Bízzál Izrael az Örökkévalóban!
Bízzál Izrael az Örökkévalóban!
Deutsch Péter rabbinak a Pásti utcai zsinagóga avatásán elmondott beszéde
Áldott vagy Te, Örökkévaló, Világok Ura, aki megadta nekünk, hogy elérjük ezt a szép napot!
Megrendülve és hálatelt szívvel állok itt ezen a helyen, az én drága apai nagyapám teljesített ebben a templomban szent szolgálatot. A templom utolsó ortodox rabbijaként, 1962 és 1985 között, huszonhárom éven át vezette a debreceni ortodoxiát. Aki ismerte őt, tudja, hogy fő küldetése az volt, közelebb hozzon minden zsidót a valláshoz és egymáshoz.
Áron főpapot, Mózes testvérét méltatván a fő küldetése volt, szeretni a békét, keresni a békét, közelebb hozni az embereket a Tórához. Igen, ilyen volt ő. Fáradtságot és időt soha nem kímélve tanított, gyerekeket készített fel a bar micvákra, Talmud-Tórát vezetett, szombat délutánonként, két-három órával a délutáni imádkozás előtt az Atyák tanításait nagy hozzáértéssel oktatta az akkori hatalmas debreceni zsidó közösség előtt.
De aki ismerte őt, tudja, elmondhatja, hány és hány faluban, városban fordult meg, hogy a kóserság törvényeit mindenkinek tudja biztosítani, hiszen nem csak rabbiként funkcionált, hanem sahter is volt, aki a kóser vágásért felel. Nem beszélve az akkoriban virágzó zsidó hitközségekről, Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, Tokaj és Verpelét, amely ugyancsak az ő vágási területe volt.
Azonban ahogy beléptem, láttam olyanokat, akiket ő esketett a zsinagóga udvarán. Volt olyan vasárnap, egy szép nyári napon, amikor több zsidó esküvőt tartott, ő indította el az ifjú párokat a boldogság útján.
Aki ismerte őt, tudja, hogy szerény volt, Moshe Rabénut követve. Az áldott emlékű nagypapámnak is mondták, kérlelték őt az ideérkező ortodox rabbik, az itt imádkozók, hogy üljön be az őt megillető rabbiszékbe, de mindvégig kitartott amellett, hogy neki nagyon jó a hetedik, nyolcadik sorban, ahol már fiatal kora óta ület. Tette ezt mindazért, mert úgy gondolta, ne érhet az itt előtte szolgáló Strasszer, vagy Stern rabbik nyomdokaiba. Tudom azt is, hogy Horovitz Tamás elnök urat is ő készítette fel a bar micvára, s akkor, ahogy az összes tanítványnak, Horovitz Tamásnak is beszédet kellett mondania. Ez jiddisül hangzott el, amit nem biztos, hogy mindenki megértett, de a szülők, nagyszülők értették. Ők ortodox vallásos családból származtak, így a jiddis nyelvet folyékonyan beszélték. Ahogy a nagymamám mesélte, Horovitz elnök úr is egy eleven gyerek volt, akárcsak a Deutsch fiúk is.
Mindezek mellett, mélyen vallásos, szakállas zsidóként a mindennapi élet is fontos volt a nagypapám számára. Tudta naprakészen a politikát, szerette a focit, olyannyira, hogy mindvégig tudta a Loki kezdőcsapatát. Hiszen másnap, amikor ment a legényekkel vágni a marhát, tudta, hogy melyik játékos hány gólt rúgott, vagy hogyan játszott a középpályás, pedig meccsekre sosem járt.
Legnagyobb sajnálatomra nem ismerhettem őt személyesen, de írásaiból, fényképeiből elém magasodik egy olyan ember, EMBER, akire példaképként tekintek, szeretném csak a töredékét tudni és olyan emberi tulajdonsággal rendelkezni, amilyenekkel ő bírt.
Végezetül egy kedvenc történetet mesélnék el, amit nagymamámtól hallottam. Ő a megboldogult férjével sosem vitatkozott, pedig a nagymama egy igazi „megmondom a frankót” jiddise mámele volt. Egyszer volt közöttük vita, amikor a nagypapám, akit soha nem érdekelt a pénz, hiszen a felesége volt a bankár otthon, elment vágni Nyíregyháza környékére. Amíg a nagypapám távol volt, a nagymama elment az akkori elnökhöz fizetésemelést kérni. Ezt a nagypapám sosem szerette volna, hiszen mindig meg volt elégedve azzal, amije volt. amit az Örökkévaló adott, ami osztályrészül jutott neki.
Befejezésként a kedven zsoltárát, a 131. zsoltárt hozom ide.
Örökkévaló Istenem, nem volt fennhéjazó szívem, s nem emelkedtek fel szemeim, nem jártam olyanok után, melyek nagyok és csodálatosak nekem. Bízzál Izrael az Örökkévalóban mostantól örökkéig!
Azt kívánom, hogy ez a zsinagóga legyen egy békés otthon, ahol imádkoznak, igét hirdetnek és szent, nemes célok találkozóhelye.
