A BreuerPress és a HetiTV gyors hírei 

A BreuerPress és a HetiTV gyors hírei 

A sürgősségi osztályok többsége tartani tudta a január elején bevezetett rendeletben megkövetelt ellátási időket – mondta az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós – aki összefoglalta az elmúlt időszak egészségügyi történéseit – hangsúlyozta, a magyar egészségügy kritikus pontja volt a sürgősségi ellátás, azonban az új triázs rendszerrel csökkenteni tudták a várakozási időket.

A mostani tüntetések nem azért vannak, mert a túlóratörvénnyel, a bíróságokkal vagy az alkotmánnyal probléma van, arról van szó, hogy az ellenzék elvesztette a választást, és ebbe képtelen belenyugodni – mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és alelnöke. Az ellenzék hosszasan beszél demokráciáról, de a többségi akaratot nem fogadja el – mondta Kubatov Gábor az ellenzéki pártok decemberi obstrukciós kísérletéről, amellyel a túlóratörvény elfogadása ellen tiltakoztak a parlamentben. A Fidesz pártigazgatója szerint több jelből is lehet arra következtetni, hogy a tüntetéssorozat az ellenzék választási kampányának a része, például abból, hogy a szakszervezet azt mondta, májusig biztosan lesznek demonstrációk. Ha ez így van, akkor nyilvánvaló, hogy a választási kampányhoz fűződnek ezek az akciók – mondta a Fidesz pártigazgatója. Kubatov Gábor abszurdnak nevezte, hogy az ellenzéki pártok a Jobbikkal is tárgyalnak a közös indulásról az európai parlamenti választásokon és az önkormányzati választásokon. Kubatov úgy fogalmazott, különös fintora az életnek, hogy a magyar baloldal, ideértve a liberálisokat is, hajlandó egy olyan párttal szóba állni, illetve szövetséget kötni, amely parlamenti frakciójának most is van olyan tagja, aki nyíltan antiszemita.

A szocialisták kormányon azzal kezdték a működésüket, hogy megszüntették a családi otthonteremtési támogatási rendszert, és devizahitelekbe kergették a magyar háztartásokat. Az ellenzéki pártok kormányra kerülve megszüntetnék a családi adókedvezmény rendszerét – mondta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke.  Kijelentette: az ellenzék egyetlen elemét sem támogatta a mostani családtámogatási rendszernek, sőt a DK-s Bauer Tamás azt mondta, ők nem a magyar családokban, hanem a migránsokban látják Magyarország jövőjét. A képviselő megjegyezte azt is, a szocialisták kormányon azzal kezdték a működésüket, hogy megszüntették a családi otthonteremtési támogatási rendszert, és devizahitelekbe kergették a magyar háztartásokat.

Megválasztása esetén kezdeményezni fogja a Liget-projekt leállítását – mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje. A jelölt, aki egyben a XIV. kerület polgármestere elmondta, a projekt leállítására azért van szükség, mert szerinte egy parkban építkezni „őrültség”, erre inkább Budapest számos rozsdaövezeteinek egyikét tartaná jó helyszínnek. Hozzátette, társadalmi vitát kezdeményezne arról, hogy a Városligetben már zajló építkezéseket miként „varrják el”. „De azt, hogy a Városligetben monumentális, bármilyen funkciójú épületek legyenek, én ezt urbanisztikai, városrendezési szempontból egy katasztrofálisan rossz ötletnek gondolom” – hangsúlyozta.

Hatékony és sikeres volt a 2018 – a külhoni magyar családok éve program – értékelt Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár. Kiemelte: a közel egymilliárdos keretből összesen 814 millió forintot pályázati úton osztottak ki, és közel 200 millió forintból szakmai rendezvényeket, programokat valósítottak meg.  Potápi Árpád János elmondta, hogy 6500 családot és 10 ezer gyermeket tudtak elérni a program keretében. Felidézte, hogy a nyitórendezvényre 200 Kárpát-medencei családszervezet és vállalkozó érkezett, ezt követte a külhoni magyar családi nap az Országházban. Több Kárpát-medencei körutat is szervezetek, 5 helyszínen 300 egészségügyi szakembert sikerült bevonni a programba.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere megvonta Molnár Miklós (Pro Savaria Egyesület) alpolgármester hatásköreit. Molnár Miklóshoz tartozott a gazdaságfejlesztés, a költségvetés és a pénzügyek, valamint több, száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő, városi közszolgáltatásokat végző cég felügyelete, valamint a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ, illetve a Művelődési Intézmények Gazdasági, Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezetének felügyelete. A korábban átruházott polgármesteri hatáskörök döntő részét a közlemény szerint ezután Illés Károly alpolgármester látja el, míg a pénzügyek és a költségvetés tekintetében a jogokat a továbbiakban a polgármester gyakorolja.

Az országgyűlési képviselőkre is vonatkozik az Európai Unió adatvédelmi rendelete – mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke arról, hogy milyen szabályt sérthettek meg az MTVA székházába tavaly év végén bejutott ellenzéki képviselők. Az ügyben több mint 160 feljelentést tett az MTVA. Péterfalvi Attila elmondta, az ellenzéki képviselők székházból történő internetes közvetítései miatt a visszaélés személyes adattal bűncselekmény merülhet fel, ami a jogellenes adatkezelésnek egy büntetőjogi aspektusa.

Külföld:

Gadi Eisenkot az Izraeli Védelmi Erők távozóban lévő vezérkari főnöke a katonai rádiónak adott búcsú interjúban beszélt az országot érintő biztonsági kihívásokról. Eisenkot négy évre szóló hivatali ideje kedden jár le, helyét Aviv Kochavi vezérőrnagy fogja átvenni. A vezérkari főnök szerint továbbra is Irán jelenti az első számú biztonsági fenyegetést Izraelre. Az iráni terror kiterjesztésének része a Hezbollah terrorszervezettel való kollaboráció, a nukleáris fegyverek fejlesztése valamint katonai pozíciója megszilárdítása Szíriában. “Továbbra is intézkedni fogunk azok ellen, akik ártani akarnak nekünk,” mondta Eisenkot. A vezérkari főnök dicsérte a Hezbollah-alagutak feltárására és megsemmisítésére irányuló december elején indított Északi Pajzs-hadműveletet. A hadsereg szombaton megtalálta a hatodik és egyben utolsó határokon átnyúló alagutat, mely a libanoni Ramyeh faluból indult, több tucat méternyi hosszan nyúlt át Izraelbe és 55 méter mélyen ásták. Ez volt a legmélyebb járat, amit a hadsereg a hadművelet során talált. “Teljes meggyőződéssel mondhatom, hogy megtaláltuk az összes izraeli területre behatoló Hezbollah-alagutat,” jelentette ki Eisenkot.

Benny Gantz ex-vezérkari főnök, a Hoszen Leiszráel párt vezetője a választási kampány kezdete óta tett első hivatalos nyilatkozatában a drúz aktivistáknak megígérte, hogy megtesz mindent a nemzetállami-törvény módosítása érdekében. A Knesszet július végén szavazta meg a nemzetállami törvényjavaslatot heves viták után. A nemzetállami-törvény – amely először nevezi Izraelt “a zsidó nép nemzeti otthonának”, és kimondja, hogy “a nemzeti önrendelkezési jog Izrael Államban a zsidó nép számára egyedülálló,” valamint az arab nyelv hivatalos státuszát speciálisra fokozza, széleskörű felháborodást váltott ki az izraeli kisebbségek és az ellenzék, valamint a nemzetközi közösség és külföldi zsidó csoportok részéről. Netanjahu és kormánya azzal érvel, hogy a törvény csupán kiegészíti a meglévő törvényeket annak hangsúlyozására, hogy Izrael a zsidó nép nemzeti otthona. Továbbá Izrael demokratikus jellegére és az egyenlőségre vonatkozó rendelkezéseket már a meglévő jogszabályok tartalmazzák. A Likud frakció elítélte Gantz nyilatkozatát. “Amikor Gantz a nemzetállami-törvényt támadja és Cipi Livni [Hatnua] gratulál neki, mindenki számára nyilvánvaló: Gantz balos, csak úgy mint Lapid.” A Naftali Bennett és Ajelet Saked vezette Új Jobb hasonló kritikát fogalmazott meg. “Gantz első politikai nyilatkozata világossá teszi, hogy Gantz a baloldal tagja. A nemzetállami-törvény egy történelmi eredmény, mely visszaadta az államnak nemzeti, zsidó és cionista karakterét a Legfelsőbb Bíróság okozta folyamatos erózióval szemben. Gantz terve, hogy módosítja a nemzetállami-törvényt, világossá teszi álláspontját.”

Görgőkre tettek és elvittek egy komplett zsinagógát Washingtonban. A város legrégebbi zsinagógáját harmadszorra költöztetik el az elmúlt 50 évben. 1876-ban nyitották meg a zsinagógát, Ulysses S. Grant a legendás tábornok és későbbi elnök is ott volt az átadásán. A költöztetés után az épület egy zsidó múzeum része lesz. Az áthelyezésre speciális eszközökre rakták a zsinagógát, majd lezárták az Egyesült Államok fővárosának egy részét, hogy óvatosan átgördítsék az új helyére – olvasható a jta.org cikkében. Az út 2 órán át tartott, az eseményen a rabbik és a zsidó közösség mellett a város tisztségviselői is megjelentek.

Meghalt a vasárnap megkéselt gdanski főpolgármester, Pawel Adamowicz – jelentették be az őt ápoló gdanski kórház orvosai. A gdanski orvosi egyetem kórháza előtt Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter részvételével azt mondták: harcoltak Adamowicz életének megmentéséért, de sajnálatos módon elveszítették a küzdelmet. Az 53 éves Pawel Adamowiczot egy jótékonysági célú, szabadtéri rendezvényen késelte meg egy büntetett előéletű, 27 éves gdanski férfi, akinél korábban lelki betegséget diagnosztizáltak.  A főpolgármester éjjel ötórás műtéten esett át, azóta nem volt eszméleténél, a szív működését helyettesítő ECMO-készülék (testen kívüli membrán-oxigenizátor) segítségével tartották életben.

Magyarország politikai, gazdasági és mindenekelőtt biztonsági érdeke a Kelet és a Nyugat együttműködése – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután tárgyalt fehérorosz kollégájával, Uladzimir Makejjel. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a közép-európaiaknak a történelem során világosan meg kellett tanulniuk, meg kellett érteniük a történelem leckéit. A magyarok számára világossá vált: a közép-európaiaknak az az érdekük, hogy a Kelet és a Nyugat között egy pragmatikus, a józan észen és a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés jöjjön létre. „Mi, magyarok nem azért szorgalmazzuk a Kelet és a Nyugat együttműködését, mert bármely, nálunk nagyobb hatalomnak az lenne az érdeke, hogy ezt tegyük, hanem mert ez a mi érdekünk. Ez Magyarország politikai, gazdasági és mindenekelőtt biztonsági érdeke is” – jelentette ki a tárcavezető.

Az alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárásnál hatékonyabb és keményebb jogállamisági mechanizmus kialakítására van szükség az Európai Unióban a demokratikus normákat megsértő tagországok ellen – hangoztatta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakció- és listavezetője. Webert arról kérdeztek, hogy a Fideszt is soraiban tudó pártcsalád úgynevezett csúcsjelöltjeként, illetve az Európai Bizottság esetleges következő elnökeként miként kívánja kezelni a magyarországi helyzetet. A német politikus elmondta, meg akarja találni a módját annak, hogy a jövőben anélkül is kikényszeríthető legyen a jogállamisági elvek tiszteletben tartása, hogy ki kellene várni a hetes cikkes eljárás bonyolult és hosszú folyamatát. „Azt gondolom, hogy szükség lenne egy hiteles és szigorúbb jogállamisági mechanizmus létrehozására, amely független, és minden tagállamra vonatkozik” – jelentette ki.

Theresa May brit miniszterelnök szerint továbbra megvan annak a súlyos kockázata, hogy az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból, de az egyezmény elvetése esetén ennél is nagyobb lenne az esély a Brexit elmaradására. May a közép-angliai Stoke-on-Trent városában mondott beszédet gyári munkások előtt. Kijelentette: csak úgy lehet elkerülni a megállapodás nélküli Brexitet, ha a parlament kedden megszavazza az EU-val elért megállapodást. May szerint „a felelőtlenség csúcsa lenne”, ha az alsóház más módon cselekedne. Hozzátette: a megállapodás nélküli Brexit lehetősége változatlanul súlyos kockázat, de az ő megítélése szerint az egyezmény leszavazásának még valószínűbb következménye lenne egy olyan mértékű „parlamenti bénultság”, amely a Brexit elmaradásának kockázatával járna.

Nem lehet vita tárgya Oroszországnak a Kuril-szigetek déli vonulata feletti szuverenitása – szögezte le Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután japán hivatali partnerével, Kono Taróval Moszkvában megtartotta a két ország között kötendő békeszerződésről folytatott tárgyalások első fordulóját. Az orosz diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy nehéz lesz haladásra számítani, ha Tokió nem ismeri el a második világháború végeredményét, amelyet az 1951-es amerikai-japán békemegállapodás és az 1956-os szovjet-japán közös nyilatkozat mellett az ENSZ Alapokmánya is rögzít. Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy ezzel kapcsolatban japán tárgyalófele részéről nem hangzott el ellenvetés.

Júniusban tokiói látogatásra várják Vlagyimir Putyin orosz elnököt – jelentette be Kono Taro japán külügyminiszter Moszkvában, az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval a két ország között megkötendő békeszerződésről folytatott tárgyalások első fordulóján. A tervek szerint Abe Sindzó japán miniszterelnök január 21-én érkezik majd Moszkvába, hogy kormányzása alatt immár 25. alkalommal találkozzon Putyinnal. Lavrov a megbeszélés kezdetén közölte, hogy a békeszerződésről szóló tárgyalások megkezdésére Putyin és Abe novemberi szingapúri és decemberi Buenos Aires-i találkozójukon adtak felhatalmazást.

Washington elvárja Ankarától a szíriai kurdok biztonságának szavatolását az amerikai csapatok szíriai kivonása után – közölte szaúd-arábiai látogatásán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, és hozzátette: nem fogják engedni azt sem, hogy terroristák szíriai területről hajtsanak végre támadásokat Törökország ellen. Pompeo hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök vasárnapi Twitter-üzenete, amelyben Törökországot gazdasági tönkretétellel fenyegette meg, amennyiben Ankara megtámadja a szíriai kurdokat, nem érinti az amerikai csapatkivonást. Az elnöki bejegyzés szerinte a Törökország elleni gazdasági szankciókra vonatkozott, ám az erről faggatózó újságíróknak azt tanácsolta, erről jobb, ha az elnököt kérdezik.

Nem kapott kihajózási engedélyt a barcelonai kikötői hatóságtól az Open Arms nevű civil mentőhajó, amely vissza szándékozott térni a líbiai partok közelébe – közölte a hajót üzemeltető, Proactiva Open Arms nevű spanyol szervezet alapítója a Twitter internetes közösségi oldalon. Oscar Camps „felelőtlenségnek és kegyetlenségnek” nevezte, hogy megakadályozzák őket az életmentésben. „Gyáva politikusok elindítják a halottszámlálót” – fogalmazott bejegyzésében. Az eldiario.es spanyol internetes lap birtokába került a barcelonai kikötői főigazgatóság január 8-i keltezésű határozata, amelyben lényegében azzal indokolta a döntést, hogy a mentési zónához közeli máltai és olasz kikötők nem fogadják a mentőhajókat.

Az oroszok 53 százaléka támogatná a hivatalban lévő moszkvai kormány menesztését – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont felméréséből. Három évvel ezelőtt még csak 33 százalék szeretett volna kormányváltást. A Vedomosztyi című napilapban közölt friss közvélemény-kutatás szerint mindössze a megkérdezettek 40 százaléka hagyná meg a helyén a jelenlegi kabinetet. A válaszadók 57 százaléka szerint a kormány képtelen megbirkózni az áremelkedéssel és a lakosság jövedelemcsökkenésével kapcsolatos problémákkal.  Negyvenhat százalék szerint a kormány képtelen munkát adni az embereknek, 63 százalék pedig úgy véli, hogy nem törődik a szociális védelmükkel. Harminchat százalék szerint a kormányfő és miniszterei képtelenek megküzdeni a gazdaság válságával, 30 százalék szerint pedig nincs átgondolt gazdaságfejlesztési terük. Csak a megkérdezettek 7 százalékának nem volt semmilyen kifogása az orosz kormány működésével kapcsolatban.

Gazdaság:

A Mol bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az áremeléssel a benzin literje 345 forintra, a gázolaj literje 379 forintra drágul. A benzin ára legutóbb január 4-én változott, 10 forintos csökkenéssel 341 forintra mérséklődött. A gázolaj ára utoljára múlt szerdán módosult, 4 forintos csökkenéssel 371 forintra mérséklődött. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

A Pénzügyminisztérium azt szeretné elérni, hogy minden érintett már januárban igénybe tudja venni a neki járó adókedvezményeket, és így a fizetése már januárban is több lenne a kedvezmény összegével – mondta Izer Norbert, a tárca államtitkára. Rámutatott: gondot jelent, hogy több tízezer dolgozó késve adja le a szükséges nyilatkozatot, például a családi kedvezmény igénybevételéhez. Emlékeztetett: a családi kedvezmény összege egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer, vagyis együtt 40 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent.

Könnyű:

Kína még az év vége előtt útnak indítja a Holdra a Csang’o-5 űrszondát, amely az égitestről vett mintákkal fog hazatérni küldetéséről – közölte hétfőn a kínai űrkutatási hivatal (CNSA), amely további három missziót tervez holdkutatási programja keretében. A Csang’o-4 kínai űrszonda január elején szállt le a Hold Földről nem látható túloldalán, elsőként a világűr kutatásának történetében és sikeresen teljesítve a kínai holdkutatási program negyedik szakaszát. „A szakértőink még megbeszéléseket folytatnak a következő projektek kivitelezhetőségéről, de immár megerősített, hogy további három holdmisszióra készülünk a Csang’o-5-öt követően” – mondta Vu Jen-hua, a CNSA vezető helyettese. A Csang’o-6 a tervek szerint a Hold déli pólusáról fog két kilogramm mintát hozni a Földre. A Csang’o-7 misszió célja a Hold déli pólusa körüli területek átfogó tanulmányozása lesz. A Csang’o-8 küldetése a tudományos kutatások és kísérletek mellett azoknak a kulcstechnológiáknak a tesztelése lesz, amelyek egy holdi kutatóbázis megépítéséhez szükségesek.