Ki nyújtjuk a kezünket a görögök felé

 
Cikk – Martin Schulz: „Kinyújtjuk a kezünket a görögök felé”

Általános : „Az európai intézmények arra kérik a görögöket, hogy igennel szavazzanak az intézmények javaslatára” – mondta hétfőn Martin Schulz. Az EP elnöke azt követően beszélt, hogy a görögök bejelentették, népszavazást tartanak az országban az EU és az IMF által ajánlott reformjavaslatokról. „Kinyújtjuk a kezünket a görögök felé” – mondta Martin Schulz, majd hozzátette, a népszavazás kulcsfontosságú az eurózóna szempontjából.

Forrás : © Európai Unió, 2015 – EP
Cikk – Frissíteni kellene a repülésbiztonsági szabályokat az EU-ban? – Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság
30-06-2015 01:53 PM EEST

A márciusi Germanwings repülőgép-szerencsétlenség számos repülésbiztonsági kérdést vetett fel, amelyekről hétfőn a közlekedési szakbizottságban vitáztak az EP-képviselők. Az ülésen az Európai Bizottság képviselői és Partick Ky, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) ügyvezető igazgatója is részt vett. Az Európai Bizottság most azt vizsgálja, hogy szükség van-e a repülésbiztonsági szabályok frissítésére.
Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság

Forrás : © Európai Unió, 2015 – EP
Press release – Cheaper mobile calls and open internet: MEPs and ministers strike informal deal – Committee on Industry, Research and Energy
30-06-2015 01:42 PM EEST

An informal deal to ban surcharges („roaming fees”) for making mobile phone calls, sending text messages or using the internet while abroad in another EU country from 15 June 2017 was struck by MEPs and EU ministers in the small hours of Tuesday morning. MEPs also inserted guarantees that all internet traffic is treated equally, without discrimination. To enter into force, this informal deal needs to be formally endorsed by the full Parliament and the Council of Ministers.
Committee on Industry, Research and Energy

Source : © European Union, 2015 – EP

Kérdése van? Kövessen minket! Hírlevelek
Lépjen kapcsolatba velünk! | Ugrás a Parlament Facebook-oldalára Ugrás a Parlament flickr-oldalára Ugrás a Parlament Twitter-oldalára Ugrás a Parlament linkedin-oldalára Ugrás a Parlament youtube-oldalára Ugrás a Parlament foursquare-oldalára | Feliratkozások kezelése
Lejelentkezés
Fiók törlése
E levelet breuerpress@gmail.com kapja az Európai Parlamenttől · Altiero Spinelli épület· 60 rue Wiertz / Wiertzstraat 60 · B-1047 – Bruxelles/Brussels · Belgium · Telefon: +32(0)2 28 42111
Ha segítségre van szüksége vagy az e-mailes szolgáltatással kapcsolatosan javaslatai vannak, küldjön üzenetet az alábbi címre: webmaster@europarl.europa.eu.

Köszönjük, hogy feliratkozott ingyenes szolgáltatásunkra!