Londoni elemzők: nem Lehman-sokk, de a világgazdaság megérzi
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem várható, hogy a kilépés ismét a Lehman Brothers összeomlása utánihoz hasonló globális pénzügyi válsághoz vezet, de lassulhat a növekedés. A brit jegybank szerint máris kezdenek valóra válni azok a pénzügyi-gazdasági kockázatok, amelyektől a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt tartani lehetett.
Az Oxfordi Egyetem gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics közölte, hogy felülvizsgált előrejelzése szerint a GDP jövőre mindössze 1,1 százalékkal növekszik. Ez éppen a fele annak az ütemnek, amelyet a ház az EU-népszavazás előtt várt.

A régi Bank of England enteriőrje
A legnagyobb gazdaságok közül egyedül az Egyesült Államok nem fogja megérezni a Brexit-sokkot: az amerikai gazdaságban változatlanul 2,3 százalékos növekedést várnak 2017-ben.
A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai azt emelték ki, hogy a Londoni Értéktőzsde legnagyobb tőkeértékű vállalati papírjai alkotta FTSE-100-as index a népszavazás utáni zuhanással csak az egy héttel korábbi erős fellendülést korrigálta, mivel a piac előzetesen azt árazta, hogy a brit választók a bennmaradásra voksolnak, és a referendum után ezt a várakozást árazta ki.
A ház szerint a népszavazás után végbement részvényesések triviálisnak tekinthetők azokkal a zuhanásokkal összemérve, amelyek a Lehman-sokk utáni globális pénzügyi válság egész időszakában, vagy a 2011-2012-es euróövezeti válság alatt lezajlottak.

A központi jegybank aranytartalékai
A Capital Economics elemzői szerint elhamarkodott lenne azzal számolni, hogy az egész világgazdaság kisiklása fenyeget.
A Bank of England helyzetértékelése kimutatja, hogy a referendum utáni egy hétben a font 9 százalékkal gyengült, a brit bankok részvényárfolyamai átlagosan 20 százalékkal zuhantak. A kereskedelmi ingatlanpiacra érkező külföldi tőkebeáramlás már az első negyedévben 50 százalékkal zuhant.
A jegybank pénzügyi szakpolitikai bizottsága tőkekövetelmény-könnyítésekről döntött a bankok hitelezési kapacitásának erősítése végett. A Bank of England becslése szerint ez önmagában 150 milliárd fonttal bővíti a háztartási és az üzleti szektorba kihelyezhető bankhitelek értékét.

Reggeli csúcsforgalom a Canary Wharfban: dolgozók tartanak a bankokba
A Bank of England jelentése hangsúlyozza, hogy a pénzügyi válság óta eltelt nyolc évben a legnagyobb brit bankok több mint 130 milliárd font új tőkét hajtottak fel, jelenleg több mint 600 milliárd font magas minőségű likvid eszközállományuk van, négyszer annyi, mint a pénzügyi válság előtt, és ez a hatalmas likviditásmennyiség kellő rugalmasságot biztosít a bankrendszernek ahhoz, hogy nehéz időszakokban is folytathassa a brit üzleti szféra és a háztartások hitelellátását.














