Az igazság az egy objektív valóság, amiből csak egy van

Az igazság az egy objektív valóság, amiből csak egy van

Dr. Latorcai Csaba, az EMMI közigazgatási államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt 1956 jelentőségéről, a határon túl és a diaszpórában élő magyarok szerepéről is.

 

Latorcai Csaba elmondta, a szülei már éltek az 1956-os forradalom idején, édesanyja egy kis településen lakott, ahol a forradalom leverését követően sortűz is dördült, amit ő akkor gyerekként meghallott, mint elmesélte, soha annyira nem félt akkor és azóta sem. Akkor mindenkiben megvolt a rettegés, az elkeseredettség, de mellette a szívekben élt a remény is, hogy egyszer majd győzni fog a forradalmi gondolat, ami jóval később, de mégis bekövetkezett.

Az 1956-os forradalom megítélése, az emlékezetpolitika kapcsán arra a kérdésre, hogy miként lehet méltósággal emlékezni úgy, hogy tudomásul kell venni, vannak olyanok, akik másként élték meg ezeket a napokat, az államtitkár leszögezte, azt egyértelművé kell tenni, az igazság az egy objektív valóság, amiből csak egy van. Természetesen tiszteletben kell tartani az emberek eltérő látásmódját, ugyanakkor segíteni kell mindenkit az igazság elfogadásában. Voltak emberek a barikád mindkét oldalán, különböző ideológiáért küzdöttek, de az igazság a felkelők oldalán volt. Ezt meg kell tudni értetni azokkal is, akik ezt másként látták egykor.

1956 a XX. századi magyar történelem egyik legtragikusabb exodusa, hiszen a forradalom alatt, után nagyon sokan vándoroltak ki. Több százezer értékesebbnél értékesebb ember távozott ekkor az országból, ezt a hatalmas veszteséget ne is nagyon lehet pótolni. Szerencsére a rendszerváltozás lehetőséget teremtett arra, hogy a határon túlra mentekkel újra egy szerves kapcsolatot lehessen kialakítani, ami legalább egy kicsit is megteremtett ahhoz, hogy az egykor volt elvesztett tudást visszahozzuk – tette hozzá Latorcai Csaba. Az államtitkár többször is találkozott olyan emberekkel, akik kénytelenek voltak elhagyni szülőhazájukat, itt sikerült megtapasztalnia, hogy ezek az emberek most is kívánják az együttműködést Magyarországgal, amit a hazájuknak tekintenek, hogy a kint megszerzett tudásukat a mi segítségünkre is fordítsák. A magyar kormány az ő segítségükkel is erősíti azokkal az országokkal a kapcsolatait, ahol ők élnek.

A forradalom története helyet kap a magyarországi tankönyvekben, ennek kapcsán az államtitkár elmondta, zajlik a tankönyvfejlesztés, a kísérleti tankönyvek már kiadásra kerültek, amelyeket egyébként a területek értintett szakértőivel együttműködve dolgoztak ki. Ezen tankönyvek kapcsán azt is megjegyezte, hogy a magyarországi zsidóság történetének szerepeltetése egyfajta sikertörténetnek is mondható, a jó munkakapcsolatnak is köszönhető volt, hogy több ponton is megjelent az oldalakon a magyarországi zsidóság, ráadásul úgy, hogy az a zsidóságnak is megfelelő. Az összes történelmi sarokpont tekintetében is ezt a munkamódszert kell alkalmazni, ez jelenti a garanciát arra, hogy a felnövekvő generáció tagjai valóban objektíven ismerhessék meg hazánk történelmi eseményeit. Latorcai Csaba szerint a pontos és világos kép elnyerése érdekében minél több túlélőt kell meghallgatni, ez nem csak oktatási, hanem tudományos kérdés is. 1956-ot sem csak felülről nézve kell feldolgozni, hanem látni és láttatni is kell, miként élték meg ezeket a napokat akkor a mindennapi emberek.

A forradalomra emlékezni kell, október 23-a az egyik legfontosabb összetartozási dátum a határon túl, a diaszpórában, hiszen olyan ünnepet ünnepelnek, amelynek a legtöbbjük, a szüleik részese volt. Ez egy igazán erős kohéziós erőt ad a diaszpórában és erre a kohézióra van szükség az anyaországon belül is – fűzte hozzá az államtitkár. Honfitársaink millióinak az életében jelentett fordulatot 1956, ezeknek az embereknek és másoknak is az origója kell legyen a forradalom, az, hogy előbb-utóbb, de győznie kell az igazságnak.

Magyarországnak, a magyaroknak sok segítséget ígértek 1956-ban, amiből semmi nem valósult meg, ma már a mai Magyarország, ha szükség van rá, képes és tud segítséget adni a magyaroknak, éljenek bárhol. Már azért is – emelte ki Latorcai Csaba, mert a magyar kormány nemzetben gondolkodik. A történelem fordulatai után el kell mondani, a nemzet sajnos nem egyenló az országhatárral. Az, hogy a kormány nemzetben gondolkodik jelenti a garanciát arra, hogy a magyarok biztonságban tudhatják magukat a határon túl és a diaszpórában is. Egy tanulságot érdemes levonni 1956 alapján, mégpedig azt, hogy csak magunkra számíthatunk – mondta el Latorcai Csaba, azaz csak az összefogás hozhat eredményt, minden más esetleges külföldi segítség csak pluszt jelenthet ehhez.

Az államtitkár elmondta, ő maga Gyomaendrődre megy egy megemlékezésre, ott fog majd beszédet is mondani.