50 éves Debreceni Virágkarnevál

Fiataloknak és családoknak szóló arcát mutatja meg a félévszázados Debreceni Virágkarnevál!
DEBRE20140820001
45. Debreceni Virágkarnevál (MTI/Czeglédi Zsolt)

Az 50 éves Debreceni Virágkarnevál a fiataloknak és a családoknak szóló arcát is megmutatja – hangsúlyozta Széles Diána, Debrecen alpolgármestere azon a Régi Vigadóban megtartott keddi sajtótájékoztatón, amelyen az öt nap múlva kezdődő virágkarneváli hét programjait ismertették. A városvezető kiemelte, hogy augusztus 13 és 21. között közel száz programból válogathatnak az érdeklődők. Vadonatúj karneváli esemény lesz az a monumentális épületvetítés, amelynek során „megmozdul” a Debreceni Egyetem épülete. Itt mutatja be augusztus 18-án és 19-én este 9 órától éjfélig legújabb világszínvonalú produkcióját Bordos László Zsolt architekturális vetítéssel foglalkozó 3D-művész és négy alkotótársa Czigány László, Kitzinger Gábor, Kovács Ivó és Vicsek Viktor. Az óránként kezdődő, négy alkalommal tartó „3D mapping showban” most először szerepel együtt az öt magyar művész. Az is elhangzott, hogy a Debreceni Egyetem 108 méteres homlokzatára a legkorszerűbb felbontású projektorokkal fognak vetíteni. A turisztikáért felelős alpolgármester szerint hasonlóan egyedülálló látványosságot ígér a Karneváléj című arénashow, amely augusztus 20-án este 19.30-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban. A Böhm György Jászai-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas rendező által fémjelzett műsorban a színpompás virágkocsik felvonulása mellett, a legnagyobb hazai sztárok énekelnek és több mint kétezer külföldi és magyar fellépő vesz részt.

Több mint száz év elteltével sok minden változott Debrecenben, a helyiek kerékpár-szeretete azonban töretlen – mutatott rá Darin-Séllei Lívia, a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület debreceni irodavezetője. Ennek ékes bizonyítéka nemcsak a folyamatosan bővülő városi kerékpárút-hálózat, az egyre több kerékpáros, hanem az augusztus 20-i virágkarneváli menetet felvezető virágdíszes kerékpáros felvonulás is. A turisztikai szakember szerint idén várhatóan rekordot fog dönteni az augusztus 20-án reggel 7 órakor kezdődő kerékpáros menet. Eddig már 700-an jelentkeztek, de augusztus 15-ig még bármelyik intézmény, egyesület vagy magánember megteheti. Egyetlen feltétel van, hogy csak virágokkal feldíszített kerékpárral lehet végigkerekezni a karneváli útvonalat. Regisztrálni személyesen a Tourinform irodában vagy e-mailen a debrecen@tourinform.hu címen lehet.

A Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatójaként nagyon örülök annak, hogy Debrecen a virágkarneváli héten ismét bebizonyítja, hogy együttérző város – hangsúlyozta Balogh Barnabás. A Debreceni Karitatív Testület elnöke reményét fejezte ki, hogy augusztus 13. és 18. között a Békás-tónál, vagy az MRSZ Debrecen, Fűvészkert utca 4. szám alatt található gyűjtőpontjánál minél többen támogatni fogják a „Töltsük meg együtt az üres iskolatáskákat” akciót. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő gyűjtés keretében a nehéz helyzetben lévő családokat iskolatáskával és tanszerekkel lehet segítheti.

Gábor-Tóth Ildikó, a Lurkó Liget és a Galiba Gyermekfesztivál programszervezője szerint egyre több debreceni család időzíti úgy a pihenését, hogy augusztus 13. és 21. között lehetőségük legyen részt venni azokon a családoknak szóló rendezvénysorozaton, amelynek a Békás-tó, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad és a Kossuth tér ad otthont. Idén egy hét móka és kacagás, vagyis egy tucat ingyenes koncert, mesejáték, bábszínház várja az érdeklődőket a Békás-tó partján. A kulturális menedzser elmondta, hogy a Galiba Gyermekfesztiválon augusztus 18-án 17 órától 50 csoport több száz gyermekrésztvevője vonul fel. 2012-ben született meg ez az új karneváli „kistestvér-rendezvény”, amelyre a városunkban élő közösségek maguk készítik el a meseirodalom hőseit mintázó kis virágkocsijukat. A rendezvény díszvendége Kárász Eszter énekesnő és Varró Dániel, József Attila-díjas költő, műfordító, a zsűri elnöke pedig Kovács Lajos, a Vojtina Bábszínház grafikusa, művésztanára lesz.

Idén is csúcsot döntünk az eddig is pazar kínálatot tekintve, már augusztus 12-től 17 órától 30 sörgyár több mint százféle sörét lehet megkóstolni a Cseh Sörkert tíz napja alatt mondta Martin Imre vendéglős. A főszervező szerint sörforradalom zajlik Magyarországon, ezért a kínálatban a magyar kézműves sörgyárak remekeivel is megismerkedhetnek az édesen keserű ital szerelmesei.