Napi Tóra
|
K”K, |
Vájhi hetiszakasz 5. kommentár, 5776. Tévét 12.
Egyáltalán nem meglepő, hogy – őseihez hasonlóan – József sem akart idegen földön nyugodni, az ő esetében viszont nehezítő körülmény volt, hogy nem lehetett halála után azonnal teljesíteni a végakaratát, igaz, ezzel maga József is tisztában volt: “Megeskette József Izrael fiait: Isten gondol majd rátok és akkor vigyétek fel innen csontjaimat”. (50:25). Jövő héten kezdjük el olvasni Smot könyvét, melyből kiderül, hogy a rabság nehéz évszázadai sem homályosították el József emlékét, és a vele kötött esküt: “Mózes elvitte József csontjait magával, mert ő megeskette Izrael fiait: gondolni fog rátok Isten, akkor majd vigyétek fel csonatjaim innen magatokkal” (2Mózes 13:19). Mózesnek nem volt egyszerű a feladata, mert nem tudta senki biztosan, hogy hol van József eltemetve. A midrás egyik lehetőségként a Nilust említi, de lehetséges, hogy a királyok temetőjében nyugodott, ezt nem tudhatjuk biztosan, csak annyit, hogy végül Mose rábénu megtalálta. A Talmud szerint (Szota 13): “mindazon években, amikor Izrael a pusztában volt, József ládája (koporsó) és a Sehina ládája (Frigyláda) egymás mellett haladtak. Az arrajárók feltették a kérdést: mi ez a két láda? Így válaszoltak: az egyik egy halotté, a másik a Sehiná-é. És mi okból megy a halotté a Sehina ládája mellett? Erre azt mondták: “ez (József) megtartotta. ami ebben (Tóra) van írva”! József eltemetése végső soron nem más, mint a zsidó emlékezetpolitika, amely három alapon nyugszik: az Ország iránti ragaszkodáson, az ősök végakaratának tiszteletén és azon a felismerésen, hogy a Sehiná és felmenőink csontjai nem csak a pusztai vándorlás során vonultak egymás mellett, hanem azóta is egymás mellett haladnak.
Szép napot mindenkinek!
