Napi Tóra és szombat
![]() |
x |
![]() |
|||
Behukotáj hetiszakasz 6. kommentár, 5779. Ijár 26.
„Ha ellenemre jártok és nem akartok rám hallgatni, akkor tovább hozok rátok csapást, hétszeresen vétkeitek szerint” (26:21). A feddésekben felsorolt büntetések közül sok azért ér minket, mert Isten ellen járunk. A héten már tettünk kísérletet az Isten ellen járás meghatározására, ma jöjjön egy másik közelítés! Ez abból indul ki, hogy a Sulhán Áruh tiltja, az étkezés utáni asztali áldás (bencsolás, birkát hámázon) elmondása idején bármilyen munkát végezzünk. A Misna Berurá (191:5) szerint e tilalom nem csak olyan tevékenységekre vonatkozik, ami erőfeszítést vagy odafigyelést igényel, hanem például a szentkönyveinkbe való belepillantás is tilos. E tilalmak nem csak a bencsolásra, hanem minden más áldásmondásra is vonatkoznak. A Hafec Háim szerint, aki Isten áldása közben bármi mással foglalkozik, az megvalósítja az Isten ellen járás cselekményét, mert demonstrálja, hogy számára a micvák, vagyis az Örökkévaló iránti tisztelet kifejezése nem fontos, tehát tágabb értelemben a koncentráció hiánya a tisztelet hiánya is lehet.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
gygy: 20.13
szk: 21.33
péntek
18.00: Tanulás
19.00: Szombatfogadás
szombat
9.00: Sáhárit

















