Brésit Hetiszakasz (פָּרָשָׁת בְּרֵאשִית)

2015. október 4 – 10

Mózes I. könyve 12 hetiszakaszból, szidrából és 50 fejezetből áll.

A könyv és az első fejezet címe: Brésit, jelentése: kezdetben.

Az első kérdés, miért bét-tel kezdődik a Tóra, miért nem aleffel? A sok magyarázat közül az egyik: bével kezdődő szó báruch, azaz áldás, á-val kezdődő szó: árur, azaz átok. Aki a Tórát tanulmányozza és a parancsolatait betartja, annak áldásban legyen része.

Második kérdés, Ezra ante kb. 470-ben törvénykönyvvé nyilvánította a Tórát, akkor miért nem a második könyv közepén kezdődik a parancsolatok felsorolásával? A válasz: a világ teremtésének ősapáink és ősanyáink cselekedeteinek története bizonyítja, hogy az Ö…való Izrael gyermekeinek ígérte a földet, amelyből sok részt meg is vásároltak az őslakóktól, tehát a zsidók jogát a szent földhöz vitatni senkinek nincs joga. Másrészt a Tóra tartalmazza a 613 parancsolatot, a parancsolatok születésének története nyomán jobban megértjük annak okát. Például: ne ölj! Az első szakaszban tanúi vagyunk az első gyilkosságnak, amikor Káin lesújtja Ábelt. Testvérgyilkosság. Lényegében minden gyilkosság abszurd, valahol testvérgyilkosság, ha elfogadjuk, hogy mindnyájan Ádámtól, Évától származunk.

Ádám és Éva

Az első hetiszakasz tíz nemzedék sorsát meséli el nekünk. Az első emberpár bűnbeesésének következménye a halál. Az ember életre született, hogy el kell mennünk, az Ádám és Éva rossz választásának, engedetlenségének az oka. Előttük, a bűnbeesés előtt együtt legelt a farkas és a bárány.

Harmadik kérdés: az égitestek teremtése előtt hangzik el a felszólítás: legyen világosság! A válasz: a Tóra fénye számunkra a világosság. Ezért kell tanulmányozni, olvasni és betartani.

Kultúrtörténeti szempontból a következő anyagokkal találkozhatunk: onix kő, bedellium, vasréz. Hangszerek közül említik a hárfát és a fuvolát.

Látta az Ö…való, amit alkotott, az jó, a feladatunk, hogy alkotását ne tegyük tönkre.

Idézet a kommentárból: az ember, aki Ő képére alkottatott, köteles megszentelni hétköznapi munkáját, a szombati nyugalom áldásával.

Deutsch Gábor

  KOMMENTÁR

  BRÉSIT

A TÓRA ÉS A XX. SZÁZAD

3000 éves mózesi Tóra sokak szemében egyike az ősi könyveknek, melynek legfeljebb irodalmi vagy archaikus jellegű forrásmunka jelentősége van, de nem több annál. Természetesen a hívő ember szemében aktualitása töretlen, és Izrael esetében törvényerejű bázisa mindennapi életünknek.
A tudományos kritika szemében a Teremtés Könyve (Genezis) ókori mitológiák kifejezése. Nos, csak annyiban adhat a hívő ember is hitelt ennek az iránynak, amennyiben a talmudi mondásra gondol: „Dibrá Torá kilson bné ádám” – A Tórát az emberek nyelvén írták.
Igen ám, de milyen emberek nyelvén? Azokén, akik AKKOR ÉLTEK. Így hibát követ el az, aki a XX. század tudományát akarja kiolvasni az események leírásából. A Tóra nem tudományos könyv, nem geológiát, fizikát vagy akár történelmet kíván tanítani. A Tóra erkölcsi törvényeket, örökérvényű ideológiát kíván az ember elé tárni, amelyek nem avulnak el soha, s amelyek jellege isteni és időtálló.

Ez az ideológia kifejezésre jut mindjárt a Tóra, illetve a hetiszakasz első fejezetében. A görög kozmológiában az anyag öröklétű és a teremtés csak abból állt, hogy Zeusz „rendet” teremtett az alaktalan anyagban. Ezzel szemben a Tóra szerint a szellemiség (ruách) az anyag előtt volt és a teremtés Isten szavaival történt – „jés meájin” – létet a semmiből alapon. „Isten szelleme lebegett…” (Gen. 1/2)és mondá Isten, legyen világosság” (u.o./3). Itt az Írás az anyag fölé helyezi a szellemet, és ez a világnézet nemcsak a Tórában, hanem az egész Bibliában megnyilatkozik.

Ez a fejezet kifejezi a bibliai világnézet pozitív hozzáállását a világmindenséghez: „Látta Isten, hogy minden; amit alkotott, NAGYON JÓ” (Gen. 1/31). Vagyis a világ jó, harmonikus és tökéletes. Mivel a teremtés csúcspontja az ember volt, ellentétesnek látszik e mondat Isten későbbi kijelentésével: „Isten megbánta, hogy teremtette az embert” (u.o. 6/6). A Talmud szerint az ember „társa” Istennek a teremtésben. Ezek szerint a „társ” elrontotta (és talán elrontja?) a „tökéletes” alkotást…

A Biblia számos fejezete foglalkozik a teremtés történetével. (Jób könyve, Zsoltárok, Példabeszédek stb.).
A hetiszakasz első fejezetében, valamint az utána következőkben a természet uraivá rendeltetett. „Uralkodjanak a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, a csúszómászókon – az egész földön” (Gen. 1/26). Majd Isten az ember elé vezette az egész állatvilágot, hogy az „nevet adjon nekik” (u.o. 2/19).
Erre hivatkozik a zsoltárköltő, amikor így szól: „Mi az ember, hogy megemlítsd őt? De majdnem istenné tetted -, kezed munkája felett uralkodónak.

Mindent lába elé helyeztél, a nyájat, a mező állatait, az ég madarait és a tenger halait” (Zsolt. 8/5-9).
Ugyancsak a teremtés pozitív voltát, a benne rejlő harmóniát fejezi ki másik zsoltárköltő: „Isten dicsősége örök, az Örökkévaló örvendezik az ő alkotásán” (u.o. 104/11).
A teremtett világ örömet okoz a Teremtőnek és az ember Vele együtt örvend. „Én örvendek az Örökkévalóban” (u.o./12).
A XX. század embere valóban úgy érezheti, hogy ő „társ” a teremtésben. De ez az érzés csalóka, mert az ember nem teremt; csak, felfedez. A természeti törvények már akkor megvoltak, mikor még nem tudott róluk.

Ezt a gondolatat Jób könyve fejezi ki legjobban. „Hol van a bölcsesség és merre lakozik az értelem?” (Jób 28/13). A víz, a hideg, a meleg, az eső, a villám stb. törvényeit nem ember alkotta, azokat meg sem változtathatja. A tudomány hihetetlen eredményei sem adják meg az embernek a lehetőséget a természet törvényeinek megváltoztatásában.
Ezért tapasztaljuk, hogy a világ nagy tudósainál a tudás szerénységgel párosul. Mert ők tudják legjobban, hogy a Végtelen el nem érhető. Ezért mondja Jób könyve: „Megmondtam az embernek, hogy igazi bölcsesség az istenfélelem” (Jób 28/29). Itt az „isten félelmet” intellektuális szerénységként foghatjuk fel. Tudni azt, hogy tudásunk véges.