv között.  A Budapest-Tel Aviv légijárat oda-vissza igen népszerű. A fokozott érdeklődés következménye, hogy mára a tel- avivi desztináció a Budapestről elérhető öt legnépszerűbb utazási célpont között van.

 

Külföld:

 

Megkapta Várhelyi Olivér, Magyarország uniós biztosjelöltje az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságának jóváhagyását, miután a frakciók koordinátorai kielégítőnek találták az írásbeli pótkérdésekre adott válaszait.

 

„Zúdul majd a beruházási tőke” a brit gazdaságba, amint sikerül a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végére jutni – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök. A konzervatív párti kormányfő a Brit Iparszövetség (CBI) éves kongresszusán felszólalva kijelentette: ha a konzervatívok megnyerik a december 12-ére kiírt előrehozott parlamenti választást, néhány hét alatt el lehet fogadtatni az alsóházban a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást, és az Egyesült Királyság januárban kiléphet az Európai Unióból. Ez megszünteti az üzleti tevékenységet terhelő bizonytalanságot, és az e bizonytalanság miatt eddig halasztott beruházások „valóságos szökőárja zúdul majd” a brit gazdaságba jövőre – fogalmazott a brit miniszterelnök. Johnson felidézte, hogy a brit gazdaságba tavaly 92 milliárd font (több mint 36 ezer milliárd forint) értékű külföldi működőtőke-befektetés érkezett, több, mint bármely más európai gazdaságba.

 

A múlt hét utolsó három napján 730, Törökországból induló illegális bevándorló érte el az Égei-tenger keleti részén fekvő görög szigeteket – jelentette a görög sajtó a parti őrség tájékoztatása alapján. A görög parti őrség és az Európai Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) járművei ezen kívül további 658 embert vettek fel a fedélzetükre a görög szigetek előtt. Őket görög regisztrációs központokba szállították. A szigeteken működő zsúfolt gyűjtőtáborok tehermentesítésére a hatóságok 179 embert a görög szárazföldön létesített regisztrációs központokba vittek át hétfő reggel. A Leszbosz, Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz szigetén működő táborokban jelenleg 36 ezer migráns él. Ezeket a táborokat eredetileg csak összesen 6200 főre tervezték. A központokban elhelyezett 36 ezer főn túl további mintegy 1500 embert szállásoltak el kisebb táborokban, illetve lakásokban ezeken az égei-tengeri szigeteken.

 

A georgiai rendőrség könnygáz és vízágyú bevetésével oszlatni kezdte a parlament körüli demonstrációt. A rohamrendőrök több embert őrizetbe is vettek azok közül, akik a mintegy 20 ezres vasárnapi tüntetést követően elzárták az épület bejáratait, azt követelve, hogy tartsanak előrehozott választást az országban pártlistás (arányos) képviseleti rendszerben. Az Egyesült Államok és az Európai Unió tbiliszi nagykövetsége közös közleményben biztosította támogatásáról a tiltakozókat.

 

Egy közvélemény-kutatás szerint a Kék-Fehér pártot vezető Gantz a legnépszerűbb az izraeli arabok körében, szemben az ezt ellenző 33 százalékkal – írja az i24News izraeli hírportál. A kutatást a Katonai Rádió rendelte meg. A mérés azt is elmondja, hogy az izraeli arabok 49 százaléka, akik a négy arab pártból álló Egyesült Arab Listát alkotják koalíción kívülről is támogatnák a Gantz féle kormányt még akkor is, ha annak tagja lenne a szélsőjobboldali Avigdor Liberman által vezetett Jiszráel Béténu párt is. Liberman nem számít az izraeli arabok kifejezett barátjának, hiszen megnyilatkozásaiban többször is tett olyan kijelentéseket, melyek szerint a Gázai-övezetet vissza kellene venni a palesztinoktól illetve, hogy az izraeli araboknak hűségesküt kellene tennie az ország iránt. A felmérésben résztvevő izraeli arabok 18 százaléka vagy tartózkodott a válaszadástól vagy nem volt határozott véleménye a kérdéssel kapcsolatban.

 

Izrael a közelmúltban bemutatta a Trump-adminisztráció vezető képviselőinek nagyszabású és hosszútávú gazdasági tervét, amely mintegy negyedmillió palesztin számára teremtene munkahelyet az izraeli ellenőrzés alá tartozó júdea-szamáriai (ciszjordániai) ipari zónákban, és mintegy két tucat bibliai turisztikai területet építene ki a főként evangéliumi keresztény érdeklődők számára – árulta el Nir Barkat likudos képviselő a The Times of Israel-nek. A „Júdea és Szamária win-win gazdasági fejlesztési terve” névre hallgató javaslatot Barkat Donald Trump elnök vezető tanácsadójának, Jared Kushnernek mutatta be még a nyár folyamán, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kifejezett kérésére, de Trump távozó közel-keleti küldöttje, Jason Greenblatt és Amerika izraeli nagykövete, David Friedman is látta, akik Barkat szerint egybehangzóan tetszésüknek adtak hangot annak tartalmával kapcsolatban. A volt jeruzsálemi polgármester a lap kérdésére elmondta, szentül hiszi, hogy a javaslat megalapozhatja egy évszázadokon át tartó békés együttélés alapjait, és nem lepődne meg, ha részét képezné a várva-várt amerikai izraeli-palesztin béketervnek is.

 

Gazdaság:

 

Tovább folytatódott a lakásárak emelkedése az idei első fél évben, a kereslet továbbra is erős marad – ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, novemberi lakáspiaci jelentéséből. Nagy Tamás, az MNB főosztályvezetője a jelentést ismertetve elmondta: a második negyedév végére a lakásárak éves nominális növekedési üteme országos átlagban 17,1 százalékot tett ki, ami magasabb a tavaly év végi 16,3 százaléknál. Budapesten ugyanakkor mérséklődött az árdinamika, a tavaly év végi 24,8 százalékról 22,5 százalékra. Az előzetes, harmadik negyedéves adatok alapján a lakásárak növekedésének üteme tovább lassult Budapesten és már országos átlagban is mérséklődött – tette hozzá.

 

Időjárás:

 

 

Kedden változó vastagságú réteg és fátyolfelhőzet melletti szűrt, derengő napsütéses időszakok is előfordulhatnak. Keleten helyenként tartósabban ködös időre van kilátás. Eső nem várható. Többnyire gyenge, mérsékelt lesz a délkeleti szél, de átmeneti időre, főként a középső országrészben megélénkülhet. Éjszaka fátyolfelhős marad az ég, ez némileg korlátozza a ködképződést, de elvétve nem kizárt köd, illetve párásság.

A jellemző hőmérséklet kedd reggel északon 3, délen 8,  kedd délután északon 10, délkeleten 15, fok körül alakul.