Napi Tóra Darvas István Rabbi
K”K,
Pinhász hetiszakasz 3. kommentár, 5775. Támmuz 20. – Theodor Herzl jahrzeitje (1904)
Celofhád árván maradt öt lánya, Mahlá, Noá, Hoglá, Milká és Tircá kapcsán felmerült a probléma, hogy mi legyen az örökséggel. Isten döntése alapján Mózes úgy rendelkezett, hogy a fiúörökös nélkül meghalók örökségét lányaik is átvehessék, akik később (önszántukból) nem mentek férjhez más törzsből származó férfihoz, hogy a törzsi vagyon ne szálljon idegenre. „És Mózes odavitte ügyüket az Örökkévaló színe elé” (27.5). Mestereink kérdezték, hogy miért kellett Mózesnek az Örökkévaló elé vinni a lányok kérdését, miért nem hozott döntést önállóan? Rabbi Joszef Bábád adja a hízelgőbb választ: „Mózes nem akart abba a hibába esni, hogy megvesztegetést fogadjon el. A vesztegetés történhet pénzzel és szavakkal egyaránt (שוחד ממון/דברים), és miután a lányok megemlítették Mose rábénu előtt, hogy a papájuk „azonban nem volt ama község között, mely összegyűlt az Örökkévaló ellen, Kórách községében, hanem saját vétke által halt meg” Mózesben felmerült, hogy e szavak befolyásolnák őt a döntésben”. El lehet képzelni, hogy mennyire nehéz nemet mondani öt kisírt szemű árva leánynak, pláne ha édesapjuk szerepét is tisztázzák. Mózes érezte, ilyen presszió mellett képtelen elfogulatlan döntést hozni, és jobbnak látta megkérdezni Istent, mi a teendő. Szép hagyománya a zsidóságnak, hogy homlokegyenest eltérő magyarázattal is találkozhatunk, amely teljesen más szempontok alapján okolja meg Mózes tanácstalanságát.
