Minden másra ott vannak a tolvajok

Minden másra ott vannak a tolvajok

Mintegy 19 milliárd fonttal húzhatta le ügyfeleit a Mastercard, legalábbis ekkora összegű kereset indult a cég ellen különféle illegális költségfelszámítások miatt. Ez a brit jogtörténet legnagyobb összegű kártérítési pere.

Bevásárlók milliói kaphatnak vissza fejenként négyszáz font körüli összeget kompenzáció gyanánt, mivel pert indítottak a Mastercard ellen különféle nemlétező költségek felszámolása gyanújával.

Magyarországon megszokott dolog, hogy a bank a levegővételt is felszámítja, megbünteti azt az adóst, aki előbb fizeti vissza a tartozását, és menet közben bármikor a maga javára módosíthatja a feltételeket. Civilizált országokban az ilyesmi tilos, de a kapzsiság mindenütt egyforma: ha tilos, ha nem, megpróbálkoznak vele.

Pin-kódért és chipekért számított fel tisztességtelen módon költséget ügyfeleinek a Mastercard a vásárlások alkalmával az üzletek közbeiktatásával – nem kevesebb, mint tizenhat esztendőn át. A manipuláció következtében sok millió ember mesterségesen felpumpált áron vásárolt árut vagy szolgáltatást, ha a „minden másra ott van” kártyát használta.

Ezek az összegek egyes vásárlásnál pitiáner pénzek voltak, de hosszú idő alatt sok kicsi is sokra megy, állítja Walter Merricks, a pénzügyi szolgáltatások ombudsmanja. A keresetet a 2015. évi Vásárlójogi törvény alapján nyújtották be, amely a kollektív kártérítési perek indítását is lehetővé teszi.

2015-10-27-image-14.jpg

Mindez azután történt, hogy a Mastercard elveszített egy régi csatát az Európai Bizottsággal szemben: az európai bíróság kimondta, hogy az ilyesfajta „költségek” felszámolása az EU trösztellenes törvényei értelmében jogsértő.

A Mastercard vitatja, hogy a keresetnek bármi alapja lenne. Mr. Merricks, aki az amerikai Quinn Emanuel ügyvédi irodával működik majd együtt, azt állítja, csak az Egyesült Államokban 19 milliárd fontot nyúlt le így a vásárlóktól a hitelkártyacég, és ez az egyes emberekre lebontva is több száz fontra rúg.

„Hogy világos legyek”, mondta, „nem kérdéses, hogy a Mastercard illegálisan cselekedett, amikor az üzletét bonyolította, egy olyan üzletet, amely valamennyiünket érint. Mindannyian túlfizettünk 19 milliárdig, egy tizenhat éven át tartó periódusban. Bár erről a legtöbben nem tudtunk, a szakértők, akik a kiskereskedelmet tanulmányozzák, tudták, mi folyik – és tudta a Mastercard is.”

A cég közleményében ezt állította: „Az elektronikus úton történő fizetéssel az emberek valós értékhez jutnak online, a boltokban és mindenütt. A Mastercard elkötelezettje annak, hogy még kényelmesebb, biztosabb és biztonságosabb fizetési módot biztosítson valamennyi ügyfelünknek, köztük a vásárlóknak, kiskereskedőknek, kormányoknak, bankoknak.”

A Magyar Kroki kommentárja: „Hasi-tasi nem kér kódot!”