Bármely közösségünket veszteség éri, az közös veszteség
Kósa Lajos, Debrecen országgyűlési képviselője és Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke az emlékezésről és az együttműködés fontosságáról is beszélt az emlékhely avatása kapcsán.
Kósa úr, ha jól tudom, Önök közösen döntöttek annak idején az emlékmű felállításáról?
K.L.: Igen és nagyon büszke vagyok arra, hogy Debrecen városa és a zsidó hitközség közös összefogásával tudtunk emléket állítani annak a mintegy hatezer debreceni zsidónak, akik a vészkorszakban vesztették életüket, akiket elhurcoltak Debrecenből, ezzel megfelezték a helyi zsidó hitközséget. Mindezt azok tették, akiket ember jelzővel nem lehet illetni, akik úgy gondolták, hogy ez a lépésük valamire jó lehet. Az nagyon jó dolog, hogy ez az emlékműállítás közös munka volt, nem önmagában a debreceni zsidó hitközségnek, nem önmagában Debrecen városának, hanem egy közös összefogásnak az eredménye. Ez azért is fontos, mert az a hatezer zsidó, aki a vészkorszakban elveszett, az mindnyájunk vesztesége, így a debreceni Holokausztra való emlékezés mindnyájunk kötelessége.
Horovitz úr, többen kérdezhetik kíváncsian, hogy mi történik Debrecenben, hiszen a helyi zsidó hitközségnek sikeresek a kapcsolatai határon innen és túl, nem beszélve a város vezetéséről. Mi ennek a titka?
H.T.: Nem hiszem, hogy lenne valamilyen nagy titok, talán mindenhol így kéne működni az országban. Számomra teljesen egyértelmű, Debrecen városa és a debreceni zsidó hitközség, valamint a határontúliakkal mi egy nagy közösséget alkotunk. Ez azt is jelenti, hogy minden jövőbeni projektünket, melyek előremutatóak, azokat közösen alkotjuk meg. Az emlékmű kapcsán is mondta Kósa úr, aki a város polgármestere volt egykor, sikerült közösen egyberaknunk, sokáig egyeztettünk a helyszín és más kérdésekben, de azt gondolom az is siker, hogy nem csak a város, a hitközség, de a Debreceni Egyetem, a városban található nagy cég, a TEVA, a város minden polgára összefogott annak érdekében, hogy létrejöjjön ez a monumentális emlékhely.
Kósa úr, mennyire példaértékű ez az összefogás, van ilyen egyetértés az Országgyűlés falain belül, legalább az ilyen szomorú napokra való emlékezés ügyében?
K.L.: Nincs teljes egyetértés, mert sokan nem értik még, azok a zsidók, akiket a II. világháború során elhurcoltak és életüket vesztették, azoknak a halála az magyar veszteség. A Holokauszt megemlékezések az nem a zsidó közösségek belügye, az magyar közügy, hiszen azok a magyar állampolgárok magyarok voltak. Volt más identitásuk, de hozzáteszem, Magyarországon számos olyan ember van, aki magyar, magyar anyanyelvű, de van egyéb identitása is. Itt Debrecenben élünk, debreceniek vagyunk, de vannak közöttünk reformátusok, katolikusok, zsidók, így ez nem jelenti azt, ha bármely közösségünket veszteség éri az nem lenne közös veszteség. Mi nem úgy néztük ezt az emlékhely felállítást, mintha ez csak egy zsidó belügy lenne, hanem úgy, ahogy mondjuk az amerikai bombázás debreceni áldozatait néztük, akik között sokféle ember volt, de debreceniek voltak. Közös veszteség, amire közösen kell emléket állítani. Ami ennek az emlékhelynek és a mai napnak a legfontosabb üzenete, hogy sikerült kivenni az aktuálpolitika küzdelmeiből, nem engedtünk annak a nyomásnak, hogy ezt bárki valamilyen aktuálpolitikára használja fel. Nem, ez egy közös emlékezés, egy közös emlékhely, én nagyon örülök, hogy ebben részt vehettem, büszke vagyok arra, hogy volt egy pici lehetőségem segíteni ennek az emlékhelynek a létrejöttében. Annyit kell még hozzátennem, hogy önmagában az is fontos, hogy miként is emlékezünk meg, biztosan van bennem elfogultság, de ez egy nagyon szép emlékhely, mint egy alkotás is. A debreceni zsidó hitközség óriási munkát végzett, amikor azzal a koncepcióval állt elő, hogy minden áldozatnak állítsunk emléket, legyen a nevük kiírva. Ugyanakkor nem lehet minden áldozatot feltérképezni, mindig lesznek olyanok, akiknek nem tudtuk a nyomát fellelni, így az ő emléküket a sorok között üresen maradt egy-egy rubrika őrzi meg.
Ön most már elsősorban országos politikus, ezt az ország más településein is megérezhetik?
K.L.: Én azt képviselem országosan, amit itt Debrecenben képviseltem, szerintem annak egyáltalán nincs értelme, hogy egymást ellenfélnek tekintsük, van bajunk így is, éppen elég ezekkel megküzdeni, nincs szükség belül keresni ezeket. Már azért is, mert Magyarországot, egész Európát óriási kihívások érik. Ilyenkor nem az a kérdés, hogy azokat a pontokat találjuk-e meg, amiben különbözőek vagyunk, sokkal fontosabb megtalálni azokat a pontokat, amiben egyformák vagyunk, amiben azonosak a gyökereink.
Horovitz úr, az emlékünnepségen nem csak magyar szervezetek képviselték magukat, akkor itt is megvalósult a nemzetközi összefogás?
H.T.: Említettem, hogy Debrecen nem csak a város zsidóságát, hanem a határontúli zsidóságot megpróbálja összefogni egy régióközpontként is. Tizennégy éve tesszük ezt már, azt hiszem, igen sikeresen, ebben közösen vagyunk benne a hitközség és a város is. Ennek nagyon sok pozitív eredménye van, legyen szó közösségépítésről, közös projektekről, melyekre találtunk uniós forrásokat, szintén közösen, legutóbb a Kápolnási utcai zsinagóga felújítása kapcsán. Úgy érzem, ez az összefogás egy hosszútávú, további eredményekkel szolgáló együttműködést hoz. Ma is eljöttek a barátaink a határon túlról, de itt vannak az ország minden pontjáról is a közösségek képviselői. Mi ezt képviseljük, mutatjuk meg, hogy összefogással, együttműködéssel tudjuk a jövőnket építeni. Ez a jövőnk záloga! Meg kell említenem, hogy itt Debrecenben a társegyházakkal is nagyszerűen működünk együtt, most is eljöttek, ahogy mi is minden rendezvényükre elmegyünk. Itt a jelenlétükkel is bizonyítják, a Holokauszt, a megemlékezés, az nem zsidó úgy, az egy nemzeti ügy, a célunk pedig az, elérjük, hogy soha többet ne legyen ilyen gyűlölködés.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
