A választónak valóban megadatik a lehetősége a döntésre

A választónak valóban megadatik a lehetősége a döntésre

Gaál Gergely, a KDNP kommunikációs vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a helyhatósági választásokról, az ellenzékről is beszélt.

 

A nyári szabadságolások, a kánikula ellenére már zajlik a felkészülés az őszi helyhatósági választásokra, annak a kampányára. A politikus értékelte az ellenzéket, mint megjegyezte, ezen pártok részéről, elsősorban a fővárosban van egyfajta megmentő várás, mert mindig találnak egy-egy személyt, akiről úgy vélik, ő képes lehet megmenteni az egyébként rendkívül nehéz helyzetben lévő ellenzéket. Úgy vélik, hogy az éppen aktuális egy ember segítségével zárkózhatnak fel a kormánypártokhoz, bár az elmúlt évek éppen ennek az ellenkezőjét mutatták meg – tette hozzá.

Gaál Gergely arra a felvetésre, mely szerint azokon a településeken, ahol nem sikerült megvalósítani az ellenzéki összefogást, az a Fidesz-KDNP szervezkedése miatt alakult így, azt válaszolta, sokkal egyszerűbb a saját gyengeségeket egy másik erőre fogni. Mint kifejtette, az ellenzéknek jó jelöltekkel kéne valódi politizálást folytatni, alternatívát felmutatni, de ilyeneket ne tudnak.

Mindezekkel szemben áll a Fidesz-KDNP kormány kilenc éves munkája, a gazdaság erősödése, a családok támogatása, rengeteg területen érezhető, hogy Magyarország dolgai jó kezekben vannak.  Mindez a konjunktúra az önkormányzatok esetében is fontos, hiszen az egyes településeken is azt lehet tapasztalni, mint az ország egészében. A kisebb településeken leginkább független jelöltek indulnak, de nagyobbakban, a megyei jogú városokban, Budapesten, a fővárosi kerületekben már számít a pártpolitikai kötődés, ami jó, mert a választók látják, az egyes jelöltek mögött milyen szervezet áll. Ez az adott település érdekérvényesítő ereje szempontjából nem lényegtelen.

Arra a kérdésre, hogy mit szól az egyes településeken indulni kívánó egyre több polgármester-jelölthöz, a politikus kifejtette, ez elsősorban a demokrácia jó működését jellemzi, hiszen a választónak valóban megadatik a lehetősége a döntésre.

A Nézőpont Intézet legutóbbi kutatása szerint, ha most lennének a választások, akkor a most szereplő ellenzéki pártok közül több be sem jutna a Parlamentbe. Ennek kapcsán Gaál Gergely megismételte, ha az ellenzéki pártok tudnának olyat mondani, ami valóban érdekli a választópolgárokat, akkor nagyobb sikerük lenni, de helyette az összefogásról, össze nem fogásról beszélnek.

Az egyik kormánypárti napilap publicistája szerint Orbán-Salvini-Trump lehet a jövő útja, ennek kapcsán Gaál Gergely kifejtette, egy olyan korszakban élünk, ahol csak akkor lehet sikeres egy ország, ha annak vezetőinek van egy határozott elképzelése, valamint rendelkezik azzal a politikai erővel, amivel képes ezeket az elképzeléseket megvalósítani, és úgy képviselni egy közösséget, hogy annak tagjai valóban azt érezzék, az érdekükben cselekszenek. Erre szükség van, hiszen, mint hozzátette, az európai civilizáció is akkor tud fennmaradni, ha erős nemzetállamok alkotják Európát, ahol a nemzetek megőrzik a sajátos karakterüket. Ma már látszik, az európai embereknek is erre van igénye, senki sem akar egy birodalom részévé válni, ezt a magyar történelem már többször megmutatta.

Mindehhez szükség van egy jó emlékezetpolitikára, ez a magyar kormány esetében meg is van, hiszen jelentős erőforrásokat biztosítanak arra, hogy meglegyen a történelmi emlékezet. Például vannak jeles emléknapok, emlékévek is, mint az idei, amikor is II. Rákóczi Ferenc élete, munkássága van a középpontban. De itt vannak a nemzeti ünnepek is, mint augusztus 20-a, az államalapítás, amit méltón fognak megünnepelni.