„Ha ebben a mecsetben egyszer elordítják Allah és Mohamed nevét, akkor Európa meg fog tanulni újra imádkozni”

BRIT MANDÁTUMI BÉLYEG A SZIKLAMECSETRŐL, 1927

Reggel átmegyek a titokzatos jeruzsálemi Omár-mecset hűvös oszlopsorain, a mecset egyik sarkában egy tucat berber asszony ül és imádkozik. Az egyik előénekli a szúrát, a többiek halkan, ütemesen mondják utána. Kis távolságról olyan az egész, mint gépiesen vezényelt, ütemes jajongás.

Egy szikla mellett állok, hallgatom a jajongást a hűvös homályban, s egyszerre megértem, hogy ez a szikla az, melyen emberek százmillióinak fanatikus vak és fekete hite felépült; s megértem, hogy nekünk, nyugatiaknak nincsen már ilyen sziklánk, melyen várat építsünk, egy kegyetlen, tiszta és hideg hit erődjét.

Ez a szikla az Omár-mecset közepén, a mohamedán világ titokzatos sziklája, szent, mint Mekkában a Kába köve, félelmetes és olyan öreg, mint a Föld és az emberiség. Ez a szikla az áldozati szikla, ahol Ábrahám föl akarta áldozni Izsákot az Úrnak, és ez a szikla Mohamed sziklája, ahonnan a prófétát mennybe röpítette Burak, a táltos paripa…

Ha egyszer elindul a harc Kelet és Nyugat, vallás és civilizáció között, ezen a sziklán emeli fel Mohamed kardját az új próféta. Ha ebben a mecsetben egyszer elordítják Allah és Mohamed nevét, akkor Európa meg fog tanulni újra imádkozni.

Márai Sándor: Istenek nyomában. 1927

forrás: https://izraeli-hirlevel.blogspot.hu