A BreuerPress és a HetiTV hírei

A BreuerPress és a HetiTV hírei

Egyedülálló műfajt teremtett az idén 30 éves Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), amikor ötvözte a szabadegyetemi és a fesztiváljelleget – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt elmondta: a július 23. és 28. között tartandó rendezvény idei mottója, Egy a tábor, egyrészt erre a műfajteremtésre, másrészt a nemzeti összetartozásra utal. A mottó politikai üzenete, hogy az elmúlt 30 évben általánossá vált Magyarországon a nemzeti összetartozás tudata. Kiemelte: nemcsak a tábor, a rendszerváltás is 30 éves idén. Tusványos „rendszerváltó intézmény”, és azért is sajátos, mert a közép-európai rendszerváltó intézményeket általában elsöpörte a történelem.

 

Tarlós István főpolgármester felszámolta a Demszky-korszak „kaotikus” viszonyait, stabilitást teremtett – mondta Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány elemzője. A Századvég bemutatott közvélemény-kutatásának megállapításairól beszéltek. Ebben az áll, hogy a budapesti választók „lesújtó” véleménnyel vannak Karácsony Gergely zuglói polgármesterről, főpolgármester-jelöltről, és nem tekintik Tarlós István reális kihívójának. Erdős Gergely szerint Tarlós István az elmúlt években bizonyította, hogy képes a kormánynál kiharcolni mindazt, amire a fővárosnak szüksége van. Ezzel szemben a fővárosiak többsége Karácsony Gergelyt határozatlan, bizonytalan politikusnak látja, aminek hátterében egyértelműen a zuglói botrányok állnak – mondta.

 

Karácsony Gergely arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, szálljon szembe a Fidesszel és érje el, hogy a kormány állítsa le a Budapesten elindított „vagyonkisöprést”. Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje azt mondta, ahogy a 2002-es választás előtt a hatalmon lévők „dobra akartak verni” 12 állami gazdaságot, úgy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő most 12 milliárd forint értékű vagyont akar kiárusítani Budapesten. Rózsadombi villák, Andrássy úti paloták kerülhetnek kalapács alá, elindult a „padláskisöprés”, mert a Fidesz tudja, hogy októbertől új szelek fognak fújni a fővárosban – jelentette ki. A Párbeszéd társelnöke, aki a sajtótájékoztatón bemutatta a hat ellenzéki párt által támogatott Németh Angéla kerületi polgármesterjelöltet, azt mondta, itt az ideje, hogy az ellenzék teljesítse a választóknak azt az akaratát, hogy a budapestiek többsége nem kér a Fideszből.

 

Félpályás útlezárást tartott az esztergomi Suzuki-gyár előtt a Vasas Szakszervezet, miután februárban az autógyár vezetése azonnali hatállyal kirúgta azt a férfit, akit a szakszervezet újonnan alapított alapszervezetének titkári pozíciójára jelöltek ki – számolt be a Mérce.hu. A Suzuki azóta sem ismeri el az alapszervezet létét, de Szakács Gábor, a kirúgott alapszervezeti titkár szerint ennek ellenére már több száz tagjuk van. Szakács a Mércének azt mondta, hogy a célja, hogy folytathassa a munkát, amit elkezdett, és visszatérhessen a Suzukihoz dolgozni, a dolgozóknak pedig azt üzente, hogy tartsanak ki és várjanak, mert jó irányba haladnak. Székely Tamás, a VDSZ szakszervezet

elnöke elmondta, hogy azért mentek ismét a gyár épületéhez, mert ha nem parancsolnak rá a munkavállalói érdekképviseletet ellehetetlenítő cégekre, akkor általános lesz az ilyen hozzáállás az országban.

 

Tavalyhoz képest 20-30 ezerrel nőt a parlagfűre allergiások száma és a gyomnövény virágzási időszakának még koránt sincs vége – mondta Nékám Kristóf allergológus. Hozzátette: a parlagfűre allergiások jelentős része a fiatal, még felnövő generációból kerül ki. Mint mondta, országos allergia rizikótérképre lenne szükség, mert annak segítségével hatékonyabban lehetne szervezni az ellátást és a pollencsökkentést. Az allergiás tünetegyüttes csökkentése érdekében érdemes az allergiát okozó növény virágzása előtt két héttel elkezdeni a szükséges gyógyszerek szedését – javasolta Nékám Kristóf.

 

Külföld:

 

A brit külügyminiszter szerint még mindig van esély és idő az iráni nukleáris fejlesztési tevékenység korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodás megmentésére. Jeremy Hunt kijelentette: ha Irán nukleáris fegyverre tenne szert, az nagyon veszélyes helyzetet teremtene.   Hozzátette ugyanakkor, hogy a nemzetközi közösség megítélése szerint Irán „még egy jó évnyire” van ettől, és továbbra is van valamelyes, bár egyre szűkülő lehetőség az iráni atomprogram korlátozásáról kötött egyezmény megmentésére.”A megállapodás még nem halott” – fogalmazott a brit külügyminiszter. A megállapodásban részes három nyugat-európai hatalom, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország az uniós külügyminiszteri találkozó kezdete előtt közös közleményben erősítette meg elkötelezettségét az iráni nukleáris megállapodás fenntartása mellett.

 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter szerint szükség esetén több időt kell biztosítani a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről folytatott tárgyalások folytatásához, akár a Brexit határidejének meghosszabbításával – közölték uniós források.  Az Európai Parlament szociáldemokrata és liberális frakcióinak írt levelében Ursula von der Leyen kijelentette, hogy bizottsági elnökké választása esetén kész tárgyalások előkészítésére „olyan előremutató és stratégiai partnerség kialakítása érdekében, amelyre az Európai Unió a Nagy-Britanniával tervezett jövőbeni kapcsolatait építeni szeretné”. „Ha ehhez több időre van szükség, és ha erre jó okok vannak, támogatni fogom a Brexit kijelölt határidejének meghosszabbítását” – közölte.

 

A májusi európai parlamenti választásokat követően, jelenleg folyó európai uniós tisztújítás után újból az energiaügyi biztosi posztot kellene betöltenie Maros Sefcovicnak, az Európai Bizottság szlovák tagjának – jelentette ki Zuzana Caputová szlovák elnök Varsóban. Caputová „nem jó eredménynek” nevezte, hogy a közép-európai térség a folyamatban lévő uniós tisztújítás során egyelőre nem tett szert magas posztra. Szlovákia ambíciója szerinte az kell, hogy legyen, hogy Sefcovic megmaradjon az eddig betöltött poszton. Sefcovic korábban – sajtóhírek szerint – az Európai Bizottság elnökjelöltjeként is felmerült a visegrádi csoport részéről.

 

Amennyiben az európai országok nem teljesítik a Teheránnal kötött nemzetközi megállapodásban rögzített kötelezettségeiket, atomprogramjával Irán vissza fog térni a megállapodás előtti, 2015-ös helyzethez – közölte Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője. Irán szerint az európai országoknak többet kell tenniük annak érdekében, hogy garantálják azokat a gazdasági előnyöket, amelyek azért cserébe járnának Iránnak, hogy az ország a nemzetközi megállapodásban előírtaknak megfelelően korlátozza atomprogramját. Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja (az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) és Németország alkotta hatok csoportja 2015-ben jutott megállapodásra, amelynek értelmében az iráni atomprogram korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán elleni szankciókat. A feszültségek 2018 tavaszán újultak ki, amikor Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta az atomalkut, és újból büntetőintézkedéseket rendelt el, amelyek hatását ígéreteikkel ellentétben a többi aláírónak eddig nem igazán sikerült csillapítania.

 

„A telepekre pedig nincs szükség” – mondta egy kampányrendezvényen Donald Trump elsőszámú demokrata kihívója. Több felmérés végeredményből egyértelmű, hogy Joe Biden nagyon népszerű a Demokrata párttal szimpatizáló zsidó amerikaiak között. Ugyanakkor eddig is úgy tűnt, hogy a delaware-i szenátor igencsak ellentmondásos viszonyt ápol a zsidó állammal, és ezt most is megerősítette. Legutóbb egy kampányrendezvényén kérdezték arról a korábbi alelnököt, hogy mit gondol az „izraeli megszállásról” és milyen álláspontot képviselne a kérdésben az Egyesült Államok következő vezetőjeként. A New Hampshire-i eseményen az i24NEWS szerint demokrata politikus azt mondta: „Nincs más válasz, mint a kétállami megoldás” – majd hozzátette, hogy szerinte „a telepekre pedig nincs szükség”. Az IfNotNow nevű amerikai baloldali zsidó szervezet egyik képviselőjének kérdésére továbbá Biden kijelentette, hogy „a megszállás valós problémát jelent, egy jelentős problémát”. Ugyanakkor azt mondta, szükséges lenne nyomást gyakorolni a palesztin vezetőkre is, akiknek „készen kell állniuk arra, hogy megállítsák a gyűlöletet”.

 

Gazdaság:

 

Tovább csökkentek a lakossági fogyasztók rezsiköltségei Magyarországon: egy kétkeresős háztartás villamos energia- és földgázköltsége az átlagos jövedelmükhöz képest a korábbi időszak 4 százalékos értékéről ugyanis 3,4 százalékra mérséklődött 2019 júniusában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb, júniusi nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata szerint. A lakossági fogyasztók számára biztosított földgáz átlagára – 3,22 eurócent/kilowattóra – a vizsgált európai uniós fővárosok közül Budapesten volt a legolcsóbb. A villamos energia lakossági átlagára a magyar fővárosban 2019 júniusában 11,72 eurócent volt kilowattóránként. Ennél csak Szófiában és Belgrádban kellett kevesebbet fizetni az áramért.

 

Időjárás:

 

Hazánkban kedden délelőtt az ország nagy részén napos, gyengén felhős lesz az ég, a Dunántúlon növekedhet meg erősebben a felhőzet, ezeken a tájakon elvétve alakulhat ki futó zápor. Délután a több órás napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, de számottevő mennyiségű csapadékra nincs kilátás, csupán elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A szél napközben mérsékelt északnyugati lesz. Hajnalban 8, 13 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23, 28 fok között alakul. Késő este 16, 21 fok lesz. Kedden nem érkezik front térségünkbe. A melegedés hatására migrén és fáradékonyság jelentkezhet. A nagy napi hőingás vérnyomás-ingadozást okoz. A reggeli hűvös időszakban kopásos eredetű ízületi panaszok léphetnek fel, de ezek a tünetek a délelőtt folyamán fokozatosan mérséklődnek. A közlekedést az erős napsütés nehezíti. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.