Műemlékvédelmi és régészeti szakemberek elismerése

 

Műemlékvédelmi és régészeti szakemberek elismerése

 

Várkert Bazár

Csaknem harminc vár megújítása kezdődhet meg idén a Nemzeti Várprogram keretében, a 24 milliárd forintos programról már a következő, szerdai ülésén dönthet a Kormány – jelentette be L. Simon László miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Műemléki Világnap alkalmából az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ közös Múlt nélkül nincs jövő” című rendezvényén. A Várkert Bazárban megrendezett ünnepségen a Miniszterelnökség Forster Gyula- és Schönvisner István díjait két építészmérnök és két régész vehette át L. Simon László miniszterhelyettestől.

A kormány kulturális örökségi értékeink iránti elkötelezettségét jelzi, hogy számos jelentős program indult el az elmúlt időszakban nemzeti értékeink védelme érdekében, és több mint 200 milliárd forintot fordítunk a következő években kulturális örökségeink megújítására – mondta köszöntőjében L. Simon László. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hozzátette: a Nemzeti Kastélyprogram keretében 35 kiemelt jelentőségű kastély fejlesztése zajlik 2018-ig, mintegy 44 milliárd forint uniós és hazai forrás bevonásával. Hasonló célokat szolgál a hamarosan induló Nemzeti Várprogram is, amelyet a kormány a következő ülésén tárgyal. Ennek keretében 28 hazai vár újulhat meg a következő négy évben, 24 milliárd forintból. Mindezek mellett a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen kerül kidolgozásra egy olyan komplex, pénzügyi támogatási rendszer, amellyel az állam a tulajdonosokat, és az üzemeltetőket az adójogszabályokon keresztül, a jelenleginél sokkal hatékonyabban ösztönzi majd épített örökségeink védelmére, megőrzésére.

Az ünnepség keretében L. Simon László kitüntetéseket adott át a műemlékvédelem és a régészeti örökség védelme területén kiemelkedő tevékenységet végző szakembereknek.

Műemlékvédelemért – Forster Gyula-díjban részesült a műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismeréseként Németh Katalin, Veszprém megye és Pannonhalma közel két évtizeden át munkálkodó műemlék felügyelője. Tevékenységének köszönhetően egyebek között sikerült megőrizni a megye történelmi arculatát. A veszprémi Dubniczay-ház 2007-ben, a Bíró-Giczey-ház 2012-ben részült ICOMOS-díjban. Elkötelezett munkája nyomán nyerte el Balatonfüred a Hild-díjat, de jelentős szerepet vállalt a Tihanyi Bencés Apátság megújulásában is.

Műemlékvédelemért – Forster Gyula-díjban részesült a műemlékvédelem területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismeréseként Sebestyén József, műemlékvédelmi szakmérnök. A díjazott szakember több mint 20 éven át a Kárpát-medence magyar emlékeinek megmentéséért dolgozott, kitartásának köszönhető számos határon túli magyar örökség megóvását célzó kétoldalú megállapodás. Nevéhez fűződik a többi között a külhoni magyar szakemberek részére szervezett Kárpát-medencei Műemlékes Szakmai Továbbképzések életre hívása, és számos szakmai tanulmányút szervezése is.

Régészeti örökségért – Schönvisner István-díjat vehetett át a régészeti örökség védelme érdekében végzett, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széleskörű szakmai tevékenysége elismeréseként Dr. Csányi Marietta, a bronzkori többrétegű települések, az úgynevezett tell-települések kutatásának egyik vezető egyénisége. Egyebek között részt vett a tell-települések kataszterének megszerkesztésében, egyik kurátora a Kárpát-medence középső bronzkorát bemutató gyűjteményes kiállításnak, amelyet több németországi, franciaországi és belgiumi helyszínen láthatott a közönség.

Régészeti örökségért – Schönvisner István-díjban részesült a régészeti örökség védelme érdekében végzett, a feltáró és tudományos munkásságon túlmutató, széleskörű szakmai tevékenysége elismeréseként Busi Györgyné Benkhard Lilla, aki régészként közel négy évtizedes kimagasló szakmai munkát végzett, az épületkutatás és a városi régészet elismert szakértőjévé vált. Feltárást végzett egyebek között Szentendre, Nagyrákos, Lengyeltóti, Nemesládony, Bajna római katolikus templomaiban, Szécsényben, a ferences kolostorban, Bajnán, a Metternich-kastélyban. Kőszeg lakóházait és várát 1983 óta kutatja, munkája nyomán készül Kőszeg középkori és újkori topográfiája.

A díjátadást követően Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke mondott beszédet, kiemelve a műemlékvédelem közösségformáló és megtartó erejét.Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta: az NKA immár másfél évtizede támogatja az épített örökségi értékeink megóvását, és az elmúlt években csaknem 7 milliárd forint támogatást nyújtott ilyen célokra. Sághi Attila, a Forster Központ elnöke előadásában bemutatta az intézmény felépítését és a Központ fő tevékenységi területeit. Az esemény házigazdája, Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesületének elnöke a tudatos értékvédelem, a civil és a szakmai szereplők közös gondolkodásának fontosságát hangsúlyozta előadásában.

 

A rendezvényen átadták a 2015. évi ICOMOS- és Műemlékvédelmi díjakat: elismerésben részesült a sárospataki ágyúöntő műhely maradványait megőrző, a környezetbe illeszkedő és az egykori működést szellemesen bemutató épület, a fertőszentmiklósi római katolikus templom barokk faberendezéseinek kiemelkedő színvonalú restaurálása,a hatvani Grassalkovich-kastélyegyüttes és kert helyreállítása és újrahasznosítása, a Budapest Víziváros, Kapucinus utca 9. számú ház kiemelkedő és példát mutató helyreállítása. Példaadó Műemlékgondozás-díjban részesült idén a Budapest II. kerület, Napraforgó utca 13-as szám alatt található villaépület tulajdonosa értékőrző tulajdonosi szemléletéért, a Város- és Faluvédő Szövetség „Fiatalok az épített és természetes környezet védelméért” programja, valamint az oktatás, nevelés, szakképzés területén a műemlékek, helyi