El a kezekkel a szépkorúaknak járó támogatásoktól

El a kezekkel a szépkorúaknak járó támogatásoktól

Schmuck Andor főpolgármester-jelölt beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában az indulási szándékáról, annak okairól, valamint arról, hogy mit kér azért, hogy visszalépjen a jelöltségtől.

Schmuck Andor szerint az is az egyik indoka volt annak, hogy elindul a főpolgármester választáson, hogy az eddigi jelöltek leginkább arról beszéltek, hogy Tarlós Istvánt le kell váltani, a fővárost fel kell szabadítani, de a szépkorúakról eleddig senki nem szólt egy szót sem, akik közel hatszázezren vannak Budapesten és az eddig felmérések szerint ők a legaktívabb választók.

Hozzátette, egyrészt az tény, hogy az ellenzék ma nehéz helyzetben van, ahogy az is látható, eddig nyolc választást vesztetek el a gyűlöletkampány miatt. Ez leginkább arról szól, hogy a felek nem képesek értelmes párbeszédet folytatni, nem ellenfélként tekintünk a másikra, hanem ellenségként. Schmuck Andor leginkább azt kéri az ellenzéki előválasztáson szereplő jelöltektől, hogy tegyenek arról nyilatkozatot, mely szerint nem kívánják a szépkorúak utazási kedvezményeit megváltoztatni. Amennyiben ezt megteszik, úgy abban a pillanatban visszalép a jelöltségtől. Megjegyezte azt is, azért kéri a jelöltektől, mert a mögöttük álló politikai erők szavatartásában már kevésbé bízik.

Schmuck Andor azt is elmondta, ha mégis elindul az előválasztáson és azt megnyeri, akkor nehéz helyzetben lesz abból a szempontból, mert meg kell neveznie azokat a pártokat, amelyeknek nem akarja a támogatását. Például olyan pártból nem kér, amelyik együttműködik a Jobbikkal, olyan pártnak sem kéri a támogatását, amelynek a vezetője nyíltan egyházellenes. Olyan párttal sem tud mit kezdeni, amelyik szerinte az alapvető törvényi normákat sem tartja be. Ebből az következik, ha megnyeri az előválasztást, akkor nem kérne ezeknek a pártoknak a támogatásából.

A jelenlegi akcióját figyelemfelhívásnak tartja, kiemelve, el a kezekkel a szépkorúaknak járó támogatásoktól.

Azt is hozzátette, nem szereti, ahogy az ellenzéki jelöltek, a mögöttük álló pártok beszélnek a jelenlegi városvezetésről. Példaként hozta fel azt, amikor öt évvel ezelőtt a demokrácia végét hangoztatták, amikor a közgyűlésbe a polgármesterek kerültek be, ám ez az elképzelés bevált, azaz Tarlós Istvánnak volt igaza. A főpolgármestertől azért nem kéri a biztosítékot a szépkorúak számára, mert eddig is megtehette volna, de esze ágában sem volt ilyet lépni.

Arról is beszélt még Schmuck Andor, hogy amennyiben az ellenzéki jelöltek megadják a kért biztosítékot, akkor egyrészt visszalép az előválasztáson való indulástól, másrészt pedig újra arra koncentrál, amin már egy éve dolgoznak, azaz el kíván indulni az V. kerületi polgármesteri címért.