A kormány családpolitikája arról is szól, hogy igenis segíteni kell az otthonteremtésben, az anyagi mozgástér megteremtésében

A kormány családpolitikája arról is szól, hogy igenis segíteni kell az otthonteremtésben, az anyagi mozgástér megteremtésében

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumában a család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kormány családpolitikájáról, a Nemzeti Konzultáció jelentőségéről, a nők rugalmas foglalkoztatásáról is.

Az államtitkár arról beszélt, hogy ma már teljesen elképzelhető az az élethelyzet, hogy egy édesanya a gyermeke egészen pici korától kezdve tér vissza a munkaerőpiacra, részben azért, mert a családban szükség van a másik fizetésre is, részben pedig azért, mert sokan vannak, akik úgy érzik, nem akarják kivárni a három éve, hogy visszamenjenek dolgozni, annak ellenére, hogy ezt akár meg is tehetnék. Emiatt is van nagy szükség a bölcsődékre, valamint a bölcsődei dolgozók megbecsülésére. Őket tekintve egy elég jelentős béremelkedés történt meg az elmúlt években, több mint hatvan százalékkal emelkedett azoknak a fizetése, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, őket egyébként a kormányzat beemelte a pedagógus életpályamodellbe, így a pedagógusokkal együtt emelkedik a fizetésük. A középfokú végzettséggel rendelkezőknél pedig átlagosan közel negyven százalékkal tudták a fizetéseket megemelni, ez azért már jelentősnek mondható. Hozzátette azt is a politikus, mindezek mellett az is fontos, hogy sikerült megteremteni azt a lehetőséget, hogy a középfokú végzettséggel rendelkező kollégák a gyakorlat mellett szerezhetik meg a felsőfokú papírjukat, ami természetesen fizetésemelést is jelent. ma már elmondható, nagyon megemelkedett azoknak az aránya, akik ilyen típusú végzettséggel rendelkeznek, a visszajelzések alapján is kijelenthető, a bölcsődei munkának, ennek a szakmának még soha nem volt ekkor megbecsültsége, mint most.

Az Európát és így Magyarországot is erősen érintő demográfiai problémák kapcsán Novák Katalin elmondta, az egy örök kérdés, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy pár úgy döntsön, gyermeket vállalnak. Véleménye szerint elsőként ehhez kell egy apa és egy anya, kell a vágyuk arra, hogy utóduk legyen, de kell még ezeken kívül egy anyagi mozgástér is. Akár azt is elehetne mondani az államtitkár szerint, hogy ez egyben egy kulturális kérdés, mert lehet egy nép családcentrikus, és lehetnek olyan helyzetek, amikor ez bizony háttérbe szorul, de mindezek mellett a kormányzat is bízik abban, hogy Magyarország megmarad a mostani útján, hiszen a magyarok családcentrikusak.

Novák Katalin azt is megjegyezte, az a kérdés, hogy miként tudnak segíteni azoknak, akik még úgy gondolkodnak, hogy megvan bennük a vágy, ehhez megtalálták a párjukat is, akkor miért nem vállalnak annyi gyermeket, mint amennyit elterveztek, milyen akadályok nehezítik ezt, ezeken kell a kormányzatnak segíteni. A kormány családpolitikája arról is szól, hogy igenis segíteni kell az otthonteremtésben, az anyagi mozgástér megteremtésében, de abban is, hogy a gyermeket vállalni akaró fiataloknak legyen munkája is.

Ami azt otthonteremtést illeti, az államtitkár elmondta, nagyon jó lenne, ha lenne valóban egy olyan otthona a fiataloknak, ahova megérkezhet a baba. Ezért is támogatja a kormány a fiatalok önálló lábra állását, az Otthonteremtési Program erre lett kitalálva, 2015 közepe óta, ennek keretében az elmúlt három évben kilencvenezer családnak, azaz négyszázezer embernek tudtak segíteni, ez majdnem 260 milliárd forintos támogatást jelentett csak a CSOK-on keresztül. Amennyiben minden mást is hozzáteszünk, a hitellehetőséget, az ÁFA visszatérítést, a többi lehetőséget is, akkor ez az összeg megközelíti az 500 milliárd forintot. A politikus hozzátette, ez a legjobb beruházás, a kormány 2010 óta kétszer annyit fordít erre a célra.

A CSOK folyamatosan átalakul, a mostani változásokat is felvázolta Novák Katalin. Mint elmondta, a hitelt eddig csak a nagycsaládosok, a nagycsaládos létet vállalók igényelhették a vissza nem fizetendő támogatás mellé. A nagycsaládosok hitellehetőségét megemelik az eddigi összeg másfélszeresére idén december 1-től, azaz 15 millió forintra, az összeg pedig garantáltan fix kamatozású, azaz vissza is lehet fizetni azt. Az újdonság pedig még az is, hogy sikerült megteremteni a kétgyermekeseknek is a hitellehetőséget maximum 10 millió forint erejéig. Ezt azok is megkaphatják, akik gyermekvállalás előtt vannak és vállalják, hogy nyolc éven belül két gyermekük lesz.

Az államtitkár reményét fejezte ki abban, hogy ma már egyre kevésbé tekinthető utópiának az egykor volt 5-6 gyermekes családok léte, véleménye szerint meg kell becsülni azokat a családokat, ahol ennyi gyermeket nevelnek felelős módon, hozzátéve, nagy tisztelettel adózik azoknak az édesanyáknak is, akik ezt tekintik élethivatásuknak, mint főállású édesanyák, akik azt tekintik fő feladatuknak, hogy megteremtik az otthoni biztonságot. Ők így „termelnek hasznot” a gazdaságnak, az országnak.

A legújabb Nemzeti Konzultáció, amelynek középpontjában a családok állnak kapcsán Novák Katalin elmondta, abban bízik, hogy az emberek érzik annak a fontosságát, hogy kitöltsék a kérdőívet, amelyik tíz kérdésből áll, ennek kitöltése egyébként nem vesz el sok időt. Ám mindezek mellett a kérdések sorskérdések, amelyek hosszú időre meghatározzák a nemzet sorsát, azt, hogy merre megyünk tovább. Hozzátette azt is, ebben a konzultációban olyan valódi kérdések vannak, amelyek egyrészt általános jellegűek, szó van bennük a migrációról, a külső és a belső erőforrások hasznáról, a magyarok válaszáról a népesedési problémákra.

A mostani konzultációs kérdőívben szerepel olyan kérdés is, hogy érzik-e a magyar emberek annak szükségességét, hogy további eszközökkel segítsék azokat a fiatalokat, akik gyermekvállalás előtt állnak, akik éppen megtalálták a párjukat, akik most kezdik meg az önálló életüket. Amennyiben valaki még tanul valamelyik felsőoktatási intézményben és éppen még diákhitele is van és így szeretne gyermeket, akkor ennek az édesanyának az esetében, az első gyermek megfogantatása harmadik hónapjától felfüggesztik a diákhitel törlesztését, ez is egy új, idei rendelkezés, mindez a Családok Éve jegyében. Amennyiben már a második gyermekkel állapotos, akkor már a hitel felét is elengedik, a harmadik gyermek esetében pedig a teljes hitelt eltörlik.

A nőket különösen fontos támogatni az államtitkár szerint, így az édesanya, aki visszamegy dolgozni a gyermeke féléves korától akár, megkaphat a GYED extrával minden családtámogatást, attól függetlenül, hogy mellette dolgozik. Bármilyen furcsa, de Novák Katalin szerint a Nők40 program is segít, hiszen ennek köszönhetően közel negyedmillió nagymama került vissza a családba, ha van egy nagyszülő, akkor az édesanyának sokkal könnyebb visszamenni a munkába. Van még egy terület, ahol már sikerült sokat előrébb lépni, de van még mit tenni, ez pedig a rugalmasság. Meg kell teremteni a minél szélesebb körű rugalmas foglalkoztatásnak, annak minden lehetőségével együtt. Rövidesen 71 család- és karrierpont nyílik meg, ahol kifejezetten az édesanyák helyben való rugalmas foglalkoztatását segítik elő.

Végezetül Novák Katalin megjegyezte, ha van olyan nő, aki érez magában erre késztetést, van elhivatottsága szándéka, képessége, tehetsége, az kapjon is lehetőséget arra, hogy a közéletben, a politikában is megmutassa magát.