Napi Tóra Darvas István Rabbi

Tázriá-Mecórá hetiszakasz 2. kommentár, 5775. Ijjár 1.

Két szidránk minden igényt kielégítő alapossággal foglalkozik a magyarra általában poklosságnak fordított betegség körülményeivel. Bölcseink a csúf, gyógyítható, de kellemetlen betegséget a rossznyelvűség (láson hárá) következményeként értelmezik. A midrás (Vájikrá Rábbá) szerint ötször találkozhatunk a „poklos tana” (torát negá hácáráát) kifejezéssel, ami arra utal hogy a rossznyelvűség gyakorlója az egész Tórát hágja át. Ezt alátámasztja, hogy mind az öt könyvben olvashatunk a láson háráproblémájáról. Az első könyvben (3. fejezet) a kígyó (meg Ádám és Éva) esik áldozatául, a másodikban (2. fejezet) az egymással veszekedő zsidó férfiak, akik között Mózes próbál (sikertelenül) békét teremteni. A harmadik könyvben explicit tilalmával találkozhatunk (16. fejezet: „ne járj rágalmazóként népedben”), a negyedikben Koráh lázadása (19. fejezet) emlékeztet a rossznyelvűség veszélyeire. Az ötödikben (9. fejezet) Mirjám láson hárá vétkéről szól a Tóra: „Emlékezz, mit tett Örökkévaló Istened Mirjámmal”. A Jeruzsálemi Talmudból (Bráhot) tanuljuk: „Rabbi Simon ben Joháj mondja: ha ott álltam volna a Szinájon, mikor a Tóra Izraelnek adatott, azt kértem volna Istentől, hogy teremtsen az embernek két szájat, egyet a Tórával való foglalatosságra, egyet pedig más szükségleteire”. A bölcs rabbi jól látta, hogy Isten akkor sem hibázott, amikor csupán egy szájjal áldott meg minket, hiszen „noha csak egy (szánk) van, a világ nem képes talpon maradni árulkodásai miatt, ha kettő lenne, mennyivel inkább így lenne”.