Arcképek az Ószövetség magyarázatának történetéből – bibliatudományi előadás az ELTE bölcsészkarán
Az „Írás arcai” bibliatudományi sorozat harmadik előadását március 16-án Karasszon István, a Károli Gáspár Református Egyetem Ószövetségi Tanszékének professzora tartotta. Az alábbiakban az előadó rövid összefoglalóját közöljük.
KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Vajon nem luxus kutatástörténettel foglalkozni? Nem lenne helyesebb inkább előretekinteni, és a jövőbeli kutatást elővételezni? Hosszú tanári évek tapasztalata mondja azt, hogy nem; a múlt kutatása elengedhetetlen, hogy magát a tárgyat megértsük. A különböző korokból származó különböző kutatási eredmények gyakran kétszáz év távolából összekeverednek, s ez esetben érthetetlen és használhatatlan masszát eredményeznek. A múlt kutatásának helyes megértése ugyanakkor azt is előrevetíti, hogy milyen eredményeket várhatunk el a jövőtől.
Az „arcképek” kifejezés annyit jelent, hogy az előadásban néhány tudósra koncentráltunk, de példájukon egy-egy korszak gondolkodását, előrelépését kívántuk megragadni. Bemutatásunk egyrészt arra irányult, hogy milyen szellemi háttérrel rendelkeztek a kutatók, amely nemcsak az övék, de művük kortárs olvasóinak is befolyásolta a gondolkozását. Ugyanakkor arra is irányítottuk figyelmünket, hogy mi volt az a belső logika, ami a kutatást előre mozdította – a két erővektor eredőjeként próbáltuk értelmezni az egyes kutatási eredményeket.
A 18. századból Jean Astruc példáján azt mutattuk be, hogy az addigi szellemtudományok működése, jelesül az egymás műveiből történő tanulás hogyan szolgált modellként, amikor a Jahwista és az Elóhista korábbi dokumentumait feltételezte Mózes öt könyvének előállásakor. Jóllehet Astruc még csak megfigyeléseket tett és óvatos sejtéseket fogalmazott meg, a század végére kialakult a dokumentum-elmélet. Főként Karl David Ilgen munkájában láttuk, hogy a kor dokumentum-keresése, illetve a görög és római vallástörténet modelljei mennyire befolyásolták a jénai professzort, amikor feltételezte, hogy a Pentateuchosban megtalálható dokumentumok a jeruzsálemi templomi levéltárban őrzött iratok voltak, amiket később összeszerkesztettek.
A 19. században stabilizálódott, de sokszor modifikálódott is a dokumentum-elmélet; főként Julius Wellhausen munkássága révén sikerült ezeket a dokumentumokat elhelyezni Izrael történetében és vallásának fejlődésében – ez határozta meg hosszú ideig a kritikai bibliatudományt. A század végén, de főként a 20. század elején azonban egy új lendületet vett a tudomány, főként Hermann Gunkel és a germanisták párbeszéde által: a formakritika a bibliamagyarázat új lehetőségeit nyitotta meg, hiszen nem csak irodalmi analízist adott, hanem a műfajok élethelyzetének meghatározása által szociográfiai behatárolásra is lehetőséget nyújtott. A forma- és műfajkritika az újonnan felfedezett ókori keleti szövegek és a bibliai formák összehasonlítása révén helyes útra terelte a szövegek interpretációját.
A század közepére általánosan elfogadott lett azonban egy még újabb módszer, amit tradíciókritika néven ismerünk. Ismét a régi ismeretek új fénybe helyezéséről volt szó, s ezúttal a Szentföld alapos ismerete volt a haladás mozgatórugója: az Albrecht Alt által fémjelzett territoriál-történeti módszer ugyan először még Palesztina jellegzetes geopolitikai helyzetére utalt, jelesül a térség feldaraboltságára. Viszont amikor ennek mintájára képzelte el Alt a tradíciók képződését, s a lokális hagyományt szembeállította a könyvek átfogó szerkesztésének teológiájával, akkor egyszerre követte Hermann Gunkel módszerét, s ugyanakkor előremutató is volt. Olyan kiváló tanítványai, mint Martin Noth, illetve Gerhard von Rad egyrészt az Izrael története, másrészt az ószövetségi teológia területén tették gyümölcsözővé ezt a módszert.
A régi módszerek említése azért fontos, mert az újabbak gyakran ezeknek kombinációi: ma is gyakorlatban vannak tehát. Ugyanakkor pedig előre is mutatnak, s a jövő kutatásának útjait is fölvázolják.
Az előadásban vizsgált kérdésekről olvashatnak az érdeklődők Karasszon István Az Ószövetség regénye: Sugárutak és zsákutcák a kutatástörténetben című kötetében, mely a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a L’Harmattan kiadó gondozásában jelent meg 2011-ben.
A bibliatudományi sorozat következő előadását Kőszeghy Miklós, a PPKE BTK Ókortörténeti Tanszékének vezetője tartja 2016. március 30-án Kövek és betűk – bibliaértelmezés és palesztinai régészet címmel.
Fotó: Lambert Attila
Karasszon István/Magyar Kurír